Minek nevezzük Caravaggio oltárképét? A téma azonosítása - szöveges és képi hagyomány.

Most nézzük Caravaggio oltárképét. Ez állítás és felszólítás egyben: most, a jelenben nézzük, és nézzük meg. Minek nevezzük? Már általánosan elfogadott a címe: Krisztus sírba tétele, s ez a cím az írott és képi hagyományba való beágyazottságára egyaránt utal. Ez Krisztus szenvedéstörténetének utolsó állomása, de a Biblia szövege nem szól részletesen az eseményről. János evangéliumában (19. 38-42) csak rövid utalást találunk arra, hogy Arimateai József, Jézus tanítványa, Pilátus engedélyével levehette testét a keresztről. Nikodémus később jött, s hozta a mirhából és aloéból való kenetet. Jézus testét az illatos szerekkel együtt leplekbe göngyölgették zsidó temetési szokás szerint, s a közeli sírba helyezték. A bibliai történet sok évszázadon keresztül tartó értelmezése és jelenvalóvá tétele - hiszen újra és újra megtették és megteszik, természetesen nem csak szóban történt. A Passióban a keresztrefeszítés történetét főként a látványban való megjelenítésével kerekítették ki. A Caravaggio-oltárképen látható szereplők több mozzanat rögzítésének eredményeként vannak jelen. A három Mária - Jézus anyja, Mária Magdolna és Mária, Kleofás felesége, János evangélistával együtt a kereszthalál tanúi (Jn 19.25), rájuk a bibliai szöveg nem utal a temetésnél. Viszont egy bizánci legenda alapján a görögkeleti egyházban önálló képtémává vált a Krisztus siratása jelenet, amelyet Itáliában a 13. században vettek át. A középkori misztika hatására, amelynek központi témája a Krisztus szenvedésében való elmélyülés, a fájdalom, a gyász kifejezése, több kompozíciós séma alakult ki. Ezek egyike a fiát sirató Máriát mutatja (Pietà). Ez Itáliában a 15 századtól vált igen népszerűvé a ferencesek és dominikánusok Mária-kultusza nyomán, de gyakran kibővült az őket körbevevő, gyászoló csoporttal, amelynek tagjai a kereszthalál és a sírbatétel tanúi együtt. Caravaggio a keresztről való levétel, a siratás és a sírba helyezés folyamatát sűrítette egyetlen pillanatba, s ezt a sűrítést az oltárkép eredeti helyzete, környezete és a megrendelő szándéka egyaránt indokolta. A téma kiválasztása az oltárkép történetének része.

A római, Santa Maria in Vallicella titulusú, Máriának szentelt templomot az oratoriánus (papi fogadalmat nem tett, világi közösségben élő) atyák építették át, de az a kápolna, ahova az oltárkép készült a templom bővítése után is érintetlen maradt. A kápolnát Pietro Vittrici 1586 és 1588 között létesítette, s halála után az ő unokaöccse 1604-ben fizetett Caravaggionak az oltárképért. Az oratoriánusok a Chiesa Nuova 12 oltárát azoknak a misztériumoknak az illusztrálására szentelték, amelyeknek Szűz Mária is részese volt. A Vittrici-kápolna dedikációja a Pietà volt. Caravaggio Sírbatétele a jobboldali kápolnasor része, az előtte lévő kápolnába Scipione Pulzone 1590 körül készült Keresztrefeszítése, az utána lévőbe pedig Girolamo Muziano, pietista festő Mennybemenetele került. Caravaggionak így részben a történet folyamatosságát, részben pedig az együtt érző fájdalom és Jézus testének, a Corpus Domininek meditációra hívó misztériumát kellett figyelembe vennie. Több minta állt rendelkezésére, amelyek kompozíciójának alapjai lehettek. A 16. századi Pietàt és a Sírbatételt ábrázoló művek, szobrok és festmények egy, a Vatikánban látható, az ókori Rómából származó, ún. Meleager-szarkofág reliefrészletének komponálására vezethetők vissza. Ez az elesett hős holtestét vivő alakcsoport visszaköszön Raffaello sok alakot felvonultató Sírbatétel festményén éppúgy, mint Michelangelónak a San Pietro-beli Pietàján Krisztus testének megformálásában, különösen az ernyedt test karjának tehetetlen mozdulatában. Egy 1533 körül készült, egész Itáliában elterjedt fametszet is a két téma együttes megfogalmazását mutatja, s feltehető, hogy ez volt Caravaggio képének egyik kompozíciós modellje, erre utal a fametszett meghatározó figurájának, a kezét az ég felé táró nőalak motívumának átvétele.

Caravaggio: Krisztus sírbatétele