Egy-egy nyelvi szint tanulmányozását a rendelkezésre álló készletek számbavételével kezdjük. Ha a fonémákat felsoroljuk, megállapíthatjuk, hogy morfémánk ugyan sok van, de a toldalékmorfémák még különösebb nehézség nélkül számba vehetők. A tőmorfémák száma is korlátozott, bár róluk még nem készült teljességre törekvő lista. A szavakkal már nehezebb dolgunk volt, hiszen állandóan keletkeznek újak, vesznek ki régiek, s a különböző nyelvi rétegekben más-más szavakat használunk. A szótárak segítségével mégis megközelítőleg pontos képet kaphatunk egy-egy nyelv szavainak számáról. A következő nyelvi szintre lépve nehéz helyzetbe kerülünk: olyan hatalmas számú szószerkezetet lehet alkotni egy nyelv szavaiból, hogy ezt még senki sem kísérelte meg valóban megszámolni.

Hogy a nyelv rendelkezésre álló mintegy 40 fonémájából hogyan jöhet létre néhány lépcsőfokon keresztül mérhetetlen nagy számú szószerkezet, annak egyszerű matematikai okai vannak. Ha számba vesszük a fonémák összes kapcsolódási lehetőségét, azaz kiszámítjuk a variációs lehetőségeket, majd levonjuk ebből a soha elő nem forduló alakokat (melyeknek létrejöttét a hangképző szervek működése vagy egyszerűen a nyelvszokás nem engedi meg), megkapjuk egy nyelv morfémáinak a számát. Ha az ily módon létrejött nagyszámú morfémát újra alávetjük a variációs számításnak, megkapjuk egy nyelv szavainak számát. A szótárak tanúsága szerint ez a szám elérheti az egymilliót is. Ezek után már természetes, hogy ha egymillió szónak minden variációjával számolnunk kell, s ebből legfeljebb csak azokat az eseteket emelhetjük ki, amelyekben a szószerkezetet alkotó szavak jelentésmezője nem érintkezik, kiderül, hogy a szószerkezetek száma szinte végtelen.

M ennyiségi szempontból kiemelhetjük a szószerkezetek közül a kéttagúakat. Az alsóbb nyelvi szinthez való kötődést vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a kéttagú szószerkezetek tagjai valódi szavakként viselkednek-e, magukhoz kapcsolnak-e toldalékokat (segédszókat) , vagy nem. Ha egyik tagjukon sem látunk viszonyító elemet, vagy mindkettőn ugyanazt a toldaléktípust fedezzük fel (pl. Kati és Laci, három vagy négy, almát meg körtét), akkor nagy valószínűséggel mellérendelő szószerkezetekről beszélhetünk. Ha a tartalmi kapcsolatba lépő szavaknak csak egyike hordoz viszonyragot (az alany és a minőségjelző 0-t, a többi tárgy- vagy határozóragokat, a birtokos jelző ragját) , akkor alárendelő szószerkezetekkel van dolgunk (pl. folyik a víz, megereszti a csapot, a szomszédnak a háza, sportpályán edzenek).

A kéttagú szószerkezet fölérendelt tagja lehet alárendelt tag egy másik szószerkezetben, s ilyenkor ennek megfelelően hordoz toldalékot is (pl. a nagyszülők kertjében szedik a szőlőt). Ennek a kérdésnek a vizsgálata azonban már nem a kéttagú szószerkezetek belügye. Az említett toldalékok tehát a szomszédos felsőbb nyelvi szinthez is hozzákapcsolják a szószerkezeteket, jelzik a szószerkezet két tagja közti viszonyítást, azaz utalnak a szószerkezet tagjainak a mondatban betöltött szerepére is. A morfémaszinten jelzik, hogy a szószerkezet tagja alá-, fölé- vagy éppen mellérendelő mondattani kapcsolatban fordul-e elő.