A hagyományos stilisztikák a következő tipikus stílusrétegeket különböztetik meg a szövegek stílushatása alapján: társalgási, hivatalos, publicisztikai, tudományos, előadói (szónoki), szépirodalmi stílus. Mindegyik stílusrétegnek van szóbeli és írott változata és legalább három stílusszintje (igényes, közepesen igényes, igénytelen).
A társalgási stílus elnevezésben a "társalgás" kifejezés hétköznapi nyelvi kapcsolatokra utal (egyszerű, közvetlen beszélgetésre, odavetett félmondatokra vagy mindennapi leveleinkre, céduláinkra, üzeneteinkre). Ezeket a megnyilatkozásokat a közvetlenség és a célszerűség jellemzi. A tipikus társalgási nyelvben a leggazdaságosabb a szóhasználat és a mondatszerkesztés. A családtagok, barátok, közeli ismerősök sok közös előismerettel rendelkeznek, hasonló körülmények között élnek, kevés szóból is megértik egymást, gyakran alkalmaznak hiányos mondatokat. Természetesen nagy egyéni különbségek lehetnek (vannak szűkszavú és bőbeszédű emberek), de ez valamennyi stílusrétegben megfigyelhető. Ez a nyelvhasználat gyakran tartalmaz érzelmi töltésű nyelvi elemeket (bizalmas, durva, tréfás kifejezéseket, indulatszókat, felkiáltó és kérdő mondatokat stb.), de sajnos nem mentes a divatszóktól, töltelékszóktól, frázisoktól, közhelyektől, nyelvi sablonoktól sem. Napjainkban gyakori a túl gyors, kapkodó, igénytelen szókincsű, sőt nyelvhelyességi hibáktól hemzsegő "beszélgetés". A művelt ember a hétköznapi társalgásban is igényes, nyelvhasználatunk egyúttal jellemez is bennünket.