A címben szereplő idegen szó két elemből áll: előtagja (meta-) görög eredetű, jelentése többek között 'túl', tehát a vele összekapcsolt fogalomnak a változását, módosulását jelenti, a kommunikáció szó értelmét megváltoztatja. Tananyagunk a metakommunikáció szóösszetételt két jelentésben használja

• a közlésre vonatkozó közlés (ebben az értelemben az egész tananyag metakommunikáció )
• a szavakban megvalósuló közlést ígérő, többé-kevésbé nem szándékos és nem tudatos kommunikáció (taglejtés, fintor stb)

Az egyszerűség kedvéért a nyelvi kommunikációt kísérő jelenségek összességét gesztusnyelvnek nevezzük. A gesztusok általában nem alkotnak teljes jelrendszert (kivéve a süketek jelbeszéde) , inkább csak kísérik beszédünket.
Szerepük lehet a nyelvi jel helyettesítése (taps, kifütyülés, helyeslő bólintás, kalapemeléssel való köszönés az utca túloldaláról stb.) , mondanivalónk megerősítése (pl. vidám történet nevető arckifejezéssel egészül ki) vagy éppen a szavakkal mondottak kétségbe vonása (barátságtalan arckifejezés egy névnapi jókívánság közben) .

A nem nyelvi kifejező eszközök egy része velünk születik, az egész emberi nemre jellemző, ösztönös, akaratunktól független (pl. hátrálunk, ha váratlanul megijesztettek bennünket; sírunk bánatunkban; nevetünk, ha jó kedvünk van) . Vannak olyan gesztusok is, amelyek csak bizonyos kisebb-nagyobb csoportokban használatosak, népekre vagy kisebb közösségekre, esetleg csak egy-egy emberre jellemzőek. A közeli Bulgáriába pl. velünk ellentétes módon bólintanak a fejükkeligent vagy nemet az emberek; a németek tetszésnyilvánításként lefelé fordított ököllel ütögetik az asztalt, és lábukkal dobognak hozzá; az ujjakkal való számolás mikéntje is más több közelünkben élő népnél.