A nyelvi eszmény az az ideálisnak tekintett nyelvváltozat, amelyhez lehetőség szerint a nyelv minden használójának igazodnia kellene.

A nyelvi eszmény megszilárdulását csak a nyelv egészét átfogó szabályosság, a nyelvi norma biztosíthatja. A nyelvi norma és a nyelvi eszmény egyaránt történetileg meghatározott fogalmak. Kialakulásukban jelentős szerepet játszik a tudatosság. A nyelvi normatudatos, mesterséges kifejlesztésének eszközei a nyelvtanok, a szótárak stb.. A hagyományozódó nyelvszokás, az íratlan és írott szabályok stabilizálják, szinte konzerválják a nyelvet, látszólag elvágják a nyelvi változások útját. A nyelv azonban mégiscsak változik, szókészlete gyarapodik, a norma ezt a folyamatot csak lelassíthatja, de nem állíthatja meg. Ezért időnként szükségessé válik a nyelvi normának és a nyelvi eszménynek az újrafogalmazása (ún. normatív nyelvtanok írása) is, hiszen egészen más számított eszményi nyelvhasználatnak pl. 100 évvel ezelőtt, mint napjainkban.

Ha röviden kívánjuk jellemezni a nyelvi eszményt, kénytelenek vagyunk néhány nagyon is fontos általánosságra szorítkozni:

1. Anyanyelvünket használjuk tudatosan!
2. Ügyeljünk a helyes hangképzésre, a szavak megfelelő hangsúlyozására, beszédünk dallamára!
3. Gondosan válogassunk a rendelkezésünkre álló szavak, kifejezések közül!
4. Szerkesszünk nyelvtani szempontból hibátlan mondatokat, logikusan felépített szövegeket!
5. Stílusunk, fogalmazásmódunk legyen mindig a helyzethez illő!

Ha túl akarunk lépni az általánosságokon, részletesen meg kell ismerkednünk nyelvünk rendszerével, elemeivel, a szerkesztési szabályokkal. Ezt tesszük születésünk óta: kezdetben utánzással tanuljuk anyanyelvünket, majd az iskolában fokozatosan tudatossá válik beszédünk.

Az átlagember a hétköznapi beszédben nem ügyel különösebben a nyelvi megformálás módjára, de néha nyilvánosság előtti felszólalásra vagy írásos megnyilatkozásra kényszerül, s ekkor rá kell döbbennie, hogy az ösztönös nyelvhasználat nem felel meg az igényeinek. Bizonyos foglalkozású embereknek (színész, riporter, tanár stb.) nap mint nap szembe kell nézniük ezzel a helyzettel. Íróink, költőink tudatosan használják az anyanyelvet, a nyelvtudósok, nyelvművelők pedig a nyelvi normára való tanítást tekintik feladatuknak.