A 17. század

A világi műfajok között ez időben Magyarországon kétségtelenül a portré volt a legnépszerűbb. A nemesi családok körében a 17. században terjedt el az a szokás, hogy rezidenciáikban ún. ősgalériát rendezzenek be. Főuraink saját egészalakos, életnagyságú képmásuk mellé sorra megrendelték őseik ugyanilyen formátumú arcképeit. A Nádasdyak, az Eszterházyak és a Batthyányak, vagy a Csáky és a Zichy család máig fennmaradt ősgalériáinak keletkezését nemcsak a felmenők iránti tisztelettel magyarázhatjuk: a família érdemes tagjainak felvonultatásával e képsorozatok a család felemelkedésének, nemesi kiváltságainak jogosságát is bizonyítják. A korszak nobilitásait azonban nemcsak őseik arcmásának sorozatába illesztve, a dicső elődök méltó örököseinek szerepében állítja elénk a képzőművészet. Az augsburgi rézmetsző, Elias Widemann 1652-ben megjelent kötetében száz magyar nemes portréját tette közzé. Az egységes keretbe foglalt arcképek egybegyűjtve mutatják be ország kiválóságait, a portrésorozat az egész nemesi rendet együttesen ünnepli.