Hogyan lesz a fonémákból, beszédben a hangokból, hangkapcsolatokból morféma vagy szótag? Ez nem lehet mennyiségi kérdés, hiszen vannak egy fonémából álló morfémák, szótagok, sőt szavak is, ugyanakkor több hang is alkothat szótagot vagy morfémát. Van viszont a mennyiségin kívül egyéb szempont is, amellyel jól körülírhatjuk az átlépés feltételeit a fonémaszintről a morfémaszintre.

Ahhoz, hogy egyáltalán szótagról beszélhessünk, feltétlenül szükség van magánhangzóra, tehát a fonémák közül a "fontosabb" típus teszi lehetővé a továbblépést. A magánhangzó önmagában is alkothat akár szótagot (pl. üveg), akár morfémát (a hegedű, ó-bor, szeged-i, olvas-ó, kér-i stb.) - nevezhetjük ezért a szabad morféma analógiájára szabad fonémának is -, s ezzel önmagánál többet képes jelenteni. Hangként ugyanis nem volt jelentése sem az ü-nek, sem az a-nak stb., példáinkban viszont morfémaszerepben fellépve olyan jelentéssel rendelkeznek, amely nem a hangoknak a sajátossága, hanem a szóelemeké, esetenként már a szavaké. (Szótagra tehát az elmondottak nem érvényesek!) Az a névelő határozottságot képes kifejezni, és meg tudja változtatni a szavak szófaját.
"Komoly tűnődéssel és sok veszély előérzetével széledtek haza a jöttek."

Jósika Miklós Abafi című regénye

Az óbor ó-ja régit jelent, a szegedi -i-je valahova tartozót, az olvasó -ó-ja a cselekvő személyt, a kéri -i-je egyes szám harmadik személyt, kijelentő módot, jelen időt és határozottságot. A mássalhangzó önmagában nem alkothat szótagot, viszont lehet morféma (de csak toldalékmorféma!): kocsit, felhők stb.

A morfémának nem feltétele, hogy csak egy magánhangzó legyen benne. Úgy tűnik tehát, hogy ezekben az esetekben megbomlott az az egyensúly, amellyel a fonémákat jellemeztük: valamennyiükre érvényes volt a fonémaszinten, hogy jól elkülöníthető alakjukhoz nem tartozott jelentés, csak jelentésmegkülönböztető szerepük volt, illetőleg halmozásuk bizonyos hangulati többletet adott a mondanivalónak. Az egy fonémából álló morfémákra ezzel szemben az jellemző, hogy a fonémaformához a szomszédos felsőbb nyelvi szintre jellemző szemantikai (jelentésbeli) tulajdonságok tartoznak. Emiatt ezek az egy fonémából álló morfémák képesek átlépni a felsőbb nyelvi szintre, átmeneti helyzetben vannak.
Az előbb említett átmenetnek a fordítottjával is találkozhatunk, s e kétféle átmenet biztosítja az oda-vissza kapcsolatot a fonéma- és a morfémaszint között. Van ugyanis szavaink nagy részében egy olyan elem, amelyet némi nyelvtani ismeretek birtokában önálló egységként különböztetünk meg, alakja szerint tehát morfémának tűnik.

Tudjuk, hogy a házakszóalakban a szótő a ház, a -k pedig a többes szám jele. A közöttük levő -a elemet tehát el lehet különíteni mindkét morfémától. Az is nyilvánvaló azonban, hogy az -a megjelenésének nem jelentésbeli, tartalmi okai voltak, hanem csak a kiejtés megkönnyítése a feladata. Mivel tehát semmiféle jelentést nem tulajdoníthatunk neki, nem is tekinthetjük morfémának. Jelentésbeli szerepe nem több, mint egy fonémáé, ti. jelentésmegkülönböztető szerepe lehet: vörösök - vörösek, láthatók - láthatóak stb. Régebbi nyelvtanaink ezt a nyelvi elemet kötőhangzónak nevezték, utalva ezzel a megnevezéssel a kiejtéskönnyítő szerepére és bizonyos fokig az önállóságára, újabban előhangzóként kezeljük, s ezzel önállótlan voltát kívánjuk kiemelni. Az előhangzónak a fonémával való rokonságát jelzi az is, hogy lehet jelentés megkülönböztető szerepe, de önálló jelentése nem.

Az előhangzó szokatlan használatának is lehet stílushatása. A következő idézetekben például nyelvjárásra jellemző módon több vagy éppen kevesebb az előhangzó, mint a köznyelvben, s ez tudatossá teszi a nyelv megértésének folyamatát:
"A bálat megrendezték, a bicskázás meg jött magától."

Gaál Károly

"Az autósokat kérik, mivel a pillangóablakokat nagyon könnyen ki lehet nyitani, ha módjuk van rá, csináltassák meg..."

regionális sajtónyelv

"...a másik pirult s veresedett s haragudt"

Salamon Anikó: Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák

"De ahogy mentek, vicsorodott a sárkány, s hogy ütték a fák"

Salamon Anikó: Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák