A szintagma (szószerkezet) két valódi szó szintaktikai (mondattani) kapcsolatát jelenti. A szintaktikai megjelölés utal arra, hogy a szavak a felsőbb nyelvi egységben, a mondatban kapcsolatba kerülnek egymással, s köztük egyfajta szoros viszony alakul ki. Ezt a szoros összetartozást több tényező is jelezheti: a szószerkezetet többnyire közös hangsúly (szakaszhangsúly) tartja össze, e két szó kapcsolatát formai elemek (pl. toldalékok, segédszók) mutatják, jelentésük kapcsolatban áll egymással.

Ahhoz, hogy szószerkezetről beszélhessünk, a szerkezetben részt vevő szavakat többnyire közös hangsúlynak kell összekötnie. A lexémaszint tárgyalásakor szó esett a morfémákat egységbe kapcsoló szólamhangsúlyról, amely a kiejtésben a szótőhöz szorosan hozzáköti a toldalékmorfémákon kívül a jelentést módosító segédszókat is. Ha a szavak jelentését nagyobb mértékben, fogalmi jelentéssel szeretnénk bővíteni, akkor több tartalmas szót kapcsolunk össze a bővebb információ közlésének igényével, s mondataink szerkezete egyre bonyolultabbá válik. Ha a mondatnak kisebb, több szavas egységeit nem különítené el külön hangsúly a mondat többi részétől, akkor érthetetlenné válnék a beszédünk.
A félreértések elkerülése végett fontos a szószerkezetek helyes hangsúlyozása. Írásban az írásjelek jelzik a hangsúlyozási egységeket (nem elég pontosan, viszont lehetőségünk van többszöri olvasásra).

A rádióban hangzott el a következő mondattöredék:
"...a falkavadászat, amelyet lóháton csaholó ebek társaságában űznek"
Írásban vesszővel jelöljük többek között a szünetet, a hangsúlyozási egységek határát, de ebben a mondatban a szóbeli változatban nem volt szünet a lóháton és a csaholó szavak között. A hangsúlyozásnak jelentésmegkülönböztető szerepe lehet, és stíluselemmé is válhat. Ha a lóháton csaholó szavakat szakaszhangsúllyal összekötjük, vagy írásban nem választjuk el őket vesszővel, akkor mulatságos kép tárul elénk: a vadászaton részt vevő kutyák eszerint ugyanúgy lovagolnak, mint a gazdáik. A mondat értelme teljesen megváltozik, ha kiteszünk egy vesszőt, vagy a szóbeli nyelvváltozatban áthelyezzük a szakaszhangsúlyt: lóháton, csaholó ebek társaságában.

Költőink kihasználják az említett hangsúlyozási szabályokat, gyakran éppen a kétértelműséget, a többféle asszociációt (képzettársítást) váltják ki az olvasóból, s így érnek el nagyobb hatást. Így tesz PETŐFI SÁNDOR, hiszen Az alföld című versében ("börtönéből szabadúlt sas lelkem") a hangsúly áthelyezésével a sas lehet állítmány vagy minőségjelző a lelkem alany mellett. A szakfolyóiratokban nagy vita folyt ennek a sornak az értelmezéséről. . A modern költészetben még gyakoribb ez a módszer. Manapság ez a jelenség egyre gyakrabban jelentkezik zavaró nyelvhelyességi hibaként a sajtónyelvben.

A következő idézetben azt figyelhetjük meg, hogy hol esnek egybe a szakaszhangsúly által összetartott hangsúlyozási egységek a szószerkezetekkel.
"Tél. Ködös, félelmetes, sötét tél. Csikorgó éjszakák kísértetjárása. Sötétbe vesző halálos délutánok, fojtogató magány. Mikor a mély völgyeket lila árnyékok lakják, s a néma fehér mezőkön, ha elfut a szemünk, eszünkbe jut, hogy meghalunk egyszer.
Tél. Komisz, kegyetlen, régi ismerős." WASS ALBERT