Magyar nyelv | Sulinet Tudásbázis

Tananyag választó:

Fokjel

A tulajdonságok kisebb vagy nagyobb mértékét is jelekkel tudjuk érzékeltetni. Az alapfok gyakoriságánál fogva jelzés nélkül áll szemben a középfok-b (pl.. idősb, nemes) vagy -bb (nagyobb, híresebb) jelével és a felsőfokleg- (pl. legalsó, legelső) vagy leg-...-bb (legszebb, legsötétebb) jelével. Ritkán kiegészül a felsőfokú alak a leges- előképzővel, s ezáltal kifejezi a tulajdonság túlzott mértékét (túlzófok). A fokozás mellett a kiemelőjel (szebbik, jobbik) is a melléknévnek más szavakkal fennálló kapcsolatára utal. A középfok jelét két dolog összehasonlításakor használjuk, a felsőfok és a túlzófok sok hasonló közül emel ki egyet, s hasonló szerepe van a közép- vagy felsőfok jelével többnyire együtt fellépő kiemelőjelnek is, de ilyenkor nem hangsúlyozzuk a tulajdonság nagyobb fokát (A kettő közül a fiatalabbikkal szeretnék elmenni táncolni.).

Mód- és időjelek

Az igéhez járuló, és a mondat egyéb szavaival kapcsolatot biztosító jelek közül a mód és az idő kifejezésére alkalmas jelek maradtak meg: a kijelentő mód jelével illeszkedik a rendszerbe, a felszólító mód jele a -j, amelynek alakváltozatai a -j, -jj, -gy, -ggy és (pl. nőjenek, jöjjetek, egyél, higgy, nézd), a feltételes módnak pedig a -na, -ne, -ná, -né (írna, kérne, látná, nézné). A jelen idő gyakori használatánál fogva jelzés nélkül marad, a múlt idő jelea -t (élt, varrt) vagy a -tt (látott, jutott), ajövőidőt pedig mai nyelvünkben körülírással, összetett igealakkal fejezzük ki, amely egy segédigéből és egy főnévi igenévből áll (élni fog, hallani fogja). A felszólító mód jele gyakran vesz részt a hasonulásban, ezek a hangváltozások válnak a módjel alakváltozataivá.
A mód- és az időjelek nemcsak a mondaton belül, hanem a mondat határain túl is képesek kapcsolatot teremteni. Tulajdonképpen a mondatok magját jelentő állítmányok közti kapcsolatot biztosítják. Nem véletlen, hogy fogalmazásainkban ügyelnünk kell az igeidők helyes használatára, teljesen önkényesen nem cserélgethetjük őket.