A képszerűség, amely a szemléletességnek és a hatásosságnak a nyelvi eszköze, és tágabb értelemben érzékletességet jelent. Ilyenkor az irodalmi szöveg a befogadó tudatában fantáziaképeket, érzéki képzeteket képes felidézni, amely a nyelvi elemek (tőmorfémák, szavak, szószerkezetek) átvitt értelmű használatán alapul. A képszerűség nyelvi eszközei a (szó)képek, idegen szóval: trópusok.

Költői képnek nevezzük azt a nyelvi elemet, amely betű szerinti jelentésében nem értelmezhető, csak közvetve, a szövegkörnyezet által vonatkoztatható a valóságra. Ennek megfelelően a
"Ködben a templom dombja..." (Weöres Sándor)
sor nem költői kép, a
"Lyukas és fagyos az emlék." (Weöres Sándor)
viszont igen.

A költői képek két elemből állnak, ezért igazából csak a szövegben fejtik ki a hatásukat. Egyik elemük beleillik a valóságba, hétköznapi ismereteink alapján érthető (pl. este), másik elemük, amelyet a költő a hétköznapi elemmel összekapcsol, elszigetelten lehet teljesen megszokott jelentésű, de az adott szókapcsolatban szokatlan az alkalmazása, ezért meghökkentő, hatásos (Weöres Sándor Valse triste című versében pl. öreg az este). A költői képet ezek szerint jelentésbeli szabálytalanság, tartalmi >ugrás< hozza létre. Nagy László szerint a "költői kép energiasűrítés", hiszen két egymástól távol álló fogalom összekapcsolása történik meg a képben.