A realizmus mint stílusirányzat a romantikával közel egy időben, annak ellenhatásaként jelenik meg az irodalomban, s kisebb változtatásokkal hat napjainkban is felváltva a századelő avantgárd irányzatainak zűrzavarát. A realista stílus tárgyilagos, sokszor hűvös és eszköztelen. Képeinek forrása nem a képzelet, hanem a mindennapi élet. Alapelveiből következik, hogy szóhasználatában kerüli az expresszív kifejezéseket, az egyszerű, hétköznapi beszédre emlékeztető, természetes nyelvi formákat és költői eszközöket igyekszik alkalmazni. A nagy magyar realisták más stílusirányzatokhoz is kötődnek: a romantikához (pl. PETŐFI SÁNDOR, ARANY JÁNOS, MIKSZÁTH KÁLMÁN), a naturalizmushoz (pl. MÓRICZ ZSIGMOND) vagy éppen bizonyos avantgárd stílusokat próbálnak ki (KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, ADY ENDRE, JÓZSEF ATTILA stb.). Egyesek a tárgyias intellektuális stílus (ILLYÉS GYULA, NAGY LAJOS, NÉMETH LÁSZLÓ stb.), mások a népiesség (a népi írók, valamint TAMÁSI ÁRON, NYIRŐ JÓZSEF, VERES PÉTER stb.) elemeivel gazdagítják realista stílusú műveiket.

A realista stílus jellegzetességeit figyelhetjük meg NAGY LAJOSKiskunhalom című szociográfiájának következő részletében.

"Fleischerné lefeküdt egyet aludni. Egy-két átkozott makacs léggyel küszködött egy ideig, azután belefáradt a harcba, és elszenderült. Néha ugyan még föl-fölriadt, a konyha felől beáradó kísérteties csöndre, mely ilyenkor úgy zuhant az idegeire, mint leejtett s eltört edények csörömpölése, mert hisz az a gonosz odakünn már megint nem dolgozik! De nem volt ereje, hogy fölkeljen az ágyból, s megnézze Julist, Julis ezt tudta, és csakugyan nem dolgozott."

A naturalista stílus a realista módszer túlzó változatának tekinthető. Dokumentáló szándék, nyers, sötét, durva elemek, az argóra jellemző és tájnyelvi elemek gyakori előfordulása jellemzi. Az ábrázolási hűségből következően sokféle nyelvi réteg elemeit felhasználja, emiatt nyelvezete változatosabb, érzékletesebb, képekben gazdagabb, mint a realizmusé. A magyar irodalomban MÓRICZ ZSIGMOND, CSÁTH GÉZA, BRÓDY SÁNDOR, THÚRY ZOLTÁN és több más századvégi novellista egyes alkotásaiban találkozhatunk a naturalista stílus jellegzetességeivel. Mint korhoz nem kötődő ábrázolási módszer a naturalista ábrázolási mód előfordul egyes barokk szerzők műveiben éppen úgy, mint napjaink szépirodalmában.

A naturalista stílus jellegzetes jegyeire bukkanhatunk az alábbi szövegrészletben:
"Egyetlenegyszer jött rendőr, sose piszkálták őket, csak ez kekeckedett velük. Ki tudja, honnan bújt elő, mert Ondris csak azt látta, hogy fölírja a jónépet. Egyedül ő maradt a csőben, a többiek idejében elhúzták a csíkot. Benn ült a vason, amikor észrevette, hogy mi a helyzet. Megrémült, és úgy belevágta magát a mélybe, hogy mindkét könyökéről lejött a máz. Jó húsz métert ment víz alatt, de nem ért túl rajta, éppen előtte bukkant föl. Érezte, hogy valami nincs rendben, mert a keze mintha elzsibbadt volna. Amíg kikászálódott, a lehorzsolt bőr és hús helyén sírni kezdtek az erek, s bő patakokban folytak végig a karján. Különös, először meg se nyikkant a seb, tán egy perc is beletelt, míg megindult a vér. Az egyenruhás megsajnálta, azt mondta néki, hogy ha nem rohan haza, fenéken billenti. Hetekig nem merte megmozdítani a karját, úgy összeszáradt a hatalmas heg."
SARUSI MIHÁLY