Vermeer ”pointillizmusa”

szöveg: Vermeer ”pointillizmusa”

Vermeer körülbelül 1657 után kibontakozó új korszakában az enteriőr, a benne elhelyezett tárgyak és alakok, és nem utolsósorban a fény elmélyült tanulmányozója. S Johannes Vermeer: Tejet öntő asszony zinte a természettudósok alaposságával végzi megfigyeléseit, és munkájához valószínűleg korának népszerű optikai készülékét, az ún. camera obscurát is felhasználja. Bizonyos, hogy nem a szerkezet által kivetített képet vitte át közvetlenül a vászonra, de annak optikai sajátosságai, úgy tűnik, hatással volt látásmódjára. Ezt bizonyítják műveiben a méreteknek és az arányoknak a nagy látószögből fakadó torzulásai, és az, hogy egyes motívumok – mintha csak a tér bizonyos pontjára fókuszált lencsén keresztül látnánk őket – élesen, míg mások elmosódott körvonalakkal látszanak. Az üveglencsén keresztül megfigyelt látvány lehetett az ösztönzője Vermeer híres „pointilizmusának” is, vagyis annak a sajátos festéstechnikának, ahogyan kicsiny festékpontokkal, festékcsomókkal utánozta a tárgyak széleinek csillogását. A Tejet öntő asszony című képen a „pointillizmus” szinte tapinthatóságot kölcsönöz a részleteknek. Azonban ha Vermeer használt is camera obscurát tér és a fényviszonyok tanulmányozásában, a mechanikusan leképezett látványt mindig saját művészi látásmódjához igazította. Delft látképe is erről tanúskodik, amely a holland városlátképek hagyományos típusából nőtt ki, de nem pusztán dokumentumszerű megörökítése a látottaknak. Még ha egyes épületek azonnal felismerhetőek is, minden részlet csak az egész hatásának alárendelve érvényesül. A mű nem szokványos, perspektivikus városlátkép: a víztükör, a felhők, az épületek és a vízpart dekoratív sziluettekkel körülhatárolt, színes tömegek, amelyek együttesen teremtik meg a kép térmélységét és fényhatásait.