Szavaink sajátos rétegét alkotják a tulajdonnevek. Ezek jellegzetességeivel, eredetével külön tudományág, a névtudomány foglalkozik. A tulajdonnevek nemcsak a nyelv történetéről vallanak, hanem kultúrtörténeti jelentőségük is van. Ebből a szempontból a tulajdonneveknek a két legfontosabb csoportját a földrajzi nevek és a személynevek alkotják.

A földrajzi nevek a tájékozódás megkönnyítésére alakultak ki. Rendszerint valamilyen jellegzetes tulajdonságra, természeti képződményre utaltak, vagy a tulajdonost nevezték meg (pl. Marosvásárhely, Érsekújvár, Kerkakutas, ahol a kutas bővizű helyet jelent) . Ez az elnevezés azután öröklődik nemzedékről nemzedékre, sőt akár egyik népről a helyére települő másikra is (pl. a Balaton szláv eredetije mocsaras jelentésű; a Zala folyónév indoeurópai *sal töve patakot, folyóvizet jelentett) .

A földrajzi nevek kutatása Magyarországon a 19. század második felében kezdődött. A nevek eredetének megfejtéséhez ismerni kell a nevek régi hangalakját, a települési viszonyokat, a magyar hangtörténetet, a földrajzi nevek típusait, a település korát stb. A helyi lakosok ilyen képzettség nélkül is adnak magyarázatot a település nevének eredetére, ez a magyarázat azonban nem mindig hiteles.
A Zala megyeiMisefa nevét például a helyi lakosok úgy magyarázzák, hogy egy közeli nagy fa alatt szép időben misét szoktak mondani. Ezzel szemben írásos adatok bizonyítják, hogy a település 14. századi neve még Miksefolva, azaz Miklósfalva volt. Hasonlóképpen írásos emlékekből tudjuk, hogy Zalaboldogfa neve Boldogasszonyfalvából lett, nem pedig úgy, hogy a vadkan elől egy közeli fán menedéket találó ember felkiáltott volna: "Ó, te boldog fa!". Az olyan magyarázatokat, amelyek naiv módon csupán a névnek a mai alakját, hangzását, ill. jelentését veszik figyelembe, népetimológiának nevezzük. A népetimológiának olykor nem sok köze van a valósághoz.

A személynevek tanulmányozása bepillantást enged egyes korok és népek névadási szokásaiba. Őseink egyelemű neveket viseltek. A magyar eredetű nevek rendszerint valamilyen külső vagy belső tulajdonságra utalnak (pl. Balog 'balkezes', Bódog 'gazdag', Keve 'kéve' - molnár neve volt, Farkas - a név viselőjének természetére utalt) , de voltak vallási eredetű nevek is, amelyek a rontó, ártó démon félrevezetésére szolgáltak (Nemél, Nemvagy, Haláld) . A későbbiekben sokan kaptak idegen eredetű (török vagy keresztény) neveket.

A többelemű nevek kialakulása hosszú folyamat volt. A 13-14. századtól a feudális társadalomban az öröklési jog érvényesítése miatt szükségessé vált az azonos nevet viselők megkülönböztetése. Eleinte körülírást alkalmaztak: a vezetéknév keletkezhetett az apa nevéből (pl. Pálffy) , a származási helyről (pl. Széchenyi) , a ragadványnévből (pl. Csonka, Horgas) , stb.. A szabályos, öröklődő vezetéknevek a nemesség körében a 14. században, a jobbágyság körében a 15. században alakultak ki évszázadokig tartó, lassú folyamat eredményeképpen. A vezetéknevek utalhattak a már említetteken kívül a nemzetiségre (pl. Kun, Horváth, Németh) , foglalkozásra (pl. Szabó, Bíró, Papp, Kovács) , stb..