Minden egyes nyelvi szinten találunk egy jellegzetes nyelvi elemet, amelyről maga a szint a nevét is kapta. A fonémaszinten helyezkednek el a fonémák, a morfémaszinten a morfémák, a lexémaszinten a lexémák stb. Egy-egy nyelvi szint jellemzésekor ezeket a nyelvi jeleket kell több oldalról is leírnunk. Alakjuk leírásakor kétoldalról kell megközelítenünk őket (kivéve a szélső helyzetben levő fonémát és szöveget) , meg kell vizsgálnunk, miből és milyen szabályok szerint épülnek föl, s azt is, mit és hogyan építenek föl. Vagyis a két szomszédos nyelvi szint felől kell elindulnunk. A szemantikai (jelentéstani) kérdések tárgyalása nem választható el a nyelvi elemek alakjának leírásától. A kétoldalú megközelítés alapján azt kell megnéznünk, hogy az alkotóelemek jelentésbeli tulajdonságai hogyan teszik lehetővé összekapcsolódásukat egy magasabb szinten.

A nyelvi szintek természetesen nincsenek elszigetelve egymástól. A köztük lévő szoros kapcsolatot jelzi, hogy az alsóbb szint elemei nagyobb egységeket építenek föl, illetőleg a felsőbb szint elemei kisebb egységekből állnak. DEME LÁSZLÓ szavaival élve: a kisebb egységek be vannak szerkesztve a nagyobb egységekbe, a nagyobb egységek pedig kisebb egységekből vannak megszerkesztve (pl. a szószerkezet szavakból van megszerkesztve, a szavak tehát be vannak szerkesztve a szószerkezetbe) . Az alkalmi szerepváltozások (funkcióváltások) - pl. egy szóból álló mondatok - és az átmeneti jelenségek is a nyelvi szintek közötti kapcsolatokra utalnak.