Amíg a fonémáktól eljutottunk a szövegig, olyan sok variációs lehetőség adódott a nyelvhasználatban, hogy a megalkotható szövegek száma valóban végtelennek tűnik. Sem a szövegek, sem a kisebb méretű textémák, mondatok vagy szószerkezetek teljes körű számbavételére nem vállalkozott (nem is vállalkozhatott) a nyelvtudomány. Eddigi tanulmányaink során teljes listázással a fonémaszinten találkozhattunk, illetőleg a szótárak próbálkoztak a viszonylagos teljesség igényével fellépni. Ismerünk olyan gyűjteményeket is, amelyek egyéb szintű nyelvi elemeket tartalmaznak, de ezek tematikusak, és egyáltalán nem törekednek teljességre (szólások, közmondások, szállóigék, aforizmák, vonzatok stb. gyűjteménye). A szövegtípusok csoportosításánál a nyelven kívüli tényezőket is figyelembe kell venni.

Teljes szövegekből is készültek gyűjtések, de annyira természetes a létük, hogy nem is nagyon gondolunk rájuk. Vannak újságok, folyóiratok, verses- és novelláskötetek, leveleskönyvek, szöveggyűjtemények, lexikonok, könyvsorozatok, hangfelvételek stb., s mindez együtt a levéltárakban, könyvtárakban (a legnagyobbakban megközelítőleg a teljesség igényével). Ezt a hatalmas mennyiségű és rendkívül sokféle szöveget természetesen nem könnyű rendszerezni. Már a mennyiségből is adódik, hogy egy szempont nem lesz elégséges a csoportosításukhoz.

Mivel a szövegek végső tartalmának és alakjának kialakításában a közlésfolyamat tényezői a meghatározóak, a rendszerezéskor is figyelembe kell vennünk ezeket a nyelven kívüli tényezőket (mint a beszélő, hallgató, a külső valóság, a szövegalkotás nyelve).

A beszélő közölheti mondanivalóját élőszóban (rögtönzött vagy megkomponált formában) vagy írásban (levél, értekezés, publicisztika, szépirodalmi mű stb.), érzelmektől mentesen vagy emocionálisan telített módon (túlzó, ironizáló, gúnyos, kedveskedő, sajnálkozó stb.). Befolyásolja a szöveg megformálását a beszélő jelleme (bőbeszédű, szűkszavú, egyenes, körmönfont stb.), természete, kora, származása, iskolázottsága stb. Lehet a szöveg szerzője ismert vagy ismeretlen, egyetlen személy vagy csoport (pl. népköltés, közös nyilatkozat).

Másképpen formálunk meg egy szöveget, ha a közlés egy címzetthez szól, s másképp, ha csoporthoz. A hallgató szempontjából lényeges a szöveg megformálásában, hogy hogyan reagálhat az elhangzottakra vagy leírtakra, vagy egyszerűen csak befogadója lesz a közleménynek. A beszélő szövegformálását meghatározza a hallgatóval kapcsolatos előfeltevés (pl. másképp fogalmazunk egy kisgyereknek, mint egy tudós társaságnak).

Minden szöveg a valóságot (a valós vagy elképzelt világot) tükrözi. Másképp jelenik meg ugyanaz a valóság egy költeményben, egy történelmi regényben vagy egy naturalista leírásban. Az információközlés az ábrázolt valóságról ennek megfelelően lehet viszonylag teljes (vö. realista, naturalista művek) vagy hiányos (a szöveghiány is jelentéshordozó!), konkrét vagy elvont (pl. szimbolikus, fantasztikus, abszurd).

A szövegalkotás nyelve, nyelvváltozata meghatározó eleme a szövegnek: vannak nyelvek, amelyekre a tényközlés, a tömörség a jellemző, másokra a túldíszítettség, a szóvirágok használata, a terjengősség. Ugyanazon nyelven keletkezett szövegek között lényeges különbség lehet, ha a nyelvnek különböző változatait használjuk: másképp szólunk ugyanarról a témáról köznyelven, nyelvjárásban vagy éppen szaknyelven, írásban vagy szóban stb.