A ritkább rímek igényével együtt bukkant fel költészetünkben a mozaikrím. Ilyenkor a rímhívó szóra két szóból alkotott rím felel. Pl.: "Csupa sugár fény, semmi árnyék, / Oh hátra van a hosszú nyár még..." ( Reviczky Gyula: Édes napokban)

Ha a költő a rímelő szótagok magánhangzóját szándékosan úgy választja meg, hogy azok magas-mély párok legyenek, a mássalhangzók pedig megegyeznek, akkor kancsalrímről beszélünk. Pl.: "Sokat nem ér e porhüvely./ Lehetsz erős, mint egy bivaly...." (Csanádi

A verssoroknak a szószerkezetek tagjai közötti megszakítása az áthajlás vagy enjambement. Pl.: "visszaretten a mélységtől az Én,/ no, csak metafizi-/ kai mélységre gondolok,..." (Petri György: Helyett)

Ha a mássalhangzók egymással szabályosan cserélnek helyet hosszabb, például négytagú rímekben, játékos hangulatú kecskerímet kapunk. Pl.: "Fejemen görbe a sörény./ Hogy került a sörbe a görény?" (feljegyzés egy iskolai füzetben)

Mikor csak minden második sor cseng össze egy versben (xaxa), akkor félrímről beszélünk. A 20. század költészetében különösen gyakori jelenség. Pl.: "Öreg gazda csengő pénzzel/ Fizet a kádárnak,/ Megjön már a magyar ősz is,/ Sűrű szellők szállnak." (Sértő

A konfixum (vagy más néven cirkumfixum) olyan affixum, amely két részből áll: egy prefixumból és egy szuffixumból és a szótőhöz jobbról és balról is kapcsolódik. Ez a toldalékfajta tehát körülvonja a szótőt, elé is és mögé is kerül egy toldalék általa.

Ha a viszonyjelentést hordozó morféma megelőzi a tőmorfémát, prefixumról beszélünk. Ez a jelenség az indoeurópai nyelvekben gyakori. Például: in the room - az angolban az elöljárók (prepozíciók), vagy az előképzők: disappear - 'eltűnik' tekinthetők prefix

A morfémák a nyelv legkisebb olyan egységei, amelyek önálló jelentéssel bírnak. A szabad morfémák önállóan, más morfémáktól függetlenül is előfordulhatnak a mondatban. Ezek a morfémák önálló szavak, önálló jelentéssel. Pl. a szótövek: asztal, nap, könyv.

A szótőhöz viszonyított helyzete szerint a toldalék infixum, ha beékelődik a szótőbe. Ez a jelenség a magyartól teljesen idegen.

A morfémákból felépülő szóalakok alapja az úgynevezett lexikai morféma vagy abszolút szótő, melynek fogalmi jelentése van, és több ilyen jellegű szóelemre már nem bontható fel.

A szuffixumok olyan toldalékmorfémák (affixumok), amelyek a tőmorfémához viszonyított helyzetük szerint a tőmorféma után állnak. A magyar nyelvre ez a jellemző, pl. kosárban, nagyobb, ötször, stb. Az indoeurópai nyelvekben gyakori az ún. prefixum, vagyis

A többi morfémához való kapcsolhatóság alapján megkülönböztetünk szabad, félszabad és kötött morfémát. A kötött morfémák önállóan nem képesek szavakként szerepelni, csak más morfémák társaságában léphetnek elő szavakká, pl. men-, -ság, -hoz.

A lexikai morfémákkal szemben (amelyek fogalmi jelentéssel bírnak) a grammatikai morfémák a mondatbeli szerepek kifejezésére vannak. Az igei személyragok, a névszójelek és -ragok által alakulhatnak ki a szavak között összetettebb, nagyobb összefüggések.

A tőmorféma más néven lexikai morféma vagy abszolút szótő, amelynek fogalmi jelentése van, és több ilyen jellegű szóelemre már nem bontható fel, de több is szerepelhet egy szóalakban. A tőmorféma a szóalkotás feltétele. Mivel legtöbbször szókezdő helyzetb

A magyar nyelvben a szótövek lehetnek egy- és többalakúak. Többségük, kb. 80 %-uk egyalakú. Az egyalakú morféma azt jelenti, hogy egyetlen alakváltozatuk van, a tőalak, amely a szótárban is megjelenik, ez a szótári tő. Az egyalakú morfémák nem toldalékolhatóak, a szótő különböző toldalékok előtt is változatlan marad és mondatban szerepelve is megegyezik az alakjuk a tőmorfémáéval.

Passzív töveknek nevezzük az olyan egyalakú töveket, amelyek önmagukban nem használatosak és nem szerepelnek egyetlen szótárban sem, mert toldalék nélkül nem használjuk ezeket. Szótő jellegüket úgy lehet felismerni, hogy a toldalékok váltakozása ellenére

A kötőhangzó, előhangzó vagy ejtéskönnyítő magánhangzó a tőmorféma és a toldalék közé kerül, hogy megkönnyítse a szó kiejtését. Például a ház+k-ból nem házk, hanem házak lesz.

Szófajtartó toldaléknak azokat a toldalékokat nevezzük, amelyek a szavakhoz kapcsolva nem változtatják meg annak szófaját. Ilyen szófajtartó toldalékok a nyelvünkben egyes képzők, például a -gat, -get vagy a -ka, -ke. Pl. néz-nézeget, asszony-asszonyka.

Terméketlen vagy improduktív képzőnek akkor nevezhetünk egy képzőt, ha az új szó képzésére már nem alkalmas, nem tudunk vele új szavakat alkotni. Ugyanaz a képző lehet egyik funkciójában terméketlen, a másikban pedig termékeny.

Az elbeszélő múlt egy igeidőt jelent, kijelentő módban fejezi ki a múlt időt, amely befejezetlen, viszonylagos vagy függő. Toldalék jelzi, hogy a cselekvés egy ismert múltbéli időpontban történt, vagy egy másik eseménnyel egy időben. Ezt az igeidőt ma már nem használjuk, eltűnt a köznyelvből.

A birokjel az é, amelynek alkalmazásával elkerülhetjük a birtok folytonos ismételgetését. Mivel a birtok mindig valamilyen főnév, a birtokjelnek csak egy alakja van, az é (pl. apáé = apa + könyve, azaz -é = könyv). A jelek közül a birtokjel tartalma a leg

A kiemelő jel a jelek egyik csoportjába tartozik. Funkciója a nyomatékosítás. Kiemelő jel például az -ik, névszókhoz kapcsolható. A kiemelő jeleket fokozni csak a melléknevek esetében lehet és csak közép- vagy felsőfokú melléknevekhez járulhat. Pl. jobbik, legnagyobbik stb.

A ragoknak két nagy csoportja van: a személyragok és a viszonyragok vagy esetragok. A viszonyragok a viszonyítás kifejezésére szolgálnak, vagyis megmutatják, hogy a viszonyraggal ellátott szó alá van rendelve egy másik szónak, vele alárendelő szószerkezet

A tárgyeset névszói viszonyragos eset, melyet a magyarban -t viszonyraggal fejezünk ki. Mondatbeli szerepe leginkább a tárgy. Pl.: Olvassák a könyvet. Szinte valamennyi névszónak megvan ez az alakja a főnévi igenév kivételével.

Olyan szószerkezet, amelyben a két tag nem egyenlő értékű, hanem az egyiknek (alaptag, fölérendelt tag) logikailag és nyelvtanilag alá van rendelve a másik (alárendelt tag, meghatározó tag, determináns, bővítmény). A mondatban a szószerkezet egésze az ala

A ragok egyik csoportját a viszonyragok vagy esetragok alkotják. A viszonyrag jelzi a szó végleges helyét és mondatrészszerepét a mondatban. Az alanyeset (nominativus) az alany kifejezésére szolgál. Az alanyeset nem kap ragot (0). Pl.: ház, ajtó, lány.

Az esetragok vagy viszonyragok a viszonyítás nyelvtani kategóriájának kifejezésére szolgálnak, vagyis megmutatják, hogy az esetraggal ellátott szó alá van rendelve egy másik szónak, vele alárendelő szószerkezetet alkot, például kést élez, gyertyával világ

A birtokos eset (latinul genitivus) egy nyelvtani eset, ami valakinek vagy valaminek valakihez vagy valamihez tartozását fejezi ki. A birtok tulajdonképpen egy alanyt jelöl, amely egy külső tárgyat birtokol. Az indoeurópai nyelvek többségében megtalálható a genitivus.

A relatív szótő az a szótő, amely még tagolható, amelyről még leválasztható toldalék, tehát szerkesztett. Például a korongozáshoz szó relatív tövei: korongozás-, korongoz-; az olvasniuk relatív töve: olvasni-; a kérdezgetés relatív tövei: kérdezget-, kérd

Ha a viszonyjelentést hordozó morféma megelőzi a tőmorfémát, prefixumról beszélünk. Ez a jelenség az indoeurópai nyelvekben gyakori. Például: in the room - az angolban az elöljárók (prepozíciók), vagy az előképzők: disappear - 'eltűnik' tekinthetők prefix

A szuffixumok olyan toldalékmorfémák (affixumok), amelyek a tőmorfémához viszonyított helyzetük szerint a tőmorféma után állnak. A magyar nyelvre ez a jellemző, pl. kosárban, nagyobb, ötször, stb. Az indoeurópai nyelvekben gyakori az ún. prefixum, vagyis

Az igék és a névszók bizonyos csoportjai egyes toldalékok előtt megtartják, más toldalékok előtt megváltoztatják alapformájukat.

Az azonos toldalékok rímeltetését ragrímeknek nevezzük akkor is, ha az illető toldalék, képző vagy jel. Pl. csepegtetsz - kecsegtetsz