Egy nyelv ősi állapotának kutatása szorosan összefonódik a nyelvet beszélő nép történetének tanulmányozásával. A történettudományi, régészeti, a folklórkutatások és az összehasonlító nyelvtudomány vizsgálatainak közös eredményeképpen valószínűsíthető, hol és mikor beszéltek valamely ősnyelvet, s abból hogyan fejlődtek ki az utódnyelvek. Az efféle elméleteknek természetesen megvannak a maguk korlátai, hiszen minden ún. ősnyelvnek van előzménye is, csak a kutatási módszerek, lehetőségek odáig már nem juthatnak el. Azt a területet, ahol a tudomány jelenlegi állása szerint egykor az alapnyelvetbeszélő népek együtt éltek, őshazának nevezzük.

A magyar nyelv a finnugor, távolabbi nyelvrokonainkat is beleszámítva az uráli nyelvcsalád tagja. A legelterjedtebb elmélet szerint az uráli ősnép legrégibb ismert szállásterülete az Urál hegység közelében a Felső-Káma és Felső-Pecsora folyók vidékén lehetett.

A nyelvészeti paleontológia olyan tudományág, mely a növény- és állatföldrajz segítségét veszi igénybe a nyelvtörténeti kutatásokhoz.