Birtokos személyjel

A birtokos személyjelek változatlan elemei a következők:

Egyes szám:
1.személy: -m
2.személy: -d
3.személy: -0
Többes szám:
1.személy: -nk
2.személy: -t~k
3.személy: -k
(A többes szám 2. személyben a t és a k közötti ~ egy magánhangzót jelöl.)
Nemcsak a birtokosra utaló személyjelek vannak, hanem a birtok folytonos ismételgetését is elkerülhetjük azáltal, ha névmásításhoz hasonló módon egy jellel, a birtokjellel utalunk rá. Mivel a birtok mindig valamilyen (3. személyű) főnév, ezért a birtokjelnek csak egy alakja van: -é (pl. apáé = apa +könyve, azaz -é = könyv).

Ejtéskönnyítő magánhangzó

A birtokos személyjelek változatlan (invariáns) elemei kiegészülhetnek ejtéskönnyítő magánhangzókkal és a szótőhöz illeszkedő előhangzókkal, amelyek a gyakori használat következtében a toldalék részeivé válnak. Az egyes szám 1. és 2. személyben az -m, illetőleg a -d előtt az előhangzó megjelenése nem kötelező, sokféle magánhangzó felléphet előhangzó-szerepben, ezért nem is tekintjük a toldalék elemének (hajóm, lázam, tükröm, képem, párom; kocsid, kerted, papucsod, tőröd, ágyad). Többes szám első személyben sem kötelező az előhangzó (lámpá-nk), de ha fellép, akkor csak -u vagy -ü lehet, ezért a személyjelet-nk, -unk, -ünk alakban emlegetjük. A többes szám 2. Személyben a t és a k között a szótőhöz való illeszkedés miatt az o, e vagy az ö jelenik meg, a t előtt pedig jelentkezhet előhangzó. Mivel az előhangzó itt sem szerves része a toldaléknak (károtok, pénzetek, körmötök, hátatok, ollótok), a többes szám 2. személy birtokos személyjeleit-tok, -tek, -tök formában írjuk le.
Az egyes szám harmadik személyben nem találunk olyan elemet, amely minden szótőhöz kapcsolódhatna. A birtokos személyjel: -a, -e vagy -ja, -je. A magas, illetőleg a mély magánhangzót tartalmazó toldalékok az illeszkedés szabályai szerint járulnak a szótövekhez, a -j fellépése többnyire a nyelvszokással magyarázható, terjedőben van (kára, szíve, lapja, üvegje). A j megjelenése vagy elmaradása a birtokos személyjeles szavakban szóhasadást is eredményezhet, azaz ugyanaz a szój-vel mást jelent mint j nélkül (az ablak üvege - az üveges üvegje, az egyetem kara - az ember karja, a gyerek lába - a telek q.).
A többes szám harmadik személyben állandó elemként csak a -k (történetileg a többes szám jele) jelenik meg, előtte pedig az ejtéskönnyítő és illeszkedő előhangzó léphet fel j-vel vagy -j nélkül úgy, ahogyan azt az egyes szám harmadik személyben is tapasztalhatjuk. Mivel a -k önmagában csak több birtok esetén lehet birtokos személyjel (pl. kép-ei-k), ezért az előhangzót és a j-t a toldalék szerves részének kell tekintenünk (házuk, padjuk, lelkük, meséjük).

Birtoktöbbesítő jel

A birtoklással kapcsolatban a birtokos személyjel és a birtokjel mellett kialakult még egy jel, a birtok többségének jelölésére. Az -i különböző alakváltozatokban jelenik meg (-i, -ai, -ei, -jai, -jei).
A birtoktöbbesítő jel eredetileg az -i volt, de napjainkban már csak a magánhangzóra végződő szótövekhez járul ebben a formában (hajó-i-m, kapu-i-d stb.). A mássalhangzóra végződő szótövek esetében fellépő -ai, -ei, -jai, -jeiváltozatok (bokr-ai-nk, vers-ei-tek, út-jai-k, kert-jei-d) olyan gyakoriak, hogy már a magánhangzóra végződő szótöveken is fel-feltűnnek. A köznyelvben is általános az -i végű szavakhoz kapcsolva (zokni-jai-nk, hiszti-jei), de az igénytelenebb beszédben vagy a nyelvjárásokban előfordul az ajtó-i vagy ajta-i helyett az ajta-jai sőt ajtó-jai is (a tévében egy jászsági riportalany 1994. május 13-án a következőt mondta: "ezek a szakmájaim vannak")

Birtoktöbbesítő jel helye

Több birtok esetén a birtoktöbbesítő jelek: -i, -ai, -ei, -jai, -jeiváltozatokban léphetnek fel, s utánuk állnak a birtokos személyjelek-m, -d, (!görög betű!) , -nk, -tok, (-tek, tök), -kváltozatban.
Egyes szám:
1.személy: fiók-jai-m
2.személy: fiók-jai-d
3.személy: fiók-jai-0
Többes szám:
1.személy: fiók-jai-nk
2.személy: fiók-jai-tok
3.személy: fiók-jai-k

Birtoktöbbesítő jel kialakulása

Az -ai, ei, -jai, -jei első eleme, az -a, -e, -ja, -je történetileg az egyes szám harmadik személy személyjele volt, az -i pedig a birtok többes számának a kifejezője. Ekkor azonban az -ai,-ei, -jai, -jei kapcsolat inkább csak harmadik személyben lépett fel, a többi személyben az -i önmagában, -a, -e, -ja, -je nélkül kapcsolódott az első vagy a második személyű személyjelhez (barátim = barátaim; barátid = barátaid; barátai). A harmadik személyben erre azért nem volt lehetőség, mert a baráti nemcsak azt jelentette volna, hogy barátai, hanem elsősorban a milyen? kérdésre felelő melléknév lett volna (pl. baráti kézfogás). A harmadik személyben kialakult jelkapcsolat aztán átterjedt más személyekre is (barát-ai-m, barát-ai-nk), de itt már nem állíthatjuk, hogy az -a, -e, -ja, -je az egyes szám harmadik személyű birtokost jelöli. A birtokos személyét az -m, -d, -nk, -tok, -ktoldalékok biztosan jelzik, az -i előtt fellépő elem tehát elveszítette eredeti szerepét. A ragozási sor egysége végett több birtok esetén mai nyelvünkben már az egyes szám harmadik személyben sem kezeljük az -a, -e, -ja, -je elemeket önálló egységekként, hanem a többi személyhez hasonlóan az -ai, -ei, -jai, -jei a birtoktöbbesítő jel, s - a személyrag, ahogyan azt a harmadik személyben egyébként is gyakran láthatjuk.

Az -é birtokjel kialakulása

Az -ébirtokjel valószínűleg az ősihová? kérdésre válaszoló -é határozóragból alakult ki. A házé eredeti jelentése tehát 'háznak, ház felé' lehetett, amelyből kifejlődött a 'házhoz tartozó, házé' tartalom. Ehhez a jelhez jelentésében és kiejtésében közel áll az -i melléknévképző, amely ugyancsak az -é ragból jött létre (ház-i annyi mint házhoz tartozó). Hasonló hangzásuk és jelentésük ellenére mondatrész-szerepükben eltérnek egymástól: az-é birtokjeles szó állítmány, az -i képzős melléknév jelző szokott lenni (pl. elindult egy tájékoztatási verseny vagy ez az épület a városé). Az -i birtoktöbbesítő jel az egyes szám harmadik személyű birtokos személyjel egyik alakváltozata volt (keze - kezi). Mivel ugyanarra a szerepre elég volt az egyik toldalék is, az -i változat a birtok többségének kifejezőjévé válhatott. Hosszú ideig csak egyetlen alakban utalt a több birtokra. Még a 18-19. századi szépirodalomban is gyakran éltek ezzel az eszközzel íróink, bár a több alakváltozat már egymás mellett élt, de napjainkban megindult az -ai, -ei, -jai, -jei nagyarányú elterjedése (nemcsak a mássalhangzóra végződő szavakban!). Vörösmarty Mihály versében megfigyelhetjük, hogy a birtoktöbbesítő jel változatainak használatát szigorú szabályok nem kötötték meg:
"Nem szólhatok; nyögésem néma jaj;
Szó és fohász kihalnak ajkimon.
A gondolat s az érzés ölyvei
Csak benn tenyésznek gyötrő lángimon."

Az élő szobor