A világ nyelveinek sokasága gyakran hozza nehéz helyzetbe az embereket. Az idegent, aki nem beszéli vendéglátóinak nyelvét - akármilyen nagy tudós is lehet hazájában -, a világon mindenütt megmosolyogják. Ez az ösztönös ellenszenv figyelhető meg egyes nyelvekben, ahol az idegent némának nevezik (ti. nem tud beszélni a házigazda nyelvén). Ezt tükrözi barbár szavunk, amelynek latin eredetije nemcsak külföldit, idegent, hanem szellemileg, erkölcsileg durvát, műveletlent is jelentett, és a német népnév, amelynek szláv eredetije (barbus) 'néma' jelentésű.
Ezen a helyzeten csak nyelvtanulással lehet úrrá lenni, de azzal mindenki tisztában van, hogy a világ valamennyi nyelvét úgysem tanulhatja meg. A választást rendszerint gyakorlati szempontok vezérlik. Célszerű lenne megtanulnunk szomszédaink nyelvét vagy azokét, akikkel kereskedelmi kapcsolatban állunk. Az átlagember számára azonban még ez is túl nagy vállalkozásnak tűnik.
Ezért alakultak ki már évezredekkel ezelőtt is az ún. közvetítő nyelvek, amelyekkel a világ távoli tájain is jól el lehet boldogulni. Az óriási birodalmak nem nélkülözhették a közös nyelvet, hiszen enélkül a rend fenntartása veszélybe kerülhetett volna. Közvetítő nyelv kialakulhatott egy-egy vallás hívei között is, de a nyelv ilyenkor nemcsak a hit terjesztésének, hanem egyben a tudományoknak és művészeteknek az eszköze is volt.
Indiában a szanszkrit, a Közel-Keleten az óhéber, Európában az ógörög és a latin játszott fontos szerepet. Ezeket a nyelveket még jóval kihalásuk után is tanulják az emberek, hiszen olyan kultúrtörténeti értékeket őriznek, amelyek nélkül szegényebb lenne az emberiség.

A felgyorsult élettempó és a technikai fejlődés azonban nem kedvez a holt nyelveknek. Szókincsük természetes úton nem bővül, nem képesek alkalmazkodni a mai követelményekhez. Legfeljebb mesterségesen lehetne őket fejleszteni, de akkor ezek már nem az eredeti nyelvek lennének.
Ezért manapság inkább olyan nyelveket tanulnak tömegesen az emberek, amelyeket anyanyelvként is nagyon sokan beszélnek, vagy amelyek gazdasági, illetőleg tudományos eredmények világméretű elterjesztésének eszközei. Az efféle természetes kiválasztódás eredményeképpen ma világszerte nagyon elterjedt az angol, a német, a francia, a spanyol, a portugál, az orosz, újabban a japán és a kínai. Elterjedésükben az egykori gyarmatbirodalmak is fontos szerepet játszottak. A tőlünk távoli vidékeken élő népek között is alakultak ki közvetítő nyelvek: Indiában a hindi és az urdu, Afrikában a szuahéli tölti be ezt a szerepet. A világméretekben beszélt, tanult és elterjedt nyelveket világnyelveknek nevezzük.

A természetes úton létrejött világnyelvek gyakorlati jelentőségét nem lehet kétségbe vonni, de különösen a kisebb népek ily módon hátrányos helyzetbe kerülnek. Így merült fel a mesterségesen megalkotott világnyelv gondolata, amelynek nyelvtana rendkívül logikus, egyszerű és kivételek nélküli lenne, szókészletét pedig a világ számos ismert nyelvéből állítanák össze. Az eddig megszerkesztett legismertebb mesterséges nyelv az eszperantó (ZAMENHOF lengyel orvos alkotása) , amely körül egész mozgalom bontakozott ki.

Lássunk egy eszperantó nyelvű példát!

A Bonan tagon! "Jó napot!" első szava (bona) latin eredetű (vö. bonus 'jó'), második szava (tago) pedig germán (vö. németTag 'nap'). Mindkét szó végén jól látszik a tárgyeset-n ragja. A főnév mindig -o-ra, a melléknév mindig -a-ra végződik, s ezen a jelző és a jelzett szó kapcsolata sem változtat. A szórend a legtöbb európai nyelvben megszokott módon alakul.

A tudományos-fantasztikus regények világában nem újdonság az egyetlen nemzetközi nyelv gondolata sem. A jelenleg beszélt nyelvek közül az angol halad abba az irányba, hogy a világ valamennyi népe közötti közvetítő nyelvként működjék. Az anyanyelv használata mellett egy ilyen nemzetközi nyelvre a világ valamennyi népének szüksége lenne.