Parainesis Kölcsey Kálmánhoz
(részletek)

[…] Szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek elengedhetetlen föltétele. Az emberiség egésze nem egyéb számtalan háznépekre oszlott nagy nemzetségnél, melynek mindegyik tagja rokonunk, s szeretetünkre és szolgálatainkra egyformán számot tart. Azonban jól megértsd! az ember véges állat, hatása csak bizonyos meghatározott körben munkálhat. Azért ne hidd, mintha isten bennünket arra alkotott volna, hogy a föld minden gyermekeinek egyforma testvérök s a föld minden tartományinak egyforma polgáruk legyünk. A nap temérdek égitesteket bevilágít, de a világegyetem minden részie mégsem hat ki: így az ember, ha nagy erőt nyert örökül, s erejének megfelelő állást vőn a sorstól, ezreket, sőt milliomok előtt jótékony napként világíthat; de az egész emberi nemre jóltevő behatást gyakorolni, az a nagyok legnagyobbikának sem adaték. Sohasem tudtam megérteni: kik azok, kik magokat világpolgároknak nevezik? Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk. Minden, ami szerfeletti sok részre osztatik, önkicsinységében enyészik el. Így a szeretet. Hol az ember, ki magát a föld minden országainal szentelni akarván, foró szenvedelmet hordozhatna irántok keblében? Leonidás csak egy Spártáért, Regulus csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg. [...]
Szeresd a hazát! Boldog leszesz, ha a férfikor napjaiban e szavakat úgy fogod érthetni, úgy fogod éezhetni, mint kell. Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek; de sok kívántatik, míg annak tiszta birtokába juthatunk. [...]
Minden erény önáldozattal jár, feláldozásával pillanatnyi kényünknek, megtagadásával önhasznunknak, s nem ritkán hajlandóságunk vagy gyűlölségünk elnémításával: azonban minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazánknak kívánni joga van. Mindent, amit élted folyta alatt arcod izzadásában gyűjtöttél; mindent, amit lángoló szerelemmel fűztél magadhoz, javaidat, kincseidet, házad népét és saját életedet naponként és pillanatonként érette fel kell szentelned. Mert tudd meg: e szóban: haza, foglaltatik az emberi szeretet és ohajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált; szülőid, hitvesed, gyermekeid, barátaid, rokonaid s polgártársaid: egytől egyig csak egészítő részei annak. [...]
Ki csak társasági mulatságokban ohajt ragyogni, vagy éppen tudatlanok által akarja megát bámultatni, az könnyű módon elérheti célját, de értelmesektől megvettetik. Hogy a dologhoz értők előtt méltólag felléphess, hogy ismereteid mind magadra, mind másokra jóltevőleg hassanak: hosszú, fáradalmas munkára kell elszánva lenned. Mert alapos s egyszersmind sokoldalú tudományt szerezni, felette nehéz. Sok olvasás, még több gondolkozás, sok egybehasonlítás, még több gyakorlás, s fogyhatatlan béketűrés és állandóság az, ami itt megkívántatik.
[...]
Meleg szeretettel, függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól elválhatatlan dolog; s ke ez utolsóért nem buzog, a két elsőét áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is [...]; de soha ne eledd, miképpen idegen nyeleket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. [...]

Erre mintegy ötven benszülött nekem esett, elvágták a kötelékeket, melyek fejem leszögezték, úgy, hogy most oldalt fordulhattam, és szemlélhettem azt a személyt, aki beszélt hozzám, szavait taglejtéssel kísérve. Középkorú férfinak látszott, magasabb volt, mint az a másik három, aki kíséretét alkotta. Ezek egyike, apród módjára, uszályát tartotta, valami kevéssel lehetett nagyobb, mint a középső ujjam. A másik kettő, mint kivehettem, kétoldalt foglalt helyet. A beszélő férfi minden tekintetben a gyakorlott szónok eszközeivel élt; hangjából hol fenyegetést, hol ígérgetést, hol könyörgést, hol szelídséget vehettem ki. Kevés szóval válaszoltam, de a legalázatosabb hangon, bal kezem és szemeimet az égre emeltem, mintegy tanúként idézve a napot. Tekintve, hogy emellett halálosan éhes voltam, nem állhattam meg, hogy parancsoló étvágyam közöljem velük (talán a tisztelet rovására) egyik ujjamat ismételten számhoz emelve. A hurgó (így hívták a szónokot, mint később megtudtam) azonnal megértette mozdulatom. Leszállt az emelvényről és parancsot adott, hogy támasszanak létrákat oldalamhoz. E létrákon mintegy száz benszülött futott fel rám, számig szöktek és ételekkel megrakott kosarakat hoztak. Mindez a király akaratára történt, rögtön azután, hogy tudomásul vette vágyamat. Többféle állat húsát különböztettem meg, de csak látásból, íízéről nem. Voltak itt lapockák, combok, szegycsontok, ürühús formájúak, és jól lehetett elkészítve, de akkora volt minden, mint egy pacsita szárnya. Két-három koncot ettem egy harapásra, hozá három cipó kenyeret, ezek meg akkorák voltak, mint egy-egy puskagolyó. A kis emberkék mindent megtettek, hogy éhségem csillapítsák, közben a csodálkozás és bámulat kitöréseit hallottam, annyira meglepte őket étvágyam és terjedelmem. Ezek után jelekkel tudattam, hogy szomjas vagyok. Most már tudták, hogy valami kis adagról nálam nem lehet szó; de igen értelmes népség volt ez, ügyesen hengergettek egy nagy hordót, kezemre gurították és beverték a fenekét. Egyetlen kortyra kiittam, ami nem volt nagy dolog, fél pint lehetett az egész, és íze a gyenge burgundiéhoz hasonlított, de finomabb volt. További hordó következett, melynek tartalmát az első után küldtem, a jeleztem, hogy még szeretnék: de már nem volt több. Miután e csodákat végrehajtottam, örömkiáltásokban törtek ki, körbetáncoltak, és többször hallottam, amint a "Hekinah degul" szavakat harsogják. Jelt adtak, hogy dobjam le a hordókat, de előbb hangos kiáltásokkal figyelmeztették az alant állókaat, hogy félre azútból. Borah mevolah, ezt kiabálták, majd mikor a hordókat ledobáltm, megint: Hekinah degul. Bevallom, csaknem kísértésbe jöttem, hogy negyvenvagy ötven kis legényt hirtelen elkapva, amint mellemen járkáltak fel és alá, odaverjek a földhöz. De a nyilacskák emléke, meg annak megfontolása, hogy ez még nem a legveszedelmesebb fegyverük hihetőleg, meg aztán előbbi ígéretem és alázatos hangom felidézése csakhamar lecsillapították ezt az ösztönt. Különben is, most már úgy kellett tekintenem magam, mint akit a vendégszeretet törvényei kötnek; hisz ez a kis népség igazán nagylelkűen és bőkezűen bánt velem.

Kemény Zsigmond:
Korkívánatok
(részlet)

E szó: szabadság, nem üres hang, mely, mint a zene csengései, csak azért kedves, mert idegeket izgat, keblet lágyít és szép ábrándokba ringat. Megmérhetlen produktív erő rejlik a szabadságban, és a nemzeti jólét azon élőfa, melynek magas koronája akkor termi gyümölcseit, a vagyonosodást, midőn gyökerei mélyen ágoznak el a közjog termőföldében. Egy célirányos képviseleti rendszerrel bíró nép, hasonló míveltség és segédeszközök mellett inkább gyarapul anyagilag, mint az, melynek alkotmányos biztosítékai nincsenek. A szolgacsoport pedig, ha munkára is ostoroztatik, gyakran készít egyiptomi gúlákat, melyeknek felépítésekor csak a megemésztett hagyma milliókba kerül, és az eredmény egy szétmállott hamv, egy kiszáradt múmia elhelyeztetése.

Pázmány Péter
Imádság keresztény egységért

Irgalmas Isten, ki minket egy örök életnek reménységére hívtál, hogy amint Te egy vagy, és egy a tetőled rendelt keresztség, úgy mindnyájan egy hitben, egy szívvel szolgáljunk neked: adj szívünkbe Szent Lelket, hogy mindnyájan egyet értsünk, egyet valljunk és a te akaratodban való egységet szorgalmatosan megtartsuk. Add, hogy mindnyájan egy akolban legyünk az egy Pásztornak gondviselése alatt, és Téged minden visszavonás, gyűlölség és egymás rágalmazása nélkül dicsérjünk.
Térítsd meg, Uram, a te elszéledett juhaidat, vedd el a homályt szívünkről, nyisd meg a siketek fülét, világosítsd meg a vakok szemét, és a te igaz hitedre tanítsad meg a tévelygőket. A te szerelmes szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Kölcsey Ferenc

Jonathan Swift

Kemény Zsigmond

Pázmány Péter

A maja indiánok gyógyszerként és szertartásaikhoz használták az "istenek eledelét", a kakaófa gyümölcsét. Az aztékok vanííliával és mézzel ízesítették, s adók fejében a kakaóbab magvait is elfogadták.
Európába a 16. században került mint "az aztékok itala", de csaknem 300 év telt el az első csokoládégyárak alapításáig. Élettani szempontból nemcsak stresszoldó hatású, hanem immunerősítő, élénkítő, memóriajavító is. Kalóriatartalma magas.

Az elnevezés a gladius (karddal küzdő) latin szóból ered. A első "hivatalos" gladiátorviadalt az ellenség közeledtének hírére rendezték az ókori rómaiak, így remélve a harci kedv felébredését katonáikban. Rendszerint különböző fegyverű és nemzetiségű gladiátort állítottak ki egymás ellen, akiket külön erre a célra válogattak ki a rabszolgák, hadifoglyok, elítéltek közül. Gyakran évekig tartó kiképzésük speciális iskolában történt, ahol később önkéntes gladiátorok is megjelentek. Évente több száz viadalt is rendeztek birodalomszerte, s ehhez óriási, amfiteátrumnak nevezett arénákat építettek. A legnagyobb ilyen jellegű építmény a római Colosseum volt. Közel 50 000 ember fért el benne. A vízi csatajelenetekhez pillanatok alatt óriási tömlők segítségével vízzel terítették a porondot. A medencét kis fákkal, bokrokkal, zöldellő szigetekkel tették élethűbbé.

A méhek összehangolt, szorgalmas munkával gyűjtik össze a nektárt és a pollent. A kaptárakban "raktáros" társaik a lép sejtjeiben tárolják a beérkező értékes szállítmányokat, amit újabb dolgozók folyamatosan pakolgatnak egyik sejtből a másikba. Eközben az "áru" víztartalma csökken, így a növényi cukor egyszerűbb cukrokra bomlik. Amikor megérik a méz, a méhek lefedik a sejteket. A pollen és a nektár aromát is tartalmaznak, amelyek virágtípusonként más és más ízt adnak.

Élete nagy részét vízben tölti, telente azonban a szárazföldre költözik, kibérel egy csigaházat, s abban marad tavaszig. Általános jellemzői nagyjából megegyeznek a pókrokonaiéval, de légcsövei (tracheák) gazdagabban ágaznak el, aminek a légzésben van szerepe. Víz alatti lakását, a búvárharangot a felszínről gyűjtött levegővel tölti fel. A kétrétegű szőrborítás között szállított levegő alkotja "légnadrágját", s ezen át adja le a légzés során keletkező szén-dioxidot is. A légnadrág remek találmány, egyetlen hátránya, hogy akkor is a felszín felé tolná a pók testét, amikor másfelé szeretne menni. Ez esetben a fáradságos úszás helyett inkább a vízinövényzetbe kapaszkodva halad. Apró rákokra, lárvákra vadászik. Áldozatát lesből támadja meg, majd mérget fecskendez belé. Az ily módon harc- és mozgásképtelenné tett zsákmányt harangjába cipeli, és ott kebelezi be. Ugyanitt születnek a kis pókok, amelyek negyedik vedlésük után válnak önállóvá.
A Vízipók, csodapók című mese hőseként sokan örökre szívükbe zárták.

Kakaócserje