Tananyag választó:
Életrajztár
Eszköztár:
Abaffy Erzsébet

Abaffy Erzsébet
Született: 1928. március 11., életrajz: nyelvész
1951-ben végzett a Debreceni Tudományegyetem magyar-latin szakán. 1952-től 1967-ig az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a magyar nyelvtörténeti és nyelvjárástani tanszéken tanított tanársegédként, majd adjunktusként. 1967-ben lett docens, 1987-ben egyetemi tanár. 1998-ban vonult nyugdíjba. 1990 és 1996 között az MTA Nyelvtudományi Bizottságának társelnöki tisztségét töltötte be.
A Régi magyar kódexek és A magyar nyelvtörténet forrásai című sorozatok szerkesztésének egyik irányítója. A Nyelvtudományi értekezések című sorozat szerkesztője.
Fő kutatási területe a magyar nyelvtörténet és hangtörténet, a magyar nyelvemlékek kutatása, elemzése, kritikai közlése.
Fő művei:
Sopron megye nyelve a XVI. században (Nyelvészeti Tanulmányok 7, 1956)
Dunántúli misszilisek a XVI. századból (1968)
A XVI. századi nyugat-dunántúli misszilisek helyesírásáról (Nyelvtudományi értekezések 62, 1969)
Török Bálint dekának, Martonfalvy Imrének naplótöredéke és emlékirata (1986)
Magyar nyelv kortársi feljegyzések Erdély múltjából. Szamosközy István történetíró kézirata (1991)
A magyar nyelv történeti nyelvtana I-II. (társszerző, szerkesztő; 1991-1995)
Forrás: MNL, KK 2002

Ács Károly

Ács Károly
Született: 1928. szeptember 8., Szabadka (ma Szerbia-Montenegró)
Életrajz: költő, műfordító, szerkesztő
Eredeti neve Kovács Károly. A belgrádi egyetemen jogot tanult. 1948-ban a jugoszláv rádiónál kezdett dolgozni lektor-fordítóként. 1951-től 1991-ig Újvidéken élt; az itteni Magyar Szó című napilap munkatársa, később külpolitikai szerkesztője, majd 1965-től 1975-ig a Híd című folyóirat szerkesztője volt. 1976-tól 1990-ig a Forum könyvkiadónál dolgozott szerkesztőként. 1995-ben Németországba költözött; Kölnben a délszláv irodalom műfordítója; szerb, horvát, szlovén, macedón, orosz, német és angol nyelvekből fordít.
Főművei:
Kéz a kilincsen (versek, 1953)
Csönd helyett vers (versek, 1959)
Napjaink éneke I-II. A modern jugoszláv költészet antológiája (szerkesztő; 1965)
Menetrend dicsérete (versek, 1968)
Ének füstje, füst éneke (versek, versfordítások, 1976)
A közbülső világban (versek, 1983)
Kiásott kard (válogatott versfordítások, 1985)
Ács Károly összes versei (1988)
Ráklépésben. Ötven év születésnapi versei (1995)
Az anyag panaszai (versek, 1999)
Forrás: MNL, KK 2002

Ady Endre

Ady Endre
Született: 1877. november 22., Érdmindszent
Meghalt: 1919. január 27., Budapest
Életrajz: költő, újságíró, novellista
Édesanyja Pásztor Mária, anyai nagyapja református lelkipásztor volt, majd gazdatiszt, később útmester. Apja, Ady Lőrinc, 50-70 holdas birtokon gazdálkodó kisnemes. Az érdmindszenti protestáns, majd katolikus elemi iskola öt osztálya után 1888-ban Nagykárolyba került, a piarista gimnáziumba. A felső osztályokat a zilahi kálvinista "nagyiskolában", a Wesselényi Kollégiumban végezte (1892-1896). Itt írta első verseit, prózai kísérleteit. Tagja volt az iskolai önképzőkörnek, ötödikes korában diáklapot szerkesztett Ifjúság címmel, Yda és Muzsafy álnéven írt is bele. 1896-ban járt először Budapesten, egy iskolai kirándulás alkalmával. érettségi után, 1896-ban a debreceni jogakadémiára ment; ekkor a Szilágyság című lapban már jelentek meg versei, novellái. 1897-ben beiratkozott a budapesti egyetem jogi karára, az előadásokat azonban nem látogatta. Négy hónapig Temesvárott volt díjnok a királyi táblánál, majd rövid budapesti, érdmindszenti és zilahi tartózkodás után 1898 szeptemberében ismét Debrecenbe utazott, hogy folytassa jogi tanulmányait. Hamarosan kimaradt az egyetemről, és különböző debreceni lapok (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap, Debrecen) munkatársa lett; versei, tárcái, kritikái jelentek meg. "Csokonaiskodó", bohém életet élt. 1899 nyarán Debrecenben jelent meg első kötete, a Versek - a füzethez Ábrányi Emil írt előszót. 1899 végén a Tisza-párt nagyváradi lapjához, a Szabadsághoz szerződött. Ekkor döntötte el végérvényesen, hogy minden családi tiltakozás ellenére szakít a jogi pályával, és újságíró, író lesz. Igen nagy hatással volt rá a nagyváradi radikális polgárság mentalitása és műveltsége: barátságba került Várady Zsigmonddal, Bíró Lajossal, Nagy Endrével, Fehér Dezsővel. A Nagyváradi Friss újságban jelent meg Egy kis séta című cikke, amelyben hevesen támadta a klerikalizmust -cikkéért perbe fogták, és háromnapi fogházbüntetésre ítélték. 1901 májusában megvált a Szabadságtól, és az ellenzéki Nagyváradi Napló belső munkatársa lett. Éles hangú cikkekben támadta a klérust, a nagybirtokrendszert, a magyar vidék elmaradottságát, a nacionalista elvakultságot. Nagyváradon ismerkedett meg a szabadkőművességgel; a mozgalom híve, és később bírálója is lett. Ekkoriban publicisztikai munkája jelentősebb volt, mint lírája. 1902 szeptemberében mutatta be a Szigligeti Színház A műhelyben című egyfelvonásost, amelyben az újságírói robottal szembeni keserű indulatainak adott hangot. 1903 őszén jelent meg új verseskötete, a Még egyszer. Ez év nyarán ismerkedett meg Diósi Ödön balkáni, majd párizsi kereskedő feleségével, Brüll Adéllal, akit verseiben Léda néven örökített meg. Zaklatott kapcsolatuk 1912 tavaszig tartott. Ady 1903 őszét érdmindszenten töltötte; franciul tanult, Párizsba készült. Szilágy vármegye közgyűlésének segélyével 1904 januárjában Franciaországba utazott. Csaknem egy évet töltött Párizsban és a francia Riviérán. A Budapesti Hírlapnak és a Budapesti Naplónak küldött tudósításaiban és magánleveleiben elragadtatással írt a fény városáról, a modern világ vonzásáról és lehetőségeiről, a pezsgő szellemi életről. Járt Nizzában, Monte-Carlóban, Monacóban. A szabadabb politikai légkör és művészi lehetőségek felerősítették Ady harcos indulatait a félfeudális Magyarországgal szemben: számára Párizs nemcsak a fény városa volt, hanem az 1789-es forradalom, a Kommün és a modern költészet szülőhazája is. A franciaországi út jelentős szerepet játszott Ady költővé érésében, világnézetének alakulásában. Hazatérve a Budapesti Napló belső munkatársa lett; a lap szerkesztője, Vészi József Ady első felfedezői közé tartozott. Rövid ideig a kormány sajtóirodáján is dolgozott. 1906 februárjában jelent meg Új versek című kötete. Ady rövid idő alatt a magyar irodalom központi alakjává vált, sőt politikai-közéleti téren is élesen elkülönült Ady híveinek és ellenfeleinek tábora. Hívei az irodalmi élet megújítását célul tűző, 1908-ban induló Nyugat című folyóirat, illetve a Nagyváradon megjelenő Holnap című antológia körül tömörülő írók, szerkesztők, valamint a társadalmi megújulásért küzdő demokratikus politikai erők voltak. Ellenfelei közé tartozott nemcsak a konzervatív ízlésű Rákosi Jenő és köre, hanem a miniszterelnök Tisza István is. Az ellene irányuló támadások elkeserítették, nyáron ismét Párizsba, majd Nápolyba, Velencébe és Monacóba utazott. Több mint egy évig maradt Nyugat-Európában. Az áhított harmónia hiánya, otthontalansága, örökös egzisztenciális gondjai, önpusztító életmódja - amely egyfajta költői szerepvállalásból következett - felőrölték fizikai és lelkierejét. Egyre többször kényszerült pihenésre, részben az érdmindszenti szülői házban, részben - Hatvany Lajos baráti támogatásával - különböző szanatóriumokban. Az első világháború kitörésekor - nemzeti tragédiától tartva a magyarság jövőjéért aggódott. 1915-ben házasságot kötött Boncza Bertával (Csinszkával), egy erdélyi birtokos nemes leányával, akivel 1911 óta levelezett. 1917-ig Csinszka csucsai birtokán tartózkodtak. Csinszka apjának halála után beköltöztek annak budapesti lakásába, a Veres Pálné utcába. Ady itt lakott - a Liget Szanatóriumban bekövetkezett haláláig.
Fő művei:
Versek (1899)
Még egyszer (versek, 1903)
Új versek (1906)
Vér és arany (versek, 1907)
Az Illés szekerén (versek, 1908)
Szeretném, ha szeretnének (versek, 1909)
A minden titkok versei (versek, 1910)
A menekülő élet (versek, 1912)
A magunk szerelme (versek, 1913)
Ki látott engem? (versek, 1914)
A halottak élén (versek, 1918)
Az utolsó hajók (versek, 1923)
Ady Endre összes versei (1929-től több kiadásban)
Ady Endre összes prózai művei I-X. (1955-1973)
Ady Endre válogatott levelei (1957)
Ady Endre összes novellái (1961)
Ady Endre publicisztikai írásai I-III. (1977)
Forrás: MIL, MNL

Amade László báró

Amade László báró
Született: 1703. március 12., Bécs

Meghalt: 1764. december 22., Felbr
Életrajz: költő, katona
Nagy múltú és gazdag család sarjaként rangjának megfelelő neveltetésben részesült. A győri és a nagyszombati jezsuita iskolákban tanult. Egyetemi tanulmányait Nagyszombatban kezdte (1721-1723), majd Grazban fejezte be (1724-1725), ahol bölcsészdoktorrá avatták. Nagy műveltségű fiatalember, kiváló szónok és jeles stiliszta vált belőle. 1727-től gróf Esterházy Imre esztergomi érsek nemes apródjaként szolgált a pozsonyi érseki udvarban. 1734-től 1736-ig Lombardiában katonáskodott. 1742-től a nemesi felkelés seregében ezredes, majd tábornoksegéd volt. Hírhedt volt adósságairól és gáláns kalandjairól. Rendezetlen birtokügyei és tartozásai miatt 1750-ben szakított a katonai pályával, és főúri összeköttetései révén a pozsonyi magyar királyi udvari kamaránál tanácsosi hivatalhoz jutott.
Közel kétszáz verse maradt ránk. Világi verseit részben maga másolta kötetbe (Amade-kódex). Életben egyetlen kötete jelent meg, a Buzgó szívnek énekes fohászkodásai (Bécs, 1755). A kötet istenes verseket tartalmaz, amelyekhez dallam is tartozik. Amade költeményeinek egy részét énekelve adtak elő; részben olasz és német, részben saját szerzeményű dallamokra. A szép fényes katonának arany, gyöngy élete... című katonaénekhez Arany János írt dallamot. Világi verseit először rokona, gróf Amade Tádé adta ki 1863-ban.
Fő műve:
Várkonyi báró Amade László versei (1892)
Forrás: MNL, MIL, ML

Ambrus Zoltán

Ambrus Zoltán
Született: 1861. február 22. Debrecen
Meghalt: 1932. február 28.
Életrajz: író, újságíró, műfordító, esztéta, kritikus, dramaturg
Székely családból származott. Apja - aki honvédként részt vett az 1848/1849-es szabadságharcban - vasúti tisztviselő volt, ezért a család gyakran változtatta lakhelyt. 1871-ben Pestre költöztek. Ambrus Zoltán a budapesti tudományegyetemen jogot tanult, majd a Magyar Földhitelintézet tisztviselője lett (1882-1897). Ekkor már fővárosi lapokban is publikált. Hivatali főnöke, Arany László segítette írói indulását. 1885-ben Párizsba utazott, ahol irodalmi stúdiumokat hallgatott a College de France-ban és a Sorbonne-on. Főként a francia színjátszás iránt érdeklődött. Jelentős hatással volt rá a pozitivizmus, elsősorban Hippolyte Taine munkássága. Hazatérve a Hét főmunkatársa lett; 1900-tól az Új Magyar Szemle szerkesztője, 1903-tól 1905-ig Bródy Sándorral és Gárdonyi Gézával a Jövendő című hetilap szerkesztője. 1900-tól Voinovich Gézával szerkesztette a világirodalmat népszerűsítő Klasszikus regényről című sorozatot. A Nyugatnak indulásától, 1908-tól munkatársa. 1916-ban a Nemzeti Színház dramaturgja, 1917-től 1922-ig igazgatója volt.
Ambrus a századforduló magyar polgári irodalomnak egyik markáns képviselője - szemlélete és ábrázolásmódja a francia irodalom Flaubert, Maupassant, Anatole France által képviselt elemző vonulatával rokon. Városi, polgári környezetben vagy a művészvilágban játszódó regényeiben és novelláiban a különböző életformák ellentmondásait, a társadalmi és erkölcsi válság tüneteit vizsgálja lélektani szempontból. Életművéből tárgyias, tömör, arányosan szerkesztett, fegyelmezett stílus, nemegyszer ironikus hangvételű novellái emelkednek ki. Korának jelentős, modern szemléletű színikritikusa és a realista próza kiváló fordítója volt. Főként francia szerzőket fordított - Flaubert, Balzac, Maupassant, Anatole France műveit. Munkássága elismerését jelzi, hogy a Kisfaludy Társaság, a Petőfi Társaság, majd az MTA tagjává választották (levelező tag 1911-től).
Írásainak egy részét a mai napig nem ismerjük, szétszórva találhatók századvégi lapokban.
Fő művei:
Midász király (regény, 1891)
Girofl és Girofla I-II. (regény, 1901)
Solus eris (regény, 1901)
Berzsenyi báró és családja. Tollrajzok a mai Budapestről (1902)
Budapesti mesék (novelláskötet, 1908)
Régi és új világ (elbeszélések, 1913)
A tegnap legendi (tollrajzok, 1913)
Színházi esték (kritika, 1914)
Ambrus Zoltán levelei (1963)
Forrás: MNL, MIL

Anonymus

Anonymus
Életrajz: XI-XII. századi krónikaíró
A kódexében feljegyzett megnevezés szerint ULENA P. DICTUS MAGISTER, QUONDAM BELAE REGIS HUNGARIAE NOTARIUS (P. mester, Blnak, Magyarország néhai királyának jegyzője). Magyar krónikaíró, aki feltehetően a XI-XII. században élt, és II. Béla király jegyzője volt. Fő műve a befejezetlen Gesta Hungarorum (A magyarok cselekedetei), amely régi krónikatöredékek és a még élő szájhagyomány alapján meséli el a magyarok történetét, vándorlásaikat, a honfoglalást és a kalandozásokat. A Gesta Hungarorum az árpád-kori magyar történelem egyik fontos forrása, bár a mondatrendek időnkénti anakronizmusa, egyes földrajzi tévedések stb. megkérdőjelezik hitelességét. Az uralkodóház és a nemesség érdekeit szem előtt tartó krónika a genealógia és a családfők alapján kívánta legitimálni a XII. századi birtokviszonyokat.
Az ismeretlen szerző azonosításának, az úgynevezett Anonymus-kérdésnek igen kiterjedt irodalma van. Némelyek I. és II. Béla jegyzőjének tartják, mások - akik megkérdőjelezték a mű hitelességét - IV. Béla kortársnak vélik.
Forrás: BH

Ányos Pál István

Ányos Pál István
Született: 1756. december 8., Nagyesztergár
Meghalt: 1784. szeptember 5., Veszprém
Életrajz: költő
Régi nemesi családból származott. Iskoláit Komáromban, Győrött, Veszprémben és Pápán végezte. 1772-ben szerzetesnek állt; Márianosztrán lépett be a pálos rendbe. 1774-től a nagyszombati egyetemen tanult. 1777-ben, amikor az egyetem Budára költözött, már neves költő volt. Ekkor került kapcsolatba Bessenyei Györggyel és a testőrök körével. 1781-ben szentelték pappá, és még ez év novemberében a Nyitra vármegyei felsőelefánti pálos kolostorba rendelték. 1782-ben, már súlyos betegen áthelyezték Székesfehérvárra, ahol együtt tanított Virág Benedekkel.
Mintegy negyven verse és körülbelül ötven költői levele maradt fenn. A magyar irodalmi népiesség és a politikai líra egyik első képviselője volt, a magyar szentimentalizmus jeles alakja. Töredékesen maradt fenn II. Józsefről írt szatírája, a Kalapos király.
összegyűjtött írásai 1798-ban Batsányi János gondozásban jelentek meg.
Fő művei:
Igaz hazafi, azaz Károly Antal úrnak ... hazája szerelme (1778)
A szép tudományoknak áldozott versek (1780)
Énekek könyve szükséges litániákkal és imádságokkal (1785)
Ányos Pálnak munkái (1798)
Ányos Pál versei (1907)
Forrás: MNL, ML

Apollinaire, Guillaume

Apollinaire, Guillaume
Született: 1880. augusztus 26., Róma (?)
Meghalt: 1918. november 9., Párizs
Életrajz: költő, író
Eredeti neve Wilhelm Apolinaris de Kostrowitzki volt. Házasságon kívül született. Anyja, Angelica Kostrowitzki nemesi származású lengyel emigráns, apja Flugi d'Aspermont olasz katonatiszt, utazgató, társas életet élő arisztokrata volt. Anyai nagyapja, egy a cár által kisemmizett lengyel nemes, világi kamarásként szolgált a pápai udvarban. Más, vitatott feltételezések szerint apja katolikus püspök volt, Napóleon unokája. Apollinaire maga igyekezett titokban tartani származását.
Gyermekkorát Monacóban és Nizzában töltötte. Kilencéves korában a monacói Szent Károly Intézet növendéke lett, majd annak bezárása után Cannes-ban és Nizzában tanult. Megpróbált leérettségizni, valószínűleg sikertelenül. Húszéves korában Párizsba költözött, anyja itt élt új barátjával. Jellemző epizód a család életében, hogy amikor Apollinaire öccsével a vallniai Stavelotban vakációzott, s elfogyott a pénzük, anyjuk utasítására a két és fél hónapos szállodai számlát kifizetetlenül hagyva hajnalban megszöktek, s titokban utaztak Párizsba. Apollinaire kicsapongó, bohém életet élt. Állami állást, mivel idegen állampolgár volt, nem kaphatott, de egyébként sem rendelkezett semmilyen iskolai végzettséggel. Egy újságíró mellett dolgozott, aki nem fizetett neki, majd egy zugbankárhoz szegődött. 1901-ben ismerte meg és kezdte versekkel ostromolni Molina nevű barátja tizenhét éves húgát, Lindt. Ezek a költemények még a kései szimbolizmus jegyében születtek, de az oldottabb, szabadabb verskezelés, a kötetlen, játékos, sokszoros képzettársítások és a dalszerűség már újítást jelentettek.
Az a néhány hónap, amelyet Apollinaire 1901-ben házitanítóként Németországban töltött, rendkívül nagy hatással volt rá, és ráébresztette költői elhivatottságára. Elvarázsolta a Rajna menti erdős táj szépsége, és a vidéket övező legendák későbbi verseinek visszatérő motívumaivá váltak. Itt szeretett bele egy fiatal angol nevelőnőbe, Annie Playdenbe, akit egészen Londonig követett. Ez a romantikus, beteljesületlen szerelem ihlette A megcsalt szerető éneke című híres versét.
Miután visszatért Párizsba, Apollinaire bekapcsolódott az irodalmi életbe, és hamarosan hírnevet szerzett magának. 1908-ban ismerte meg Marie Laurencint. A festőnő iránti szerelme felerősítette a festészet iránt mindig is meglévő érdeklődését. Barátságot kötött néhány fiatal festőművésszel is - köztük volt például Maurice de Vlaminck, André Derain, Raoul Dufy s Pablo Picasso. Apollinaire ismertette meg kortársaival a "vámos" Henri Rousseau festményeit s az afrikai szobrászatot. Picasso közreműködésével kidolgozta a kubista irodalom és festészet esztétikai alapelveit. Számos íróval is megismerkedett, többek között Alfred Jarryval, Max Jacobbal és André Salmonnal. Havonta megjelenő folyóiratot indított Le Festin d'sope (Aesopus lakomája) címmel, amely azonban a kilencedik szám megjelenése után, 1904 novemberben megszűnt. A bank, ahol Apollinaire dolgozott, csődbe ment. Ezután abból élt, hogy erotikus regényeket fordított és terjesztett.
Első kötete, a L'enchanteur pourissant (A rothadó varázsló, 1909) különös, költői prózában írt dialógus Merlin, a varázsló és Viviane nimfa között. 1910-ben jelent meg bizarr és fantasztikus elbeszéléskötete, a L'Hrsiaque et Cie (A szektaalaptó és társai). Apollinaire ekkor kezdte meg a régi francia szatirikus és libertinus irodalom sajtó alá rendezését, amivel azután élete végéig foglalkozott. Ennek kapcsán fedezte fel az akkoriban szinte teljesen ismeretlen Sade márkit. A Mercure de France állandó munkatársa lett, a lapba haláláig írta "anekdotikus krónikáit".
1910-ben Apollinaire megismerkedett egy Piret nevű belga kalandorral, aki ellopott néhány kis szobrot a Louvre-ból. A rendőrség Piret bűntársának vélte, és letartóztatta. A vizsgálati fogság emlékét az A la Sant (A börtönben) ciklus őrzi a Szeszek című kötetben.
1911-ben jelent meg Apollinaire mesterkélt négysorosokat tartalmazó Le Bestiaire (Bestiárium) című kötete. Írói pályájának csúcspontja az 1913-as Alcools (Szeszek) című kötet, amelynek írásjelek nélküli, hol alexandrinusokban írt, szabályos versszakokra tagolt, hol rövid, rímtelen sorokból álló versei áradó gazdagsággal fogalmazzák meg a költő élményeit.
1914-ben bevonult katonának; a tüzérségnél, majd a gyalogságnál szolgált hadnagyi rangban. Levelezni kezdett egy algériai lánnyal, Madeleine Pagesszel, akit később meg is látogatott Oranban. 1916. március 17-én délután gránát robbant Apollinaire lövészárkában. Néhány repesz átütötte a sisakját, és a koponyájába fúródott. Fejsérülése miatt leszerelték. Visszatért Párizsba, ahol még ugyanebben az évben Le poete assasin (A meggyilkolt költő) címmel kiadta második regényét, majd 1918-ban Calligrammes (Kalligramok) című új verseskötetét, amelynek fő témái a háború és a szerelem - ezúttal Jacqueline Kolb, a "szép vörösesszőke" iránt.
1917-ben állították színpadra Les Mammelles de Tirsias (Teiresziasz emlői) című darabját, amelynek előszavában Apollinaire használta először a "szürrealista" kifejezést.
1918 végén spanyolnáthában megbetegedett, és a háborúban legyengült szervezete nem tudott ellenállni a betegségnek.
Rövid élete során Apollinaire részt vett valamennyi avantgárd mozgalomban, amely a XX. század eleji francia irodalmi és művészeti körökben kibontakozott. Munkássága új távlatokat nyitott a költészetben. Verseire Arthur Honegger komponált dalokat.
Fő művei magyarul:
Apollinaire válogatott versei (1940-től több kiadásban)
Apollinaire válogatott művei (1967)
Forrás: BH, VIL
Malignon, Jean: Dictionnaire des crivains franais I. (1995)

Apollóniosz Düszkolosz

Apollóniosz Düszkolosz
Született: Kr. u. I. század vége, Alexandria (?)
Meghalt: Kr. u. II. század, Alexandria
életrajz: görög grammatikus, a római császárkor legjelentősebb nyelvtudósa
Nevének jelentése: a "mogorva" Apollóniosz. Működése a Kr. u. II. századra tehető. Alexandriában élt Hadrianus (117-138) és Antoninus Pius (138-161) császárok uralkodása idején. Egyetlenegyszer járt Rómában, Kr. u. 140 körül.
Mindössze négy műve maradt fenn, ezek is töredékesen. Egy terjedelmesebb mű, A mondattanról (tulajdonképpen: Az összeillesztésről) címmel és három kisebb munka: A névmásokról, A kötőszavakról és A határozószókról. Ezekben Apollóniosz az egyes görög szófajok alaktanával, illetve a görög mondattannal foglalkozott. Őt tekintik a tudományos szintaxis (mondattan; a szavak összekapcsolása mondatokká és szókapcsolatokká) megalapozójának, az első módszeres nyelvtan készítőjének. Különböző hivatkozások és idézetek alapján több elveszett művéről tudunk. Írt a görög nyelvjárásokról (Dórisz, Inia, Ailia s Attika nyelvjárásairól) és egy nagy hatású, sokat hivatkozott munkát a hangsúlyozásról, amely például az időmértékes verselésben játszott fontos szerepet. Foglalkozott Homérosz műveinek nyelvi elemzésével.
Priscianus latin nyelvész "a nyelvészek hercegének" (grammaticorum princeps) nevezte, és saját munkáiban is felhasználta Apollóniosz műveit.
Fő művei:
A mondattanról (Az összeillesztésről)
A névmásokról
A kötőszavakról
A határozószókról
Forrás: Brit. Hung., Révai Nagyl., Magy. Nagyl., ViL

Arany János

Arany János
Született: 1817 . március 2., Nagyszalonta
Meghalt: 1882. október 22., Budapest
Életrajz: költő
Ősei a Kraszna megyei Nagyfaluból települtek Nagyszalontára, a bihari hajdúvároskába. A család 1634-ben nemességet kapott, amelyet azonban Mária Terézia idején elvesztettek, és ismételt perekben sem sikerült elismertetniük. Szülei, Arany György és Megyeri Sára gazdálkodó parasztok voltak. Arany János Szalontán volt kisdiák. Tizennégy évesen már segédtanítói állást vállalt. 1833-ban beiratkozott a debreceni református kollégiumba, ahol két évet töltött - közben egy évig Kisújszálláson tanított. 1836 tavaszán végleg hátat fordított a kollégiumnak. Debrecenben színésznek állt, majd egy vándortársulattal Máramarosszigetig jutott. Innen néhány hónap múlva gyalog tért haza Nagyszalontára. Távollétében édesapja megvakult, hazatérése után néhány héttel pedig elvesztette édesanyját. Aranyt lelkiismeret-furdalás gyötörte, úgy döntött, hogy lemond művészi ambícióiról, és letelepszik Nagyszalontán. Egykori iskolájában vállalt segédtanítói állást, majd községi írnok, 1840-ben pedig másodjegyző lett. Ugyanebben az évben feleségül vette Ercsey Juliannát, egy ügyvéd árva, vagyontalan leányát. Két gyermekük született: Juliska (1841) és László (1844).
A polgári hétköznapok szürkeségéből Aranyt az 1842-ben Szalontára kerülő Szilágyi István, egykori debreceni diáktársa mozdította ki. Bíztatta, hogy Shakespeare-t és Szophoklészt fordítson. Az 1845-ös megyei tisztújítást megelőző kiélezett pártharcok ösztönözték Aranyt Az elveszett alkotmány (1845) című hexameteres eposzparódia megírására, amelyet beküldött a Kisfaludy Társaság által meghirdetett vígeposz-pályázatra - és meg is nyerte a fődíjat. Ez volt első irodalmi sikere. 1846-ban ugyancsak a Kisfaludy Társaság pályázatára írta történeti-mondai hagyományokra épülő Toldi című elbeszélő költeményt. A pályadíj elnyerésén túl a mű megalapozta Arany népszerűségét, és ennek köszönhette Petőfi barátságát is. Petőfi meleg szavakkal üdvözölte a pályaművet és a költőt, aki hozzá hasonlóan az irodalom népies irányzatát képviselte. Arany 1847-1848-ban megírta a Toldi Miklós öregkorát és halálát megéneklő Toldi estéjét, amely azonban csak jóval később, 1854-ben jelent meg. A trilógia középső része, a Toldi szerelme a költő utolsó jelentős alkotása volt; 1879-ben készült el.
Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc ügyét Arany teljes szívvel támogatta - Vas Gerebennel szerkesztette a Nép barátja című lapot, hazafias verseket, csatadalokat írt. 1848 őszén néhány hétig önkéntes nemzetőr volt, 1849 tavaszán belügyminisztériumi fogalmazó. A szabadságharc bukása mély válságba sodorta. Petőfi halálával pótolhatatlan veszteség érte, ehhez járult még az egzisztenciális bizonytalanság: szalontai lakását, állását elvesztette, egy ideig bujdosni kényszerült.
1850-ben Geszten a Tisza családnál házitanítói állást kapott. 1851-ben kezdett tanítani a nagykőrösi református gimnáziumban, magyart é s latint Nagykőrösii éveiben teljesedett ki balladaköltészete. A magyaré s székely népballadák, valamint a skót balladaköltészet mintájára alakította ki klasszikus szerkezeűt verstípusait.1858-tól az MTA rendes tagja volt. 1860-ban a Kisfaludy Társaság igazgatójává választották ekkor végleg Pestre költözött. 1861-ben megindította aSzépirodalmi Figyelő ícímű lapot (1862-tőllKoszorú címen jelent meg), amely azonban nem volt népszerűvé,é s 1865-ben meg is szünt.
Az 1860-as évektől Arany sokat betegeskedett. Ennek ellenére jelentős szerepet vállalt az első magyar Shakespeare-kiadás elkészítésében; fordította többek között a Szentivánéji álom és a Hamlet című darabokat. 1865-ben elvállalta az MTA titkári tisztségét. Ez év decemberében súlyos tragédia érte: leánya meghalt. 1870-ben az MTA főtitkára lett. A tisztséget 1877-től már csak névleg töltötte be, 1879-ben pedig végleg lemondott róla. Ekkor rendezte saját alkotásait Összes költeményéit, és Arisztophanész vígjátékainak fordításával foglalkozott. 1877 nyarát családjával a Margitszigeten töltötte. Ekkor születtek az Őszikék, Arany költészetének időskori remekművei.
Arany munkásság a nyelvművelés terén is kiemelkedő volt. Nyelvhelyességi cikkeket publikált a Szépirodalmi Figyelőben, a Koszorúbané s a Magyar Nyelvőrben, részt vett a nyelvújítót mozgalomban,é s maga is mintegy nyolcszázú j szót alkotott. Zenével is foglalkozott; dallamokat komponált saját verseihez, valamint Bajza, Kölcsey s Petőfi költeményeihez.
Fő művei:
Arany János összes munkái I-VIII. (1885-től több kiadásban)
Arany János hátrahagyott iratai és levelezése I-IV. (1888-1889)
Arany János népdalgyűjteménye (1952)
Arany János összes költeményei I-III. (1962-től több kiadásban)
Kapcsos könyv (1962)
Szösszenetek, töredékek, rövid versek (1992)
Tisztelt Írótárs! (kritikai írások, glosszák, 1993)
Forrás: MIL, MNL