A felvilágosodás korának klasszicista stílusát hűvös, emelkedett hangvétel, pátoszra való törekvés, választékos nyelvhasználat, gondos, arányos szerkesztés jellemzi. A klasszicista stílus elveit az ókori és a francia klasszicizmus eszményei határozzák meg. Az aprólékosan meghatározott normák szerint felépülő irodalmi művek stílusára, nyelvezetére is a "nemes egyszerűség és a nyugodt nagyság" (WINCKELMANN), azaz a mértéktartás, a világos fogalmazás, a stílus fegyelme jellemző. A klasszicista művész kerüli a felesleges díszítéseket, a homályos, a többértelmű fogalmazásmódot. Mindez nem a hétköznapi nyelvhasználattal összekapcsolódva jelentkezik, hanem egy nagyon is igényes, kényes ízléssel, műgonddal párosulva. Tiszta klasszicizmussal a mi irodalmunkban ritkábban találkozunk, többnyire más (pl. szentimentalista, romantikus) jellemvonásokkal együtt fordul elő.

A klasszicista stílusú művek képei tiszták, az alkotórészeket világosan meg lehet különböztetni. Jellegzetes költői képe a metonímia (ok-okozati vagy egyéb logikai kapcsolat), kedveli az antik elemeket, amelyek nem díszítőelemek, hanem életelvet jelenítenek meg. Kerüli a népnyelvi kifejezéseket, a hétköznapiságot, helyette a ritka, kellemes hangzású szavakat részesíti előnyben (pl. KAZINCZY FERENC). A mondat- és versszerkezet pontos, szilárd vázat alkot, a részletek arányos elrendezése harmonikus összhatást eredményez. A művészi arisztokratizmus gyakori velejárója a klasszikus időmértékes verselés is. A magyar szépirodalomban BARÓTI SZABÓ DÁVID, VIRÁG BENEDEK, CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY, BATSÁNYI JÁNOS, VERSEGHY FERENC, VITKOVICS MIHÁLY, SZEMERE PÁL, KÖLCSEY FERENC, FÁY ANDRÁS, BERZSENYI DÁNIEL egyes műveiben figyelhetjük meg a klasszicista stílus jellemzőit.

Az itt következő vers a klasszicista stílus jellemző jegyeit hordozza.
"Egy mezőben vígan ugráltak sok szarkák,
S a szajkó nézgélte, mely szép tarka-barkák.
Mely kevélyen rázzák félsinges farkukat,
Elébb-tovább rakják táncra-nőtt sarkukat!
Mely gyors sebességgel nyelveik peregnek,
Mikor örvendező kacajjal csevegnek.
Addig tekergette rájuk irigy szemét,
Hogy mellettek kezdte únni saját nemét.
Elhullt tollakat hát magára foldozta,
Fél rőfnyire ő is farkát kitoldozta.
E lopott köntösben, mihelyt felkészüle,
Egyszer hajnal előtt sergökbe repüle.
Ott még kevélyebben farkát billegteti,
Szarka-módra lábát furcsán illegteti,
Hol repdes, hol tölti az időt sétálva,
Régi pajtásira néz vissza utálva,
De hogy a többekkel elkezdett cseregni,
Lapos nyelve késett, nem tudott peregni,
Amelyből a szarkák nemét megismerték,
S mérges csípések közt nyájukból kiverték.
E szemtelen szajkót követik,
Kik nemzetök s nyelvök rútabbért megvetik.
Sok magyar nemestől magyar szót bár hallj ma,
Szégyenl így beszélni e franc s német majma.
Magyar táncot bálban nem kell tőle várni,
Majom ő, német s franc kontradánszt fog járni.
Plundrán cserélte el jeles köntöseit,
Mindenképp gyalázza nagylelkű őseit.
Mint pillékké válnak a selyembogarok:
Úgy lassan más néppé lesznek a magyarok.
A nagyok elkezdték: közel az ideje,
Hogy e híres népnek lesz csak a hűlt helye."
PÉCZELI JÓZSEF