A morféma vagy szóelem nyelvünknek az a legkisebb egysége, amelynek már önálló jelentése van, ezért nyelvi jelnek is nevezik. Éppen a jelentés teszi lehetővé a morfémák felosztását két nagy csoportra. Egy részüknek fogalmi jelentése van (piros, kutya, három vagy a helyettük fellépő ilyen, az, annyi), mások csak viszonyjelentést hordoznak (-k, -é, -dik, -talan, után, a, ésstb.). Jelentéstartalmuk azt is meghatározza, hogy milyen morfémákkal kapcsolódhatnak össze.

Alakjuk és jelentésük egymáshoz való viszonya alapján a morfémák lehetnek egyjelentésűek (pl. kén, sétál-ni, király-né), többjelentésűek (pl. a madár tolla és az író tolla, a fa ága és a család egyik ága, jóság és katonaság, karom és várom), rokon értelműek (pl. kutya és eb, mosakodik és várakozik, szobában és benn), azonos alakúak (pl. a hús ára és a tenger árja, az ég kékje és a tűz ég, városi, hajói és nézi, ék és Kovácsék), ellentétes értelműek (pl. forr és fagy, sós és sótlan) és hasonló alakúak (pl. parttalan és hallatlan, borsos és sietős, kinn és kint). Ezeknek a morfématípusoknak fontos szerepük van a szövegművek, különösen a szépirodalmi alkotások stílushatásának elérésében.

A morfémákból felépülő szóalakok alapja az úgynevezett lexikai morféma vagy abszolút szótő, amelynek fogalmi jelentése van, és további ilyen jellegű szóelemre már nem bontható fel. Ehhez az abszolút szótőhöz kapcsolhatunk a közlés igényeinek megfelelően akár újabb lexikai morfémát, akár egy vagy több viszonyjelentéssel rendelkező úgynevezett grammatikai morfémát (grammémát).

Ha a morfémaszint két morfématípusát, a lexikai és a grammatikai morfémát összevetjük a fonémaszint két fonématípusával, a magánhangzó- és a mássalhangzó-fonémával, kiderül, hogy sok mindenben hasonlítanak egymásra. Mindkét nyelvi szinten az egyik elem (a magánhangzó, ill. a lexikai morféma) többnyire feltétele annak, hogy a felettük álló nyelvi egységeket (a szótagot vagy morfémát, ill. a szót) megalkossuk, s ehhez az elemhez képest az adott szint másik eleme (a mássalhangzó és a toldalékmorféma) alárendelt szerepet játszik.

Alakjuk szerint a morfémák lehetnek egyváltozatúak vagy többváltozatúak. Az egyes morfémák változatai a többi szóelemmel való összekapcsolódás érdekében alakultak ki. Az alakváltozatok lehetősége a lexikai és a grammatikai morfémáknál egyaránt fennáll.