A lexéma"képszerű", fogalmi jelentéssel rendelkező nyelvi elem. A szóalakok jelentése általában különféle jelentéselemekből, ún. "szémákból" tevődik össze, amelyeknek egy része a tőmorfémában rejlő fogalmi jelentés és a toldalékmorfémákban vagy álszókban rejlő viszonyjelentés, más részük viszont túlmutat a szavak határán: vagy a szövegkörnyezetből, vagy a beszédhelyzetből tapad a szavakhoz. Minden jelnek (így a lexémának is) van egy ún. denotatív (elsődleges) jelentése, amely viszonylag független a szövegkörnyezettől, a nyelv szférájába tartozó lexikális jelentés.
Ha kimondjuk az asztal szót, szövegkörnyezettől és beszédhelyzettől függetlenül van egy elképzelésünk az életünk során szerzett tapasztalatok alapján az összes asztalról, azok közös tulajdonságairól. A magyar nyelvértelmező kéziszótára szerint: lábon nyugvó, vízszintes lapból álló bútordarab. Ezt az általánosan ismert, gyakran alkalmazott és a szövegektől, beszédhelyzettől függetlenül felidézett jelentést nevezzük a lexéma elsődleges, denotatív jelentésének.

Az elsődleges jelentésből a nyelvhasználat során állandósuló másodlagos, harmadlagos stb. mellékjelentések és a szótárakban nem szereplő alkalmi jelentések alakulnak ki. A lexéma jelentése bővülhet ún. konnotatív jelentéssel többnyire a szövegkörnyezet hatására, ezért ezt a jelentést kontextuális jelentésnek is nevezzük.
"A szalonna halkan sír a tűzön, mintha szúnyog volna."

Nyirő József Íme az emberek! című regényében például: a "sír" igének a szótárban szereplő egyik jelentése sem azonos a konkrét mondatban felidézett tartalommal, a szövegkörnyezet (a szúnyog hangjához való hasonlítás, a szalonnasütésre való utalás) bővíti a denotatív jelentést. Ugyancsak a szövegkörnyezetből válik világossá a sapkahab jelentése: (szánkózás után)
"olyanok voltunk már, mint egy-egy pohár fagylalt, fejünkön a sapkahabbal." Karácsony Benő

Nem szerepelhet a szótárban a beszédhelyzetből, illetőleg az előismereteinkből aktuálisan feltörő alkalmi, ún. pragmatikus jelentés sem. Hétköznapi beszédünkben nem ritka a meglepő jelentésváltás. A "milyen tejföl van" szerkezet mást jelent ködös időben, és megint mást, ha főzéshez készülődik a háziasszony. Költőink, íróink tudatosan használják a stílus élénkítésére az efféle újításokat.

A következő példákban a pragmatikus jelentés kialakulása figyelhető meg.

• a)) "
• Azt hiszem, jövet a péket láttam itt csellengeni. Mikor süt, ha annyit jár ide főzni?
• " [= udvarolni] - írja Karácsony Benő A
• megnyugvás ösvényein
• című regényében.
• b)) "
• Legközelebb majd az unokámmal jövök, s ha netalán még továbbra is itt
• felejtenének
• [= nem halok meg], hozom a dédunokámat is.
• " (i. m.)
• c)) "
• magasodott a csapat
• " (röplabdásokról van szó egy sporthírben)

A szavak jelentésének leírását az értelmező szótárak tartalmazzák. A szótárba bekerül a denotatív jelentés elsődleges jelentésként (alapjelentés), és a gyakori konnotatív jelentések másodlagos, harmadlagos stb. jelentésként (mellékjelentések). A magyar nyelv értelmező kéziszótárában pl. a kalapács főnévnek elsődleges, denotatív jelentéséből (kovácsolásra, ütögetésre használt, többnyire fémből készült nyeles kéziszerszám) hasonlóság (metaforikus viszony) vagy érintkezés (metonimikus viszony) alapján még négy mellékjelentés alakult ki. A kalapács alakú hallócsontocska a fülünkben vagy a zongorának a húrra ütő alkatrésze nyilvánvalóan hasonlóság alapján kapta a nevét (motivált szavak), a gőzkalapács ütő része viszont inkább az azonos funkció, vagyis érintkezés alapján. Alkalmankénti megjelenésük miatt nem szerepelhetnek a szótárakban a beszédhelyzetből a szóhoz tapadó alkalmi, pragmatikus jelentések, valamint a szövegkörnyezetből kiderülő, de ritka konnotatív jelentések.