A nem nyelvi kifejezőeszközöknek is jelzésértéke van a kommunikációban. A beszélőnek általában látják az alakját, vagyis a megjelenését, mozgását, gesztusait, jelentése van a beszélő és a hallgató(k) közötti távolságnak, a szemkontaktusnak. Fontosak a mon

Az emberek közti érintkezésnek azt a fajtáját, amelyik jelek segítségével történik, illetve azt a célt szolgálja, hogy tudassuk másokkal érzéseinket, véleményünket stb. közlésnek nevezzük. A közlés (kommunikáció), közlésfolyamat során különféle jeleket ha

Kommunikálni csak olyan jelekkel lehet, melyek nem elszigeteltek, nem állnak önmagukban, hanem hozzájuk hasonló szerkezetű jelekkel rendszert alkotnak. Ez a jelek alkotta rendszer a jelrendszer. Az emberi nyelv jelrendszer, amelynek elemei a nyelvi jelek.

(826-885) görög szerzetes, hittérítő. Metód és öccse, Szent Cirill tekinthetők a szláv írásbeliség megteremtőinek.

A cirill írás nem egységes, több változata van. Jelenleg cirill írást használó nép például az orosz, az ukrán, a bolgár, a szerb, a ruszin, a belorusz és a macedón is.

Egy adott nyelv szókészlete a vizsgált nyelv, nyelvréteg közösségi jellegű, az egész társadalomra vonatkozó szavainak és kifejezéseinek az összességét jelenti.

A szókölcsönzés az oka annak, ha két nyelv nem rokon, mégis egyeznek bizonyos szavai. (Pl.: az iskola a latin schola - ejtsd: szkhóla - átvételével került nyelvünkbe). A szomszéd népek nyelve különösen nagy hatással lehet egymásra. A kölcsönszók jelentéke

Az eszperantó mesterséges, tervezett nyelv. Tervezetét 1887-ben Ludwig Lazar Zamenhof lengyel orvos és amatőr nyelvész tette közzé. Nyelvtana rendkívül egyszerű, logikus, kivételek nélküli, szókészlete pedig az indoeurópai nyelvek szókészletét veszi alapu

A nyelvrokonság kutatásával foglalkozó tudományágat összehasonlító nyelvtudománynak nevezzük.

A magyar folklór iránti érdeklődés a 18-19. század fordulóján vált nyilvánvalóvá. A kutatás abból áll, hogy a magyar művelődéstörténetet igyekeznek feltárni, a népi kultúrát, a tudományokat és az irodalmat vizsgálva.

A nyelvrokonság kutatásával foglalkozó tudományágat összehasonlító nyelvtudománynak nevezzük.

Nyelvjárásnak hívjuk a területileg eltérő nyelvi rendszerek összességét. A nyelvjárások (dialektusok) az irodalmi nyelv és a köznyelv egységesítő hatásától viszonylag mentes nyelvváltozatok, amelyeknek önálló rendszerük van. Az írásbeliség megjelenése elő

Egy adott nép őshazájához, az ottani élethez kapcsolódó szavait alapnyelvi szókincsnek nevezzük. Ez a rokonnyelvek esetében megegyezik.

Elkülönítünk finn és balti finn nyelveket, ez utóbbiakat hívjuk más néven finnségi nyelveknek. Ezek a nyelvek egy közös ősnyelvből, a közfinnből származnak, de különböző tényezők, pl. földrajzi távolság, kulturális okok miatt más módon fejlődtek. A finnségi kifejezést az uráli nyelvcsalád finnugor ágának nyelvei közül a következő nyelvekre használják: finn, karjalai, izsór, vepsze, illetve észt, vót és lív. Ezek a nyelvek nagyon közeli rokonságban állnak egymással, de az eltérések miatt ezeknek a népeknek különböző identitástudatuk alakult ki.

A finnugor nyelvek ugor ágába tartozó nyelveket beszélő élő vagy valaha élt népeket nevezzük összefoglaló néven ugorságnak.

Az összehasonlító nyelvtudomány vizsgálatai sokat segítettek a finnugor nyelvrokonság teljes feltérképezésében. Segítségével a nyelveket genetikus alapon nyelvcsaládokra osztotta fel. A kutatás során először az alapszókincsek szavait vizsgálták, hiszen a rokonságot a szavak és a szóelemek, hangmegfelelések bizonyíthatják a legjobban. Először 1770-ben jelent meg magyar tanulmány, amely a magyar és lapp nyelv közös, finnugor eredetét vetette fel, Sajnovics János írta. Ebben az időben sokan elvetették az ötletet, azonban mára a tudósok egyértelműen bizonyították, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű. Nemcsak az összehasonlító nyelvészet, hanem egyéb tudományok, pl. a történettudomány, a régészet és a néprajz is segítenek a nyelvrokonság vizsgálatában.

A nyelvrokonság kutatásával több tudományág is foglalkozik, de legfőképp az összehasonlító nyelvészet. Az összehasonlító nyelvészet vizsgálódási területe az egyes nyelvek rokonsága, különbözősége és hasonlósága. Ezeket a tényezőket ma már tudományosan vizsgálják a nyelvek alapnyelvének összevetésével, a szókincs, a hangtan és a nyelvtan vizsgálatával, valamint a nyelvek esetleges együttélésének történeti szempontból való vizsgálatával.

A jelentés az a gondolati, érzelmi, akarati tartalom, amelyet valamely szó, nyelvi jel a tudatban felidéz(het). Az a gondolati tartalom, amelyre valamely egyezményes jel(kép) utal. Szöveg esetében a jelentés mindaz a gondolati tartalom, amelyet a szöveg m

A mondatszerkesztésnek három típusát ismerjük, melyek folytonos körforgásban állnak egymással. Az egyik az izoláló, amelynél a szavak kötőelemek nélkül alkotnak mondatokat, ebből fejlődött ki az agglutináló mondatszerkesztés. Az agglutináló nyelvek, köztük a magyar is, ragokat illeszt a szavak végéhez, ezáltal alkotva mondatokat. Ezeknek a ragoknak a lekopása miatt alakult ki ezután a flektáló, azaz hajlító mondatszerkesztés, amely később újra izolálóvá válik.

A rokon népek szétválása után az egyes nyelvekben törvényszerűen fellépő eltérések mutatkoznak. Ilyenek a szabályos hangmegfelelések is. Pl.: kettő: dva (szanszkrit, óperzsa, ószláv), du (litván), düo (görög), duo (latin), dó (óír).