A morfémák a szavakban általában meghatározott sorrendben követik egymást. A tőmorféma kezdi a sort, jelenléte kötelező, a képző, a jel, és a rag fellépése fakultatív. Tőmorféma, képző, illetőleg jel több is szerepelhet egy szóalakban (pl. cipő-felső-rész, alkalm-as-ság, virág-ok-é), rag azonban általában csak egy (pl. nagy-ban, lát-nak, kendő-t). Az ettől a sorrendtől eltérő szóalakok ritkák (pl. após-om-ék, vel-em, nagy-ban-i-t).
A tőmorféma tehát a szóalkotás feltétele. A beszédben - mivel legtöbbször szókezdő helyzetben fordul elő - általában hangsúlyt hordoz, a kiejtés szempontjából is fontos egysége a nyelvnek. Alakjára jellemző, hogy fonémákból épül fel. Fonémaösszetétele lehet állandó vagy változó. Ha egy tőmorfémának a fonémaállománya sohasem változik, megőrzi eredeti formáját, bármilyen környezetbe is kerül, (pl. autó, mozi, kép, valamint a tulajdonnevek többsége), egyalakúnak nevezzük.

Van az egyalakú tövek között olyan is, amely nem szerepel önmagában egyetlen szótárban sem, mert toldalék nélkül nem használjuk. Hogy ezek a kötött morfémák mégis szótövek, azt úgy lehet felismerni, hogy a toldalékok váltakozása ellenére a szótő mindig ugyanaz marad. Sokszor hangutánzó vagy hangulatfestő jellegű elemek töltik be ezt a szerepet. Az ilyen változatlan s vagy csak nyelvtörténeti ismeretek segítségével, vagy a hangutánzással magyarázható töveket passzív töveknek nevezzük. A vil(l) tő például önmagában nem használatos, de nagy családja van toldalékos alakokból: villog, villám, villany, villámlik, világít stb. Hangutánzó töve van a csattan, csattog, csattint szavaknak, a mozgás, mozog, mozdul, mozdít, mozzanat stb. pedig a moz- passzív, valószínűleg hangulatfestő tőnek a származékai.
Az archaikus nyelvjárásokban itt-ott még előfordulnak eredeti alakjukban is a köznyelv számára már elhomályosult tövek: regtől estig (Salamon Anikó: Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák).

Az egyalakúak mellett a tőmorfémáknak van egy másik csoportja is, melynek tagjai bizonyos toldalékokkal összekapcsolódva maguk is változáson mennek át. (Hasonlóan viselkednek, mint a hangok, amikor egymás szomszédságába kerülve módosulnak a kiejtésben.) Ha egy tőmorfémának megváltozhat a fonémaösszetétele, akkor több alakú tőmorfémáról beszélünk. A lexikai morfémák két fő csoportját úgy lehet felismerni, hogy a legkülönfélébb végződéseket kapcsoljuk hozzájuk.
a) Az "ablak" morféma toldalékos alakjaiban - ablakban, ablaktól, ablakot, ablakok, ablakaim, ablakának, ablakra stb. - az "ablak" szótő mindig változatlanul jelenik meg, a tőmorféma tehát egyalakú.
b) A "hó" - havas, havat, hója, hóban, hóról, havak, hóra, hótól stb. - és az "alszik" - aludtam, alhatok, alvó, altat, alvás, alszanak stb. - szó toldalékos alakjaiban megváltozik a lexikai morféma fonémaösszetétele, tehát a "hó" és az "alszik" egyaránt a többalakú tőtípushoz tartozik.

Hogy mikor mi a szótő, azt a toldalékok ismeretében lehet meghatározni. Ismerve a magyar toldalékok fajtáit, s tudva azt, hogy a kiejtés könnyítése s néha a homonímia (azonos alakúság) elkerülése végett előhangzóval járulnak a szótövekhez, könnyen felismerhetők a tőmorfémák. Ha az aludtam szóalakból ismerjük az előhangzóval fellépő -m igei személyragot és a múlt idő-tjelét, s ezeket leválasztjuk a szóalakról, megkapjuk a tőmorfémát. Ha a lexikai morfémát a lehetséges legtöbb toldalékkal ellátjuk, megkapjuk az összes lehetséges tőváltozatát. Előbbi példánknál maradva: az alszik ige tőváltozatai az alsz-, az alud-, az alv- és az al- (alszik, aludni, alvó, alhat).

Előfordul, hogy meg kell neveznünk a tőtípust és az éppen megjelenő tőváltozatot. A tőtípusok felismerése a végbement változás alapján könnyen elvégezhető. A szótári szótő ismeretében számba vesszük, milyen változások következtek be a tőmorféma alakjában. A kéz szótári alakhoz képest a kezet kez-elemében a szótő belsejében levő magánhangzó megrövidült, tehát megváltozott a tő belseji magánhangzó időtartama. A tőtípus neve: tőbelseji időtartamot váltakoztató. A hószótári tőhöz képest a havashav- elemében megjelent egy v, tehát v-s tőről beszélünk, amelyben a tőbelseji magánhangzó is megváltozott. Mivel nemcsak az időtartama tér el, ezért hangszínt és időtartamot váltakoztató tőnek nevezzük. És így folytathatnánk a sort a végtelenségig.