A frazeologizmus görög eredetű szó, állandósult szókapcsolatot jelent, vagyis két vagy több valódi szónak olyan együttesét, amelyek együtt alkotnak nyelvi egységet. Bár elemekből állnak, elemeik külön-külön egészen mást jelentenek, mint egységként. Ezek a közkeletű, egységes jelentésű alakulatok együtt mentek át bizonyos történeti fejlődésen. Közös jellemzőjük még a képszerűség, szemléletesség, ezért olyan kedveltek igényes hétköznapi beszédünkben és az irodalmi nyelvben egyaránt. A költészetben különösen nagy szerepet játszanak.

Tágabb értelemben a frazeologizmusok közé soroljuk az ún. állandósult szókapcsolatokat, idiómákat (magánkívül van, eljárást indít, műszaki egyetem, postai levelezőlap, előadást tart, cigánykereket hány, könnybe lábad a szeme stb.). Szemmel láthatólag szókapcsolatokról van itt szó, a tagok kapcsolata a mondatrészek szempontjából is elemezhető, de ez a fajta elemzés ugyanúgy erőltetett, mint azt az összetett szavak esetében láttuk (pl. mit hány? cigánykereket; mibe vagy hova lábad a szeme? könnybe). A formai oszthatóság ellenére egységként érdemes kezelni ezeket a szókapcsolatokat, ezt támasztja alá az a tény is, hogy egyetlen fogalmat neveznek meg, s esetleg csak helyesírási kérdés a több szó jelenléte (vö. műszaki egyetem - műegyetem, eljárást indít - eljár). Vannak köztük kevésbé szemléletes, tartalmatlan kifejezések is (pl. kifejezésre juttat - kifejez, követelést támaszt - követel), amelyek sok esetben német hatásra kerültek nyelvünkbe. Ha információt sem közölnek, nem is szemléletesebbek, mint az egyszerű szavak, érdemes kerülnünk ezeket a terpeszkedő kifejezéseket.

S zűkebb értelemben a szólásokat, a közmondásokat és a szállóigéket nevezzük frazeologizmusoknak. Közös vonásuk, hogy szemléletessé, kifejezővé, árnyalttá és elevenné teszik a stílust. A fél, a boldogul, az elmegy kevésbé kifejező, mint a reszket, mint a nyárfalevél, a dűlőre jut vagy a felszedi a sátorfáját. A szólások és közmondások hosszú történeti fejlődés eredményei, kultúrtörténeti jelentőségük is van, sok esetben népi bölcsességeket fogalmaznak meg.

Egykor a nyelvet beszélők számára a szólások, közmondások szavai külön-külön is jelentéssel rendelkeztek, a szavak jelentése motiválta a szólás vagy a közmondás jelentését. Idővel azonban a szavak jelentése megkopott, feledésbe merülhetett, s a szólás vagy közmondás ugyanúgy egységként kezdett viselkedni, mint az összetett szavak.

A mai beszélő számára sok esetben már nem világos az elemek jelentése: legtöbbször tanulás eredményeképpen, egységként ismerjük a frazeologizmust. A frazeologizmusok nagy részének jelentése a mai ember számára motiválatlan, hatását, stilisztikai értéküket, motiváltságukat a képszerűségük, szemléletességük adja. A lóvá tesz, kevés a sütnivalója, felönt a garatra, itatja az egereket szólásoknak vagy a nem esik messze az alma a fájától, a szegényt az ág is húzza, nem zörög a harasztközmondásoknak nehéz lenne kitalálnunk a jelentését egyedül a bennük előforduló szavak alapján, képszerűségük, hangulatuk azonban a jelentés ismerete nélkül is hat az olvasóra.