Az új zenei nyelv, amit „bécsi klasszikus stílus”-ként emlegetnek, a szó szoros értelmében zenei világnyelv lett, amelyet a kor minden muzsikusa beszélt és a kor minden embere megértett. (Gál Zsuzsa)

BAROKK

Ismerkedjünk meg Európa új művészeti korszakával, a barokkal. Ez az időszak a zenetörténetben kb. 1600-tól 1750-ig, BACH haláláig tart.

Elmondhatjuk, hogy talán ebben a százötven évben hitt az ember a legszenvedélyesebben a muzsika boldogító hatásában, erejében.

"Soha ezelőtt s ezután nem volt ilyen általános a zenei műveltség, nem tartozott a zene ennyire az élethez, nem volt benne ennyire része mindenkinek." (Szabolcsi Bence)

A reneszánszban a középkort átmenetnek, gótnak, azaz barbárnak nevezték. A barokk stílus is az utókor gúnyos, bíráló névadása. Az olasz barocco szó jelentése: nyakatekert, különös, szabálytalan. A reneszánsz nyugodt formavilágát mozgalmas, nyugtalan, különleges, sokszor formabontó, szeszélyes díszítőelemek váltották föl. Ez vezetett a stílus kezdeti gúnyos elnevezéséhez.

Az egyházzal szinte versenyezve hatalmas rezidenciák, kastélyok épültek. A mérhetetlen gazdagság, a pompa az építtető hatalmát, műveltségét hirdette. A középkori várak hegycsúcsokon, a barokk kastélyok inkább sík, hatalmas parkokkal körülvett területeken épültek. A rendszerint „U” alakúra épített kastélyegyüttest francia kert vette körül. A mértani formákra nyírt növények, a sok szökőkút, a szobor, a fasorokkal szegélyezett utak, az ezer színben pompázó virágok az épület „keretét” képezték. A kerti sétányok a lakosztály felé futottak, ezzel mintegy hangsúlyozták az épület fontosságát és a benne lakó tulajdonos hatalmát.

Magyarországon a török uralom után honosodott meg a barokk stílus. Kezdetben a főúri birtokokon díszes kastélyok, a városokban lakóházak és pompás templomok épültek, később a falvakban is elterjedt a barokk szolidabb, de igen jellegzetes változata.

A paloták hatalmas épülettömbjeit megtört vonalú, úgynevezett manzárdtető zárja. Az ablakok formája is igen változó. Az üveggyártás fejlődése lehetővé tette a nagyméretű ajtók és ablakok alkalmazását. Az erkélyeket szobrok, az Atlaszok (erőltetett izmú emberek) tartják, s a mellvédeket kőfaragványokkal szegélyezik. Az épület közepén van a főbejárat, a rendszerint kovácsoltvasból készített, díszes kapu.

A zenetörténet az 1750-es évekkel zárja a barokk kort és a benne új utakra törekvő rokokót is. Monteverdi, Vivaldi, Händel, Bach művészetét, hogy csak a legnagyobbakat említsük, továbbfejleszteni lehetetlen. A következő ötven év zenei ízlése egy nagy fordulattal inkább egyszerűségre törekedett. Ebben az időben Bécsben élő zeneszerzők, főleg HAYDN, MOZART, BEETHOVEN olyan tökéletes csiszoltságú zeneműveket alkottak, amelyekben a tartalom és a forma egysége hiánytalanul megvalósult. Ez a törekvés az antik kultúrára emlékeztet, ezért nevezték ezt az időszakot klasszikus kornak.

A klasszikus irányzat szolidabb változata a biedermeier (bidermeier) stílus volt. A szó jelentése (tisztes Meier) a kispolgári egyszerűségre utal.

Főleg Ausztriában és Magyarországon kedvelték ezt a stílusirányzatot, amelyet az iparművészet képviselt.

A cinquecentót méltán nevezik a művészet legdicsőségesebb korszakának. Ekkor élt Leonardo da Vinci, Michelangelo, Tintoretto, Veronese (veronéze), Dürer, Bosch (bos), Holbein (holbejn), Brueghel (brőhel), El Greco, hogy csak a legnagyobbakat említsük.

A copfstílus. A parókás hivatalnokok copfjaira emlékeztető dísz után nevezték el copfstílusnak.

A társadalmi élet a kastélyok és a gazdag polgárcsaládok szalonjaiban zajlott. Bútoraikat apró fafaragásokkal ékesítették. Ezek a pompa mellett már a kényelmet is szolgálták. Elterjedt a kárpitozás, divatos lett az arany és ezüst brokátszövet, gyakran még a falakat is selyemmel borították.

A fametszet igen egyszerű és olcsó művészi eljárás eredménye. A mai bélyegzőhöz hasonló eszközökkel készítették. A falemezből kivésték azokat a részeket, amelyek nem tartoztak a rajzhoz, majd a domború részeket befestették, és rányomták a papírra.

Kr. e. a VII–VI. sz.-ban a vázakészítés központja Korinthosz volt (korinthoszi vázák). A sárgás-vöröses vázaalapra fekete alakokat festettek, karcoltak. A füleket is gondosan díszítették. A vörös alapú fekete alakos vázafestés egyik legszebb leletén hat sávban, különféle mitológiai jeleneteket ábrázoltak. Ezt a vázát megtalálójáról (Adolf Francois) Francois-vázának (franszoá) nevezték el. Az ilyen kétfülű, fordított harangalakú, talpas, öblös nagyméretű kratérnek nevezett edényeket a bor és víz vegyítésére használták.

A beállított, szoborszerű klasszicista festészetet az élet valóságát ábrázoló romantikus művek váltották föl. A témaválasztás itt is forradalmi, a néppel való együttérzésről tanúskodott. Az irodalom mellett – adottságainál fogva – talán éppen a képzőművészet reagál legérzékenyebben a kor társadalmi, politikai változásaira.

A francia DELACROIX (dölákroá) nem fogadta el az Akadémia szigorú szabályait, hanem a fantáziát, a színek bőségét, a valóság drámaiságát részesítette előnyben. A GOYA (goja) ugyancsak a lázadó festőnagyságok közé tartozik. Alkotásainak nagy részén megfigyelhetjük a valóság torzításmentes bemutatását. Az ilyen törekvés – amelyet realista ábrázolásnak (realizmus) nevezünk – egy-egy alkotáson bármelyik művészeti korszakban föllelhető, de mint művészeti irány – éppen a romantika ellenhatásaként – a XIX. sz. második felébe jelentkezett.

A festészet. A templomok falfelületeit freskókkal, a bibliákat és a zsoltároskönyveket miniatúrákkal díszítették, a szegények bibliáját (Biblia pauperum) kevés szöveggel kiegészítették fatáblákra festették.

A festészet a barokk mozgalmasságával, ellentéteivel szemben a világos, az áttekinthető kompozíciókat kedveli. Művelői az ókor hőseit örökítették meg, akik önfeláldozásukkal írták be nevüket a történelembe. A stílus vezéregyénisége a francia Jacques Louis DAVID (zsákk lui dávid). Képeinek alakjai szoborszerűek, és nemes egyszerűségben jelennek meg a vásznon. Madame Récamier (madám rekamié) c. műve a klasszicista festészet igen jellemző alkotása. A megörökített Madame Récamier heverője kedvelt bútorforma lett. Elnevezése (rekamié) máig fönnmaradt.

A képzőművészetek közül talán a festészet tudja legsokoldalúbban kifejezni a reneszánsz eszméket.

A középkor másik nagy stílusirányzata a XII. század elején a román művészetből kibontakozó gótika.

Elnevezése a reneszánsz korból ered. A román stílus után – amely az antik hagyományokra épített – a gótika újat hozó törekvését kezdetben megvetették, gótnak, azaz barbárnak tartották.

A gótikus festészet is újat hozott. A román stílusú falfreskókon az alakok mereven egymás mellett, egymás fölött helyezkednek el. A gótikus festészet ezzel az egysíkú ábrázolással ellentétben a térbeliséget érzékelteti. A katedrálisok új térkiképzése pedig útjára indította az épülettől különvált táblafestészetet. Az első és maradandó táblaképet – a gótikus, mozgást ábrázoló szoboralakjaihoz hasonlóan – firenzei festő, GIOTTO (dzsotto) alkotta.

A gótikus szobrászat a mozgás ábrázolásával új formanyelvet teremtett. A művek nemcsak vallási és erkölcsi tanítást hirdettek, hanem érzékeltették már az alkotók személyes mondanivalóját is.

A görög civilizáció még számtalan szellemi alkotással ajándékozta meg Európát, és ezzel többek között megalapozta:

– a demokráciát, mint az emberi együttélés máig követendő példáját (Solon, Kleisztenész, Periklész),

– a filozófiát és a tudományt, (a „hét bölcs”, továbbá Hippokratész, Szokratész, Platón, Arisztotelész, Epikurosz, Ptolemaiosz, Kallimakhosz stb.)

– az irodalmat, benne az epikát, a lírát, a drámát, a komédiát, a történetírást, (Homérosz, Hésziodosz Alkman, Szappho, Anakreon, Pindarosz, Aiszkhülosz, Szophoklész Euripidész, Arisztophanész, Menandrosz, Herodotosz, Thuküdidész)

– a matematikát, (Euklidész, Pithagorasz, Eudoxus, Arkhimédész)

– a hét szabad művészetet, (lat. septem artes liberales)

– a zenét (Terpander kithara-iskola, Olympos aulosz-iskola)

A reneszánszban a hangszerekkel érzékelhető programok útját a középkortól örökölt zeneszerszámok kiválasztása, tökéletesítése, korszerűsítése, csiszolása jelentette. Ebben a folyamatban jött létre a hangszer és az énekkar szétválása, amely egyben az ének- és hangszeregyüttesek önállóságának kezdetét is jelentette.

A homofon szerkesztés, ellentétben a polifon vízszintességgel, függőleges síkban képzelhető el. Itt nem egymás mellé, hanem a vezető szólam alá rendeződnek a szólamok. A szöveget is mindig egyszerre mondják az énekesek. Az általában könnyed hangvételű, lendületes tempójú világi kórusművek kedvelik a homofon szerkesztést.

Giovanni Pierluigi da Palestrina: Nigra sum... (dzsovánni pierluidzsi palesztrina)

A KLASSZICIZMUS

A klasszikus szó latin eredetű. A római adózási rendszerben az első adózási osztályhoz tartozókat jelölte. Később Európa kultúrájában ezt a szót a művészetek körében több értelemben is használták. A XVIII. században például a görögöktől és a rómaiaktól származó „első rendű,” maradandó művészi értékeket jelölték ezzel a névvel.

A rokokó finomkodó kifejezésmódját a józanabb polgári gondolkodásmód elvetette, idegennek érezte. Az egyszerűség felé fordult. A művészet érzékenyen reagált erre, és együtt haladt ezzel az igénnyel. Egyre többen tanulmányozták az ókor kultúráját, ásatásokat indítottak, hogy a leletek alapján pontosan megismerhessék az akkori életet, művészetet. Az 1746-ban megkezdett pompeji ásatások is ezt a célt szolgálták.

Gyakran klasszikus zenének is nevezik a komoly zenét, de amennyiben egy szórakoztató zenei alkotás példaszerű, mintaszerű, akkor erre is alkalmazható ez a megjelölés. Ilyen értelemben tehát bármilyen korszak, bármilyen stílus összegező, letisztult művészetét nevezhetjük klasszikusnak.

A korai görög művészetet (Kr. e. VII. sz.) éppen a vázák geometriai rajzolatáról nevezték el geometrikus korszaknak.

Az Athén melletti temető ásatásakor talált dipülon vázákon az ember- és állatalakokat geometriai formákká egyszerűsítve ábrázolták. Ezekbe a vázákba a halottaknak szánt tárgyakat helyezték el.

Érdekes, hogy az ókori Róma virágzásától eltelt nyolc-kilencszáz évet csak amolyan jelentéktelen közjátéknak, „középállapotnak” tekintették. Így keletkezett az V. századtól a XIV. századig tartó időszaknak máig is használt elnevezése, a középkor.

A középkorban a kultúra központjai a templomokkal egybeépített kolostorok voltak. Az épület négyszögletes kis udvart zárt körül. A fal mellett húzódó árkádos belső folyosót kerengőnek nevezték. A világi építészet jellegzetessége a rendszerint festői környezetben elhelyezett lovagvár.

Ilja REPIN az orosz Peredvizsnyik (Vándor) csoporthoz tartozott. A vidéket járva festettek, kiállításokat rendeztek. Képeikkel akarták rádöbbenteni a népet nyomorúságos, szomorú helyzetére. Ábrázolásmódjuk már társadalombírálat. Ez a stílusirányzat a kritikai realizmus.

A plein-air (plener, francia szó szabad levegő) irányzat képviselői a sablonos műtermi festészettel ellentétben a szabadban, levegővel, fénnyel teli tájakat festették meg. (1830 után egy festőcsoport a fontainebleau-i [fontenbló] erdő melletti Barbizonba ment, hogy a természettel szoros kapcsolatba kerülve, szabad ég alatt festhessen. Innen származik az elnevezésük.) Föloldották a merev körvonalakat, inkább foltszerű, szinte a levegő rezgését és a színek világító erejét visszaadó stílusban alkottak.

A magyar reneszánsz

Az olasz reneszánsz s annak legtisztább, firenzei - toszkán ága Európában elsőként Magyarországon már a XIV. század végén megjelent. A magyar művészet történetének csodálatosan gazdag korszaka kezdődött ekkor.

Jóllehet Itáliához való kötődésünket a megelőző évszázadok kulturális, kereskedelmi, dinasztikus (családi) kapcsolatai is segítették, ezek azonban a XV. században MÁTYÁS király uralkodása idején jelentősen fölerősödtek. A mecénás király az olasz művészek foglalkoztatásával, a műkincsek behozatalával, átgondolt országépítő, nemzetnevelő tervét valósította meg. Ennek következménye, hogy az új művészet alig 50 éven belül már magyar földön is kiterebélyesedett. Budán ugyanezekben az évtizedekben nagy hírű hazai kőfaragó, bronzöntő, kerámiakészítő, könyvmásoló, könyvkötő és miniátor műhelyek működtek. Így terjedhetett el a reneszánsz stílus Magyarországon szinte egy időben az olasz újjászületéssel.

A magyar történeti festészet a nemzeti önkényuralom elleni harcát és a nép szabadságát fejezte ki.

XlV. Lajos francia király Európa-szerte híres udvara a művészeteknek is otthont adott; itt született meg a klasszikus balett, innen indult hódító útjára a menüett, itt működött LULLY (lülli), a francia opera megalapítója, MOLIÉRE (molier) vígjátékait is itt mutatták be. A zene, a tánc, az irodalom, az építészet, a selyemszövés, a festészet és a művészet megannyi ága itt, francia földön – más országoknak is példát mutatva– virágzott.

A XX. századi absztrakt – más fogalmakkal megnevezve; nem ábrázoló, non-figuratív, abszolút művészet – megpróbálja sajátos eszközeivel kifejezni, ábrázolni az ellentmondásokkal küzdő emberiség vívódásait. Lényegét tekintve nem tárgyakat, személyeket, hanem a színek és vonalak, a geometriai formák esztétikai összbenyomását ragadja meg.

Párizsban szenzáció volt az a zenei verseny, amelyen DAQUIN legyőzte a nagytekintélyű csembaló, opera, balett zeneszerző, a párizsi „operaháború” győztesét Jean–Philippe RAMEAU-t.

A polifóniát úgy képzeljük el, mint egy különböző színű, vízszintes irányba haladó fonalakból álló köteget. A színes szálak úgy csavarodnak egymásba, hogy útjukat külön–külön is jól követhetjük. Ehhez hasonló a polifóniában a szólamok összefonódása.

A barokk korban Európában Németországban jelent meg először a porcelán. Johann Friedrich BÖTTGER (bötger) 1709-ben jött rá a gyártás módjára. Már a következő évben megindult a porcelángyártás – Böttger vezetésével – Meissenben (mejszen). 1718-ban Bécsben a Meissenből szökött munkások létesítettek gyárat. Híres a francia sévres-i (szevr) (1756) porcelán is.

A képzőművészetben találhatók a legszélsőségesebb irányzatok. Új utat jelentett a posztimpresszionizmus korszaka. Idetartoznak az impresszionizmus után következő különböző Izmusok (kubizmus, expresszionizmus, dadaizmus, konstruktivizmus, futurizmus, szürrealizmus, naturalizmus, szocialista realizmus, absztrakt művészet stb.), amelyek egymás mellett keresték a kifejezés modern formáját. A XX. sz. első évtizedeiben a művészetre leginkább a kubizmus és az expresszionizmus hatott.

A romantika előtti évszázadokban élő zeneszerzők eszköztárából nem hiányzott a különböző hallásélmények, természeti jelenségek stb. programszerű ábrázolása. A XIX. század ezen a téren újat teremtett. Létrehozta a sajátos csak a romantikus korra jellemző programzenét, közelebbről a programszimfóniát és a szimfonikus költeményt.

PROGRAMZENE

A Program többjelentésű görög szó,

zenével összekapcsolva – programzene –

olyan muzsikát jelent, amelyhez a

szerző szavakkal megfogalmazott tartalmat

is ad. Ez a zeneszerzői gyakorlat – annak

ellenére, hogy a zene mindenkor együtt

élt a programmal - csak a XIX. században

bontakozott ki. Gondoljunk csak a romantika

előtti évszázadok vokális és hangszeres

muzsikájára, amelyekben a szerző címekkel

utal a zenemű tartalmára, hangulatára

és gyakorta használja a hangfestés,

hangutánzás módszerét, pl. villám, zivatar,

mennydörgés, csatazaj, madárhangok stb.

A XIX. század romantikája kellett ahhoz,

hogy létrejöhessenek - az abszolút zene

ellenpólusaként – az irodalmat, a

képzőművészetet, a természet világát…

zenével leíró hangszeres programzenei műfajok.

A programzene BEETHOVEN VI. Pastoral szimfóniájával elérkezett a zenével kifejezhető szépségek magaslatára.

A PROGRAMZENE az abszolút zene ellentéte. A szerző előre meghatározza művének címét és tartalmát, s ezzel mintegy irányítja a hallgató gondolatait. Az ilyen címmel és tartalommal ellátott hangszeres muzsikát a XIX. századtól kezdve programzenének nevezik. Legjellegzetesebb műfaja a szimfonikus költemény.

A PROGRAMZENE KORAI ELŐZMÉNYEI

— Kr.e 3000 – Kr.u. 100 Az ókori Hellasz

AZ ÓKORBAN,

A görög Delphoiban Kr.e. a 6. századtól APOLLÓN tiszteletére művészi vetélkedőket, később atlétikai játékokat is tartottak.

A zeneelmélet művelői a XIX. századot a programzene virágkorának tartják. Szerintük ez az aranykor nem lezárt fejezet, ellenkezőleg, a XX. század valójában új fejezetet nyit a virágzásnak induló programzenei alkotások előtt. Az ihletadója itt is, mint az előző korokban – mindenkor a szerző közvetlen környezete.

A reneszánszban az új nyersanyagok fölfedezése, a tengeri hajózás fejlődése, a föltörekvő polgárság, az egyházi és a világi főurak művészetpártolása soha nem látott változást, „újjászületést” hozott. Mindezek együttesen jól segítették a napjainkban is megcsodált polihisztorok tevékenységét.

polihisztor = egyetemes tudású, sokoldalúan művelt személy

A reneszánsz építészet az antik görög és római stílust, vagyis a forma és a szerkezet harmonikus egységét elevenítette föl. Egyszerű formájú, világos szerkezetű, szabályos geometrikus alaprajzú épületeket készítettek. Föllendült a kastély- és a palotaépítés is.

A reneszánsz hangszerkészítők számára nemcsak a hangszerek használhatósága volt a fontos, hanem külső formája is. Különböző faragásokkal, berakásokkal, festékekkel díszítették azokat. Találóan fejezi ki ezt a szándékot az egyik hangszerben talált fölírás: „Szemnek és fülnek egyaránt gyönyörűséget szerzek (Darvas Gábor: Évezredek hangszerei)"

A reneszánsz kort általában három nagy szakaszra bontják:

-Trecento (trecsento), a XIV. század vége. A megismerés kora. 1300-as évek (tre=három, cento=száz)

-Quattrocento (kvátrocsento), a XV. század. A valóság

realisztikus ábrázolásának kora. 1400-as évek (quattro=négy)

-A Cinquecento (csinkvecsento) kora, a XVI. század. A kiteljesedett, érett reneszánsz művészet időszaka. 1500-as évek (cinque=öt)

A legerőteljesebb stílusjegyek: félköríves ablakok, geometrikus formák, párkányzat, oszloprendek, a bejáratok fölötti háromszög, idegen szóval a timpanon. Kedvelték az oszlopokkal tagolt, árkádos belső udvarokat. A kísérletek és a számítások eredményeként a legtöbb épület központja a monumentális, a lenyűgözően szép, méltóságteljes kupola lett.

Magyarország a török uralom előtt az európai kultúra élvonalához tartozott. Jól példázza ezt az a tény, hogy a reneszánsz műveltség Itália után először nálunk honosodott meg. A következő táncmuzsika (korhű hangszerekkel) Mátyás udvarának zenéjét idézi.

A reneszánsz szobrászat jellemző újítása a szép emberi test megformálása, a diadalmas, boldog életérzés ábrázolása. Az emlékműszobrászat is ekkor jelent meg a művészetben. A quattrocento kiemelkedő alakja volt VERROCCHIO (verokkio), akinek műhelyében inaskodott LEONARDO DA VINCI.

A román építészet legjellemzőbb stílusjegye a keresztboltozat, amely szabályos négyzet alakú tereket zár le. A román stílusú épületek ezért nagyon arányosak. A nehéz, félköríves boltozat teljes súlya a falra támaszkodott, ezért a falak vastagok, tömörek. Az épület külső megjelenése is komor erődítménynek hat.

Igen jellegzetes a vastag falba ferdén vágott nyílás, az úgynevezett rézsűs, bélletes kapuzat, más néven portál. Ezeket oszlopok és szobrok díszítik. A méltóságteljes román templomok, környezetükből kiemelkedve, már messziről jelezték a település helyét, hirdették az egyház erejét, háborús időkben pedig biztos menedéket nyújtottak a környék lakóinak.

A ROMANTIKA

A XIX. Században a reformok, a forradalmak, a nagy társadalmi átalakulások időszakában új művészeti irány született, a romantika.

A romantika a szobrászatban is forradalmi változást hozott. Erre is jellemző a főleg reneszánsz és barokk formanyelvre támaszkodó eklekticizmus. A szobor az életet, a természetes mozgást mintázta. A csoportos kompozíciókban a fő- és a mellékalakok egyaránt fontosak és egységet alkotnak.

Nemzeti múltunk művészetét a keleti származás hangsúlyozásával idézték. Ennek jellegzetes példája a Vigadó. Román, mór és bizánci elemek fonódnak össze a népies magyar díszítőmotívumokkal.

A romantikus korban a zene éppen az emberre gyakorolt titokzatos, megfoghatatlan hatása miatt, kiemelt szerephez jutott.

BALZAC (balzak) szerint a szavaknál sokszorosan varázslatosabb a zene, valósággal "megbabonázza" az embert. A kor emberének elég egy cím, egy utalás, egy rövid program ahhoz, hogy kizökkenjen a mindennapi élet megszokott világából, és mintegy önfeledten ráhagyatkozzék a sodró erejű muzsika varázshatalmára.

Így születtek meg a rövid élményképek, sőt még a nagyméretű programzenék is.

Az énekhangtól függetlenné vált hangszerek – még mindig csak az énekegyüttesek szólamait mintázva - jobbára csak szórakoztató tánczene alkotásáig jutottak el. Hosszú idő kellett még ahhoz, hogy az egyes hangszerek alkalmassá válhassanak a valódi programzenei alkotások megszólaltatására.

Hallgassunk meg most egy szárnypróbálgató reneszánsz-kori muzsikát, amely sokszínű hangzásvilágával élményszerűen szemlélteti a hangszerek önállósulásának útját.

A XIX. század utolsó évtizedeiben az alkotók szakítottak a múlttal, és létrehozták az Angliából eredő, új művészeti stílust, a szecessziót, amelyet országonként más-más szóval: Jugendstil, Lilienstil, modern stile, style spirál, jelöltek. Formái kialakítására – kivált az építészetben – hatottak a népi elemek, az egzotikus országok, főleg a japán művészeti motívumok.

Az épületek homlokzatát, a belső tereket szeszélyes növényi indákkal, kacskaringós vonaljátékokkal díszítették. A tervezők az oszlopos homlokzat, a kiugró párkánydíszek helyett a korlátlan lehetőségeket kínáló vasbeton épületszerkezeteket terveztek és ezek díszítéséhez üveget, kerámiát használtak.

A szobrászatban az archaikus kor merev szobortípusát fölváltotta az atlétatípusú (főleg férfi), mozgásban lévő szép emberi test ábrázolása. Ehhez nyújtottak kitűnő alkalmakat a sportversenyek. A lendület, a belső feszültség kifejezéséhez a bronzöntés új technikája is hozzájárult.

A szobrászat az építészetet szolgálta. Leginkább a templomok homlokzatát és belső terét díszítették elöltözötten ábrázolt alakokkal, vallásos témájú alkotásokkal.

A klasszikus szobrászat eszményképe is az antik stílus. Az alkotások gondosan kidolgozottak, arányosan mértéktartók. Ilyen a magyar klasszikus szobrászat megalapítójának, FERENCZY Istvánnak (1792–1856) alkotása, a Pásztorlányka. A kontyba fogott haj, a szabadon hagyott vállak, karok, a tógaszerű leomló redőkbe rendezett ruha az antik viselet szépségére emlékeztetnek.

Templomaikat szent ligetekben, magaslatokon (akropolisz) kőből vagy márványból építették. Ezekben tartották az istenszobrokat, a szertartásokat pedig a templom előtti téren végezték. Így a nép maradéktalanul gyönyörködhetett a „kifelé forduló” építmények lenyűgöző szépségében.

A Középkor

Zenei vívmánya a harmóniákra törekvő többszólamúság. Ez az új technika a benne rejlő szólammozgások, hangszínek valósággal elbűvölik a hallgatót, de még inkább a közreműködő énekeseket, hangszerjátékosokat. Ez a fordulat valósággal szétfeszítette a világi és egyházi vokális és hangszeres egyszólamúság gátját, és ezzel mintegy forradalmasította a zenemű-alkotás módszerét, beleértve természetesen a programzene kezdeményezéseit is. Gondoljunk csak a kánonra. Ebben minden szólam ugyanazt énekli, de az egyes szólamok egymás után lépnek be. Közismert példa erre a XIII. századi Nyár kánon

A vázafestészet leletanyaga gazdag. A „kerámia” elnevezés is innen ered. Athénban a fazekasok külön helyen, a Keramikosz téren dolgoztak. Vázáikon mitológiájuk históriáját, isteneik köznapjait, valamint saját életük történetét örökítették meg. Vázakultuszuk mindenkor az alkalomhoz illő, köznapi használatot segítő formát hozott létre. A föltárt vázaleletek rajzai jól tájékoztatnak az akkori életről, viseletről, a hangszerek és a harci eszközök milyenségéről is.

A vörös alakos vázarészlet alkotója a lyrán, kitharán és auloszon játszó alakokat finoman megformált vonalakkal ábrázolta. Ez a vázafestés a klasszikus kor új stílusa. Itt a hátteret festették feketére és az alakok megtartották az égetett agyag eredeti, vöröses-piros színét. A részleteket ecsettel, fekete vonalakkal rajzolták meg.

A vonalak és az idomok egymást fedő, egymáson áthaladó villódzó játéka a más-más helyről, nézőpontról szemlélve változtatásával új formákat hoz létre.

(dalok, táncok) befogadását célzó, a XX. sz. zenéjét megújító mozgalom. (Kodály, Bartók, Hacsaturján, Stravinsky)

ABSZOLÚT ZENE

A zenetudomány mélyebb

rétegéhez tartozó, meglehetősen

bonyolult témakör.

Leegyszerűsítve: mentes

bármilyen zenén kívüli közlési

formától; szövegtől, programtól,

címtől, tartalomtól. Az abszolút

zenében a komponista csak a

zene sajátos eszközeit használja

föl, és a hallgatóra bízza a

hangulat, a tartalom megértését

és annak megfogalmazását is.

Anton von WEBERN (1883–1945) ugyancsak Schönberg-tanítvány. A dodekafóniát tovább fejlesztve létrehozta a hagyományos zeneszerzői gyakorlattól eltérő, előre megtervezett, megszerkesztett sorokból, szakaszokból álló szériális zenét. Ennek lényege, hogy a szerző a zenei gondolatokat, ritmusokat, dallamokat, harmóniákat előre megtervezi és azokat sorokba, szériákba rendezi. Ennek a kötött szerkesztési módszernek ellensúlyaként született meg az aleatória (alea = kockajátékos), vagyis a játékkocka véletlen fordulatához hasonlítható zene, amelyben az egyes alkotói folyamatokat pl. a mű ritmusát az előadó pillanatnyi hangulata vezérelheti.

APOLLÓN:

A fény, a rend és a tisztaság, a szellemi élet és a művészetek, kiemelten a zene és a dal fiatal görög istene. Gyakran lanttal ábrázolták. Ő volt a múzsák karának vezetője.

Aulosz

Az ó-görög zenetörténet legkedveltebb nádból, fából, fémből készített fúvós hangszere. A ránk maradt korabeli sírfaragvány rajzán látható hangszerjátékos kettős-auloszon játszik. Megszólaltatását tekintve az oboához hasonló, kettős nádnyelvű sípja van.

A XX. sz.-i zenét a hagyományokat radikálisan átlépő avantgarde (újítók mozgalma) előzte meg.

A hagyománytisztelő Erdélyben alakult ki a reneszánsz legmagyarabb változata. Az olasz formákat egyéni ötletekkel gazdagították.

A magyarlakta területeken ismerték a famennyezetek kazettáinak virágmintás díszítését, amelyet „erdélyi virágos reneszánsznak” is nevezték.

Az ABSZOLÚT ZENE mentes a szavakkal megfogalmazható bármilyen programtól. A komponista csak a zene sajátos eszközeit használja föl műveinek megalkotásához. Mozart zenéjét hallgatva eltűnődünk azon, hogyan lehetséges, hogy a zene nyelvét a világ bármely részén élő, a legkülönbözőbb nyelven beszélő emberek is megértik, hogy a lélek legmélyebb érzéseihez is utat talál, helyettünk örül, sóhajt vagy sír, s mindehhez nem kell szó, nem kell mozdulat és mégis megértjük a zene üzenetét. Mindez azért történhet meg, mert a szerző képes meghatározott program nélkül „zene nyelvén” érzelemre, értelemre hatva üzenetet közvetíteni.

Kialakulása az egyházszakadás, az egyházi és a főúri hatalom megerősödésének időszakára esik. A kor emberének világképében a vallás központi helyet foglalt el. Ezt tükrözte a művészet, kiemelten az építészet. A szerzetesek, országról országra vándorló kitűnő építőmesterekkel és kőfaragókkal, a jobbágyok munkaerejét is fölhasználva, templomokat építtettek, a főurak pedig a nehezen megközelíthető helyeken, hegycsúcsokon hatalmas várakat emeltek.

A történelmi múlt ábrázolása itt is érvényesül, főleg a témaválasztásban. Föllendül az emlékműszobrászat; költőknek, hadvezéreknek, államférfiaknak patetikus szobrokat állítottak.

A középkorban nemcsak az énekhang, hanem az ókorból áthozott, - lényegében azonos, szinte módosítatlan – hangszerek is részt vállaltak a programatikus tartalmú zenedarabok létrehozásában. Utánozták a természet hangjait, a mennydörgést, a szélzúgást, a vadászattal járó kutyaugatást, a kürtjelzést, szarvasbőgést, a menekülő vadak erdei vágtáját, stb. Ezek a program témák hozták létre és éltették a középkori kánon-technikán alapuló közkedvelt műfajt, a cacciát.

A reneszánszban az énekhanggal kifejezhető tartalmak megzenésítéséhez a zene-szerzők fölhasználják az előző korokban kifejlesztett, jól bevált eljárásokat, eszközöket. Néhány ezek közül; – a hangutánzó szavak,

– az értelmetlen halandzsa szövegek,

– a tipikus falusi tájszólások,

– a lendületes tempók,

– a páros és páratlan lüktetés váltakozása,

– a különböző énekhangszínek ötvözése stb.

Mindezek egyenként és összességükben is jelen vannak a polifón illetve homofón szerkesztés technikájában.

Az építészet látványosan szakított a hagyományokkal. Ez abban nyilvánult meg, hogy a klasszicista irányzat egyrészt megszabadult az előző évszázadok, főleg a barokk túlburjánzott díszítőelemeitől, másrészt a világos, a tiszta szerkezetű, harmonikus homlokzatú antik görög-római stílus alapján építkeztek. Ennek legjellemzőbb eleme a háromszögű oromzattal, az úgynevezett timpanonnal fedett oszlopsor, amelyet latin szóval portikusznak nevezünk. A kor a klasszikus formákat modern célok szolgálatába állítja. Egyre több középületet: színházat, múzeumot, egyetemet, polgári lakóházat, vidéken vármegyeházát építenek.

Az építészet fordulópontját Walter GROPIUS 1919–1933-ig Dessauban működő Bauhaus építészeti, lakberendezési iskolája jelentette.

Az építőművészetet is a múlt felé fordulás jellemezte. A hősi korszakok visszaálmodása az egykori patinás építészeti stílusok fölidézésével járt. A kezdeti időszakban főleg a román és a gót stílus hangulatát hozták vissza, de a távoli földrészek tájainak építészeti formái is megragadták a romantikus építészek képzeletét.

Az a fölfogás alakult ki, hogy az épület külső megjelenése igazodjék annak rendeltetéséhez. A templomok gót, a kastélyok barokk, a múzeumok rendszerint antik görög stílust idézve épültek.

Az öntött- és a hengerelt vas alkalmazása forradalmasította az építészetet. Vásárcsarnokok, pályaudvarok, áruházak, középületek, bérházak stb. épültek már vasvázas, üvegfalú eljárással.

A plein-airből bontakozott ki a XIX sz. utolsó negyedében a művészetre egyetemesen kiterjedő impresszionizmus.

AZ ÓKORI CIVILIZÁCIÓ

Az alig néhány száz éves antik görög kultúra – az archaikus, a klasszikus és a hellenizmus kora – hatalmas kultúrkinccsel ajándékozta meg a világot. Művészetük, társadalmi életük, vallásuk emberközpontú volt annak ellenére, hogy kultúrájuk alapja az isteneikről szóló mondákban, mítoszokban gyökeredzett. Ez az emberközpontúság, ez a nyugalmat sugárzó egyensúly, immáron két és fél évezrede kifogyhatatlan energiaforrása a szakadatlanul meg-megújuló nyugati kultúrának.

Építészetüket – templomok, középületek, jóshelyek, stadionok, színházak, gümnaszionok stb. – az egyszerű szerkezet, az áttekinthető tagoltság, az arányos tiszta formák, tájba illő elhelyezés, és az oszloprendszerek által meghatározott stílus jellemezte.

Az olasz festők munkáit lendületes, bájos, finom ívű vonalvezetés, a világi és egyházi témák egyszerű, természetes megjelenítése jellemzi. A velencei festők képein a színárnyalatok és a fények játéka is jól megfigyelhető.

Az oldaloszlopok száma mindig az első oszlopok kétszerese + 1. A templombelsőt vagy egysoros (peripterosz) vagy kétsoros (dipterosz) oszlopsor vette körül.

Kr. e. 776 óta négyévenként megrendezett olimpiai játékokon csak feddhetetlen, tiszta erkölcsű szabad görögök versenyezhettek. Ezeken a versenyeken nemcsak sportolók, hanem költők, zenészek, művészek is részt vehettek. A győztesek jutalma a babérág és a róluk mintázott szobor volt. A játékok ideje alatt a görög birodalomban – az isteni béke jegyében – három hónapig tilos volt a hadviselés.

A számtalan művészeti irány közül említésre méltó a magyar származású Victor VASARELY (vazareli) (Vásárhelyi Győző) által elindított op-art (optikai művészet) mozgalom.

Az oratórium

Az egyik legnépszerűbb epikus egyházzenei műfajban az oratóriumban főleg ószövetségi eseményeket zenésítettek meg. Ebben a történetet az elbeszélő, olasz szóval a testo, recitálva énekli. A különböző szerepeket a szólisták, a népet a kórus jeleníti meg.

Az oratórium abban különbözik a vele azonos korú operától, hogy a szereplők nem játsszák el a történetet, hanem hangversenyszerűen, énekelve adják elő.

Az, hogy az oratóriumban nincs díszlet, jelmez, mozgás, többszörös előnyt is jelenthet, ugyanis a fantázia alkalmanként fölülmúlhatja a korlátozott színpadi megoldásokat.

Az előadásokat kezdetben, a XVI. században a templomhoz tartozó imateremben, az úgynevezett oratóriumban tartották. Innen ered a zenei műfaj – oratórium - elnevezése.

Az oszlopok magasságát, vastagságát, számát és egymás közötti távolságát pontos szabályok határozták meg. A homlokzatokat elöl 4–6 vagy 8 oszlop tartotta, és a szobrokkal díszített, alacsony háromszög alakú oromzat (timpanon) zárta le.

Az ötvösművészet főleg az egyházi kegytárgyak díszítéséhez, a gazdagon cizellált kelyhekhez, keresztekhez gyakran arany- és ezüstkeretbe foglalt drágaköveket is fölhasznált.

Az ötvösművészet legszebb magyar emléke a drágakövekkel kirakott, bizánci jellegű királyi korona, amelynek pántjait az apostolok rekeszzománc technikával készített képei díszítik.

A nyitott rendszerű szeriális, majd az aleatorikus technika meghirdetője a francia Pierre BOULEZ (1925 pier bulez) és a német Karl Heinz STOCKHAUSEN (1928) voltak. Witold LUTOSLAWSKI (1913) a lengyel zene megújítói közé tartozott. Művészetére hatással volt Bartók folklorizmusa (Gyászzene Bartók emlékére), Stravinsky neoklasszicizmusa és Boulez aleotorikus technikája (Velencei játékok).

A kutató tudósok és művészek mindenben az újjászületés útjait keresték. Természetesen nagy érdeklődéssel fordultak az ókori római civilizáció hatalmas központjai, tárgyi, szellemi, művészeti emlékei felé. A középkor elnevezése is ebből az időből való.

A szalonokban beszélgetés közben az asszonyok hímzéssel töltötték idejüket. Ekkor alakult ki az igen közkedvelt úri hímzés, amely sok helyütt még a népművészetre is hatott.