A festészet történetének egyik régi, nagy mítosza szerint a seicento elején a római festészet két óriása, Annibale Carracci és Caravaggio kibékíthetetlen ellenfelek voltak. A közöttük lévő különbségeket a természetet követő naturalizmus és az idealizáló klasszicizmus, a tradíciók elleni lázadás és az eklekticizmusra hajló hagyománytisztelet megszokott ellentétével szokták leírni. A kortársak közül viszont sokan láttak bennük közös vonásokat, és általában mindkettejüket a kor legkiválóbb festői közé sorolták. Tény azonban, hogy a két művész a 16-17. század fordulóján a festészet megújításának eltérő útjait választotta: Annibale a felsőbb osztályok és a művelt körök kifinomult ízlésének megfelelve tökéletesítette stílusát, míg Caravaggio népszerűbb és a tömegek számára is jobban megközelíthető kifejezésmódot talált.