"A magyar kódexirodalom stílusát sokszínűsége mellett is egységesen gótikusnak nevezi SZABÓ ZOLTÁN. A mindent kifejteni, megmagyarázni akaró részletezés hasonlít a gótika szerkesztési technikájára: "Oh tündöklő szép piros rózsák, oh gyenyerűségös illatozó fejér liliomok és szeplő nélkül való violák, azaz szentséges és szeplő nélkül való lelkök [...] lássatok engömet tiviskhez [= tövisekhez] hasonlottat, és véssétök attü [=a ti] szívetökbe, hogy mely igön hamar és hertelen megfonnyad és elesik az verág kit itt ez velág elragad." (Nagyszombati kódex) "
A gótikus stílus jellemző eleme a képes beszéd, mely gyakran érzelmi túlfűtöttséggel párosul. Ennek kifejezőeszközei a túlzások, választékos jelzők stb. A halmozás és az ismétlések ritmusossá teszik a prózai szöveget is. Ezt a gótikában gyakori módszert additív (az alkotóelemeket egymás mellé helyező) technikának nevezzük. A kódexek jellegzetes származékai a túlképzések (magasztosság, szorgalmatosság stb.), az alkotóelemek egymáshoz toldását nem korlátozza szigorú szerkesztési elv. A halmozódó képzők, jelzők, mondatformák úgy díszítik a stílust, mint a gótikus csúcsívek egymásra rakott ékei az épületeket.
A reneszánsz a művészetek minden területén újat hozott, természetesen a nyelvi stílus változásán is megfigyelhetők a reneszánsz vonásai. A szépirodalmi alkotásokra jellemző az antikvitás eszményeinek kötelező követése, az imitáció. Nemcsak a teljes szövegeket, hanem a kisebb nyelvi egységeket, a mondatszerkesztést is formai tökéletesség, arányosság, harmónia jellemzi. A szimmetrikus szerkesztés, a sokszor számszerű pontosság megnyugtató összhangot eredményez, és szoros kapcsolatban áll a természet tiszteletével és az emberközpontúsággal. A gondolati tartalom és a leíró részek elhelyezése a művön belül szintén arányos. Mindezt a zenei hatások összhangja egészíti ki.
Az antik mitológia elemei kötelező kellékként, képelemként élnek tovább a reneszánsz szépirodalomban, a tudós költő eszményét a műveltségére utaló idézetek hivatottak hirdetni ("Fulgosius egy sasról írt ilyen csudát" - írja BALASSI BÁLINT). Az előírt kellékek miatt a reneszánsz mű többnyire nem tud egyéníteni, ehelyett eszményít, idealizál. Gyakoriak a bókoló, dicsérő szavak, a kulcsszóként viselkedő gyakori szóismétlések (Balassinál lelkem, violám, kín, kegyelem stb.)
Az antikvitást követő hagyományos elemek (műgond, választékosság) mellett a reneszánsz szerző stílusát kismértékben biblikus-zsoltáros, népies (élőbeszéd, esetenként trágár) és egyéni elemek gazdagítják.
Mitológiai elemek felhasználása:
"Az gigászok elveszének az özön vizében,
Azonképpen ti elvesztek az sok gyűlölségben..."
SZKHÁROSI HORVÁTH ANDRÁS
A műveltség fontosságának hangsúlyozásával találkozunk az alábbi reneszánsz szövegben:
"Az tündérországról bőséggel olvastam
Olasz krónikákból kit megfordítottam,
És az olvasóknak mulatságul adtam,
Magyar versek szerint énekben foglaltam."
GERGEI ALBERT
A mitológiai elemekkel keveredő zsoltáros hangnemet szemlélteti alábbi példánk:
"Oltalmazzon erről Isten tégedet,
Ki még nem kóstoltad Venus játékát,
Nem érzetted Cupido mérges nyilát,
Addig őrizzed magad, míg meg nem lát."
CEGEI NÉVTELEN
Műgond, választékosság, képszerűség, kulcsszók (ég, föld) ismétlése:
"Érccé válik fejed fölött az szép csillagos ég,
Vassá válik talpad alatt az a nagy jó zsíros föld,
Porharmatot, hamuesőt iszik az aszú föld,
Megrepedez, úgy panaszol reád az szomjú föld."
SZKHÁROSI HORVÁTH ANDRÁS
Népies és egyéni vonások keverednek a következő szövegben.
"Vagyon nekem két tolvajom: az torkom, hasam,
Ezek fosztnak, hogy magamat ne ruházhassam,
Ezek vesztnek, hogy magamat ne jobbíthassam.
Soha semmit gyermekemre én nem gondolok,
Ez világon csak vándorlok, ahol szolgálok,
Kecske módra gyakran ganéjt tej után adok.
Morgó könyvet előrántok, mert Márton vagyok,
Az gazdával legelőször oly igen morgok,
Vendégével öszveveszek, ebül szolgálok.
Az lábomon nem állhatok, ha én köppentek,
Szemeimmel nem nézhetek, hanem pillogok,
Az nyelvemmel nem szólhatok, csak vesztegetek.
Részegesnek nem mondhattok, mert nem okádok,
De más napon mind napestig csak kovácsolok,
Kit azután én nagy sokszor ebül megbánok."
HEGEDŰS MÁRTON