A hangok egymásra hatása beszédben
A hangokkal nem elszigetelten találkozunk, hanem mindig a beszédfolyamat részeként. Ha gyorsan kell kimondanunk két hangot egymás után, akkor a hangképző szerveink állását meg kell változtatnunk. Lehet, hogy egymástól nagyon különböző hangok kerülnek egymás mellé, s ezért a gyakorlatban kialakult a beszéd megkönnyítésére a hangok egymáshoz való igazodása, a hangképző szervek állásának egymáshoz közelítése.
Hangrend
A magyar nyelv szavai eredetileg kétfélék voltak: vagy csupa magas, vagy csupa mély magánhangzó volt bennük. Az idők folyamán azonban vesztek ki a nyelvből hangok (mély i), illetőleg a jövevényszavakkal bekerültek nyelvünkbe újabbak, valamint a szóösszetételek keletkezésekor is változott a magánhangzók rendje a szavakon belül. A mai magyar nyelvben magas, mély és vegyes hangrendű szavakat különböztetünk meg. A magas hangrendű szavakban csak magas magánhangzók vannak (beszél, örül, virít), a mély hangrendűekben csak mély (csónak, kapu, kalapács), a vegyes hangrendű szavakban pedig magas és mély magánhangzókat egyaránt találhatunk.
Vegyes hangrend
A vegyes hangrendű szavakban eredetileg csak mély magánhangzó és a mély i-re visszavezethető i, í,e, é fordult elő (pl. liba, kíván, templom, létra), de az idegen szavak átvételével megjelentek a vegyes hangrendű szavakban az ö, ő és ü, űhangok is (küklopsz, sofőr, kosztüm, parfüm, miniatűr), az összetételek pedig az összes lehetőséget kihasználják (tűzoltó, hídvám, körút, lovaskocsi,tűzhányó).
A rokonhangok felcserélhetősége
Mai nyelvjárásaink adatai (pl. a tiszai nyelvjárásí-ző tájszavai: szíp, níz stb.), valamint a nyelvemlékekben előforduló alakváltozatok ("lelkem édes kévánsága"- Balassi, az 1476-ban keletkezett Szabács viadalában kincs helyett kéncs, minden helyett menden stb.) mutatják, hogy az é és az írokon hangok, felcserélhetők, egymásba átalakulhatnak, tehát ahol lehetett mély i vagy í, ott lehetett mély e vagy é is. Mivel jelentésmegkülönböztető szerep az említett esetekben nem fedezhető fel, lehetséges, hogy az í és az é nem is volt ekkor még külön fonéma. Ezt támasztják alá az idegen nyelvek adatai is: a németben Ziel (ejtsd: cíl), az oroszban wekm (ejtsd: cél) formában honosodott meg ugyanaz a szó. A nyelvjárásokban arra is találhatunk példát, hogy a magyar nyelv hogyan igyekezett elkerülni a vegyes hangrendűséget: a létratájnyelvi megfelelője lajtorja stb. Régi helynevek is utalnak az í és az émély magánhangzó múltjára: pl. Rétság.
Illeszkedés
A magyar nyelvnek az eredeti hangrendi állapotokra irányuló törekvése nyilvánul meg az illeszkedés törvényében, ugyanis a toldalék magánhangzója még ma is igazodik a szótő hangrendjéhez. Illeszkedésről természetesen csak akkor lehet beszélni, ha a toldaléknak több változata is van, az egy alakú toldalékok nem képesek illeszkedni. A két alakú toldalékok a hangrend szabályai szerint illeszkednek a nyelv vízszintes mozgása alapján. A magas hangrendű szótőhözmagas hangrendű toldalék járul, a mély hangrendűhöz pedig mély. A vegyes hangrendű szavak és a toldalékok illeszkedési szabályai bonyolultabbak: magyar, vegyes hangrendű, egyszerű szavakhoz mély hangrendű toldalék járul, az összetett szavak esetében a toldalék az utótaghoz igazodik. Idegen szavaknál az utolsó szótag magánhangzója határozza meg a toldalék hangrendjét (Józseffel, sofőrök). Ingadozás akkor figyelhető meg, ha az idegen eredetet már nem érzékeljük eléggé, és a magyar szavakra érvényes szabályok kerülnek előtérbe (fotelben - fotelban, oxigénben - oxigénban, norvégek - norvégok).
Vegyes hangrendű szavak
A vegyes hangrendű szavak toldalékolásában a látszólagos bonyolultságnak kézenfekvő magyarázatát találhatjuk meg a nyelvtörténetben. Hiszen ha az e, é, i, í mély változata élt, akkor természetes, hogy az ily módon mély hangrendűnek számító szótőhöz mély hangrendű toldalék járuljon (pl. hídnak). A többi vegyes hangrendű szó ennek analógiájára (mintájára) kapta meg aztán ugyancsak a mély hangrendű toldalékot.
Ajakműködés szerinti illeszkedés
Ha a toldaléknak három alakváltozata van, akkor ebből egy mély hangrendű, kettő pedig magas hangrendű. Első lépésként a magas és a mély hangrendű toldalék közül választunk, majd a két magas hangrendű toldalék közül kell kiválasztanunk a megfelelőt. Ennek a választásnak az alapja az ajakműködés. Az ajakműködés szerinti illeszkedés kiegészíti a hangrend szerinti illeszkedést. A magas hangrendű toldalékokban középső nyelvállású magánhangzók vannak (ë - ö). Ha a magas hangrendű szótő utolsó magánhangzója ajakkerekítéses, akkor az ajakkerekítésestoldalékot kapcsoljuk a szótőhöz (tükörhöz), ha ajakréses, akkor a toldalékban is ajakréses a magánhangzó (képhëz).
Hiátustöltő mássalhangzók
A magánhangzók egymásra hatása nemcsak a hangrend és az illeszkedés területén figyelhető meg. Ha a beszédben két magánhangzó kerül egymás mellé, nincsen olyan mássalhangzó közöttük, amely biztosíthatná a sima átmenetet a hangképző szervek átállásában. Ilyenkor jelennek meg a két magánhangzó közötti hangrésben (hiátusban) az úgynevezett hiátustöltő mássalhangzók. A régi magyar nyelvben és a nyelvjárásokban még többféle hiátustöltő mássalhangzónk volt, ma már csak a j tölti be ezt a szerepet. A kiejtésben olyan magánhangzók között jelenik meg, amelyek a nyelv függőleges vagy vízszintes mozgása tekintetében különböznek egymástól. Ezek között ugyanis nehezebb a hangképző szervek helyzetváltoztatása, mint az azonos típusú hangok között (fiú, tea, riogat,síel, kies, diák, pióca, akié). Írásunk a hiátustöltést nem jelöli, de régi szavakban, helynevekben felfedezhetjük a jelöltség nyomait is (noha [szőlőfajta], Fejér, bivaly stb.).
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
