Tananyag választó:
Az allegória
Eszköztár:
A feladat ismertetése

Mutasd be az allegóriát példák segítségével!
Kérdések:
• Mit jelent az allegória fogalma?
• Mi teljes allegória?
• Milyen két eleme van az allegóriának?
• Ki volt Tompa Mihály?
• Milyen körülmények között született A madár a fiaihoz c. költemény?
• Mi az allegória alapja Tompa Mihály A madár a fiaihoz c. versében?
• Mi a refrén szerepe a versben?
• Ki volt Vajda János?
• Milyen körülmények között született A virrasztók c. verse?
• Mi az allegória alapja Vajda János A virrasztók c. versében?

A feladat megoldásának menete:
• Az allegória fogalmának meghatározása.
• Az allegória két elemének meghatározása, magyarázata.
• Tompa Mihály bemutatása.
• Az allegória megjelenésének és jelentésének elemzése Tompa Mihály A madár a fiaihoz c. versben.
• Vajda János bemutatása.
• Az allegória megjelenésének és jelentésének elemzése Vajda János A virrasztók c. versében.

1. Tompa Mihály: A madár, fiaihoz
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig űltök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?!

Vagy ha elmúlt s többé vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!

Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad;
S ti hallgattok? elkészűltök innen?
Itthagynátok bús anyátokat?!

Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek'...
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékűl, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirul;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld újra felvirul.

Dalotokra könnyebben derűl fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesítvén:
Fiaim, csak énekeljetek!

A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!

S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itthagynátok, idegent cserélve...
- Fiaim, csak énekeljetek!

2. Vajda János: A virrasztók

Itt a nagy halott előttünk,
Kiterítve mereven.
A hideg, a téli éjben,
Csillagoltó sötétségben
Mi vagyunk még éberen.
A sirásban elfáradt már
Valamennyi jó rokon.
Talán mi se volnánk ébren,
Hanem mert a torban, éhen,
Rágódunk a csontokon.
A csontokon sem rágódnánk,
De hát – ez a kenyerünk.
Nem maradt ránk dús örökség;
Fizet minket a nemzetség,
Ha sirunk, énekelünk.
Már maholnap ez se kell majd.
"Elég volt a gyász, a dal.
Ami megholt, föl nem támad.
Haszontalan minden bánat! Haj rá étel, dal, ital!"
Ilyen szelet hallunk is már.
Ki legtöbbet örökölt,
Annak van a legjobb kedve;
Ott van a mult elfeledve,
És eladva az a föld,
Hol pihennek a nagy ősök,
Kik szerezték vérökön
Azt is amin ők mulatnak...
Idegenek jól aratnak
Vérben ázott térökön.
Ők alusznak szépen, mélyen;
Ébren már csak mi vagyunk.
Ők alusznak s nem álmodnak;
Mi virrasztunk ébren, haj csak
Ébren is mi – álmodunk.
Álmodunk mi hihetetlent.
El se merjük mondani.
A holt szeme félig nyitva;
Hátha meg nem volna halva,
S lehetne még valami...
A nagy tenger éjszakába
Ki-kinézünk olykoron.
Mert nem tudjuk, hány az óra,
Hallgatunk a kakasszóra
Merengünk egy csillagon
Jó reménnyel, vak reménnyel,
Hogy ha megvirradna már
De a hajnal csak nem pirkad,
S amit látunk, az se csillag:
Bolygó fény, vagy fénybogár!
És csak oly csöndes ne volna!
De ez úgy fojt, úgy ijeszt…
Dalunk is már egyre fárad,
Alig ad még bátorságot...
Égen földön semmi nesz...
Szempillánk is csuklik immár…
S ha az álom elnyomott,
S mi is alszunk boldog Isten!
Akkor aztán késő minden -
Mozdulhat a tetszhalott!...