A szecesszió egyike a századforduló hatásos stílusirányzatainak, amely a többihez hasonló módon keveredik, kereszteződik a kor többi stílusáramlatával. A képzőművészetekből az irodalomra átterjedő szecesszió magával hozza a hagyománytiszteletet (neogótika, neoklasszicizmus, neoromantika), a díszítő jelleget, a távoli vidékek egzotikus művészetének tiszteletét (pl. a háromsoros japán haiku versforma átvételét). A kor jellegzetesen dekadens életérzése a költészetben, a "menekülés", legkülönfélébb nyelvi-stilisztikai ábrázolásában jelenik meg. Ennek eszköze a dekorativitás, a stílus hangulati telítettsége (álomszerűség, illúzió, szorongás, melankólia, nosztalgia, idill, tiltakozás stb.), a díszítő jelzők és egyéb dekorációs elemek halmozása, a forma elsődlegessége a tartalommal szemben, a mondat- és szövegszerkesztés fontossága, a nyelvi megformáláshoz kapcsolódó zeneiség (pl. alliteráció). Kedvelt stíluseszköz a művészetek szakszókincsének felhasználása a szépirodalomban, gyakran különleges hangsúllyal, szimbolikus értelemben (pl. az "Élet szimfóniája" ADY ENDRE Sóhajtás a hajnalban című versében). A természetábrázolás a szecesszióban elveszíti üdeségét, mesterkéltté, díszletszerűvé válik (pl. üvegház, akvárium). A szecesszió jellegzetességei között megtalálhatók a korábbi dekoratív stílusirányzatok (gótika, rokokó, biedermeier) elemei éppúgy, mint a századforduló szimbolizmusának, impresszionizmusának bizonyos eszközei.

A szecesszió stílusirányzatát szemlélteti Bródy Sándor, Az ezüst kecske című regényéből való részlet: "Beléptek a fehér szobába, ahol egy karosszékben álmodott egy fehér lélek ...A nagy szoba mindenfelé - de mind fehér alapszínű - függönyök és mozgatható falak segedelmével búvóhelyekre, fülkékre, intimus, kéjes - és oly tiszta - nyugvóhelyekre volt osztva. Az egyik sarokban fehér faráccsal körülvett szép kert ... Fehér viola nyílott benne ... A szoba bágyadt, ragyogó, szomorú és diadalmas fehérségében a selymek, régi és új szövetek, az aranyozott fehér bútorok, állatszőrök, csipkék és virágok egy alapszínében az asszony volt a legfehérebb."

A realizmus és a naturalizmus objektivizmusával, tárgyiasságra törekvésével szemben a romantika és a biedermeier szubjektivitását folytatja és alakítja át a 20. század elejének egyik legjelentősebb stílusirányzata, a szimbolizmus. A szimbolista stílust a szimbólumok, sőt szimbólumrendszerek alkalmazása jellemzi, zeneiségre, festőiségre is törekszik, kedveli az expresszív szavakat, kifejezéseket, az ismétléseket és általában a formai gazdagságot. Minden felhasznált nyelvi eszköz a szimbólumok hatását növeli. A modern szépirodalomban gyakori a merész képzettársításokat eredményező szimbólumok alkalmazása, de néhány költő teljes életművét uralják a szimbólumok, szimbólumrendszerek (pl. KOMJÁTHY JENŐ, ADY ENDRE). A szimbólum megváltoztatja a mű egyéb rétegeinek jelentését is, látomássá nőhet, amely a reális szemlélet számára a szimbólumban megjelenített merész, hangulati-érzéki képet hitelessé teszi. A szimbólumok alkalmazása a költészetben együtt jár az újszerű szóalkotással, szókapcsolatokkal, valamint a verszene felfokozásával.

A DY ENDREVízió a lápon című versének részletén megfigyelhetitek a szimbolista stílus jellemzőit:

"Ez itt a láp világa. Szürke,
Silány, szegény világ. Megülte
Az örök köd, mely egyre rémít.
A láplakók közt várom én itt
Az én szép fényes reggelem,
Bús esti köd rémít s borul rám,
De az a reggel megjelen.
Rémek között, gomolygó ködben
Elszürkül minden itt a lápon,
A lelkem villan néha-néha,
Szikráit a rémekre hányom
S hogy el ne izzék, hogy legyen:
A szürkeségből néha-néha
Kidugom büszke, nagy fejem.
Vagyok fény-ember ködbe bújva,
Vagyok veszteglő akarat,
Vagyok a láplakók csodája,
Ki fényre termett s itt marad,
Ködomlasztó reggelre várva,
Várván, jön-e a virradat."

A nyugatosok egyik kedvelt stílusirányzata az impresszionista stílus. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ és TÓTH ÁRPÁD verseire, GOZSDU ELEK, KRÚDY GYULA, KAFFKA MARGIT és AMBRUS ZOLTÁN prózájára jellemző leginkább, de szinte a korszak minden költőjére hatott ez az irányzat. Az impresszionista költő számára legfontosabb a pillanatnyi benyomások ábrázolása, ezért "nincs ideje" a nyelv szabályos szerkezeteinek alkalmazására. Mondattöredékekkel, az igék mellőzésével, a nominális stílus gyakori felhasználásával, ugyanakkor színekben pompázó képekkel, különösen a szinesztézia eluralkodásával, halmozással, kimunkált versformákkal, finom zeneiséggel fejti ki mondanivalóját. De van olyan is, aki a sajátos szerepű értelmezők használatát tartja különösen feltűnőnek az impresszionista stílusban.

Az impresszionista stílust mutatja be az alábbi vers:
"Kékek az alkonyi lombok, elülnek a szürke galambok,
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.
Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés,
gyűl a vihar serege: még lila s már fekete.
Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok,
csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.
Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;
szél jön; csattan az ég; porban a puszta vidék."
BABITS MIHÁLY

A nyelvi-stilisztikai eszközök hozzájárulnak ahhoz, hogy az impresszionista művész közvetíthesse közönségéhez a tapasztalt, érzékszerveik által befogadott észleleteket, hangulatokat. Éppen a különböző érzékterületek összekapcsolódásának eredményeképpen válik kedveltté a szinesztézia, mint költői kép. Színek, fények, hangok, illatok kapcsolódnak össze a legváltozatosabb képzettársítások során eredeti, érzékletes képekké.