Ráskai Lea 1510-ben készített másolatából következtethetjük ki a Margit-legenda eredeti kiejtését néhány szómagyarázattal kiegészítve:
"Mikoron Szent Margit asszonnak (úrnőnek) adnak vala kentest (köntöst), kapát (köpenyt, csuhát) jobb posztóból az társinál, tehát szégyenli vala megviselni. Ha (csak) mikoron kedég (pedig) készerehtetik (kényszeríttetik) vala a priorisszátul (apácafőnöknőtől) elviselni az ruhát atyjának, anyjának tisztességéért. Tehát (akkor) Szent Margit asszon elmegyen az kohnyára (konyhára) és az kohnyán valo fazekaknak és egyéb edéneknek mosásával és sepréseknek porával sieti vala megfeketehteni (megfeketíteni)."

Az ómagyar korszak végére alakultak ki a mai tőtípusok (pl. ajtó - ajtaja, bíró - bírája stb.) , az eredetileg magánhangzóra végződő szótövek végéről lekoptak az ún. tővéghangzók (pl. utu>út) , a mássalhangzó-torlódást magánhangzók közbeiktatásával oldották fel a jövevényszavakban (pl. így lett a latin schola szóból a magyarban iskola, a szláv sztolu-ból asztal, a kereszt-ből kereszt stb.) .
Jelentősen bővült a rag- és névutórendszer, a távolra mutató névmásból kialakult a határozott névelő (a fejlődés állomásai: az barát>ab barát>a' barát>a barát) , a többes számú igei személyragokban és a birtokos személyjelekben összetapadt a szám és a személy kifejezése (-mük>-mk>-nk; vö. isemüküt>ősünket) . Az igemódok és igeidők használatát a latin hatás erősen befolyásolta. Az igekötőrendszer kiépülése is (az igekötők határozószókból alakultak ki) a nyelv lényeges gazdagodását jelezte.

A letelepedés következtében az ómagyar korban határozottabban kirajzolódtak a nyelvjárási területek, s ezt tükrözték a keletkezett írásművek is. A királyi udvar mellett működő kancelláriában és a kolostorokban azonban egymástól függetlenül megkezdődött egy nyelvjárások feletti egységesebb, igényesebb nyelvváltozat kialakulása.

Az 1500-as években a történelmi események nem kedveztek a magyar írásbeliségnek. A kolostorok nagyobbrészt elpusztultak, Buda eleste után a kulturális élet központja Erdély lett.
"A reformátorok - a humanista hagyományokat folytatva - kezdettől fogva a nép nyelvén szóltak a néphez, az istentiszteletet magyar nyelvűvé tették, a Bibliát s a legfontosabb egyházi tárgyú munkákat lefordították, s ennek érdekében, illetve eközben hozzáláttak nyelvünk jelenségeinek, helyesírásának a rendszerbe foglalásához s bizonyos mérvű szabályozásához." Szathmári István

Mind a reformáció, mind pedig az ellenreformáció (pl. Pázmány Péter tevékenysége) jelentősen hozzájárult az egységes irodalmi nyelv kialakulásához. A 16. századtól kezdve egyre erőteljesebben érvényesültek bizonyos nyelvi normák az írott nyelvben. A nyelvjárások feletti nyelvi eszmény megszületésének jele volt a középmagyar korban az első magyar nyelvtanok megírása (Sylvester János, Szenczi Molnár Albert, Geleji Katona István).