A lexéma tipikusan morfémákból álló nyelvi egység, amelyet szóbeli megnyilatkozáskor közös hangsúly tart össze. Ez az ún. szóhangsúly rendszerint a lexéma magvát alkotó tőmorféma vagy tőmorfémát megelőző prefixumra (igekötő, felsőfok jele) esik. Nem eshet a szóhangsúly az ugyancsak a lexémával egy hangsúlyozási egységbe tartozó ún. szakaszelőzőre (névelőre) és a tőmorfémát követő toldalékokra vagy segédszókra (névutó). Fonetikai (kiejtési) szempontból tehát az egy hangsúlyozási egységet képező morfémákat tekintjük egy lexémának (glosszémának). Azt a hangsúlyt, amely egy tágabb értelemben vett lexémát (a segédszókkal együtt) összetart, szólamhangsúlynak nevezzük. Ha a lexémának nincsen a mondatban kiegészítője, azaz nem kapcsolódik hozzá bővítmény, vagy nem alkot egyéb módon szószerkezetet, akkor a szólamhangsúly egybeesik a szakaszhangsúllyal. (Pl. a ház előtt szerkezetben sem a névelő, sem a névutó nem kap önálló hangsúlyt, kiejtés szempontjából tehát a három nyelvi elem egységet alkot, amelyet a ház szóra eső szólamhangsúly tart össze.) Ha a ház szónak jelzője van, akkor a sárga ház előttszerkezet már hangsúlyozási szempontból nem szólam, hanem szakasz, és a hangsúly a sárga elemen található. A nyelv írott változatában kialakult gyakorlat ettől a felfogástól némiképpen eltér: sem a szakaszelőzőt, sem a külön írott segédszókat - függetlenül a szerepüktől - nem tekinti a lexémához tartozó elemeknek.

A lexémában az alkotó morfémáknak tipikus sorrendje alakult ki. A legtöbb magyar szóban a tőmorféma után következnek a toldalékmorfémák, képző(k), jel(ek) és rag sorrendben (pl.. ház-as-ság-ok-é-t). A tőmorféma a hozzátartozó toldalékokkal együtt társulhat újabb (akár toldalékos) tőmorfémával is, s új szót hozhat létre (te-het-ség-kutat-ás-nak). Az ettől eltérő morfémasorrend a szóalakokban (kisebbít, nagybani stb.) nem gyakori, ezt nem tekintjük szabályosnak.

A szóalakot lezáró toldalékok jelzik a lexémának a felsőbb nyelvi szinten (a szintagmaszinten) betöltött szerepét is. A viszonyragos szóalak mindig alárendelt szerepet játszik a szószerkezetben egy másik szóhoz viszonyítva (bajban van, kutyát sétáltat, rendetlenül öltözködik stb.), az igei személyraggal vagy segédigével ellátott szóalak állítmány szerepét tölti be a felsőbb szinten stb.

A lexémákat kizárólag formai szempontok szerint, de már a felsőbb nyelvi szintre utaló toldalékok alapján is osztályozhatjuk. Egy részük toldalékolható, ragozható (ige, főnév, melléknév, számnév, névmások), más részük nem (határozószók), a felhasználható toldalékok száma és típusa azonban jelentősen eltér. A szavaknak a toldalékolhatóság alapján történő megoszlása történeti fejlődés eredménye, hiszen a nem ragozható határozószók egykor ragos szóalakok voltak, csak ezeket a toldalékokat mai nyelvérzékünk már a szótő részének érzi (pl. reggel - reg+vel, lenn - le+n+n).