Aiszoposz (latinosan Aesopus) meséjéből származó szállóige. (Aiszoposzról 1. az Idegen tollakkal ékeskedik és az Oroszlánrész szólást.)
A róka a felfuttatott szőlőből szeretne enni, de hiába nyújtózkodik, nem éri föl. Arra jön egy egér, és kigúnyolja. A róka nem akar szégyenben maradni, ezért így szól: még éretlen, savanyú! (Tanulság: a jó szóra nem hallgató emberek megszégyenülnek.) (Sarkady János fordítása alapján)
Nálunk inkább La Fontaine változata ismert:
„Róka koma a szőlőhegyre tartott. A farkas megkérdezte: - Mit akarsz
ott?
(visszafelé jövet)
Az első, akivel találkozott, a farkas volt.
így hunyorgott feléje: - Nos ízlett? - Mi? - Hát a szőlő! - Ja, vagy úgy?
Nem kellett. Savanyú volt."
(A róka és a szőlő - Rónay György fordítása)
A póruljárt róka figurája Aiszoposz több meséjében is előfordul. Egész Európában közkedvelt, a népmesékben is rendszeresen szerepel.
Az Aiszoposznak tulajdonított mesék eredeti gyűjteménye nem maradt fenn, csak másolat a XI-XII. századból, illetve sok latin átdolgozás (a latin írók, költők példaképüknek tekintették a görög költészetet, sok művet fordítottak vagy átdolgoztak - az utókor szerencséjére, mert sok csak így maradt ránk). Aiszoposz meséinek leghíresebb átdolgozói a latin Phaedrus (i. e. 30 körül), aki versbe öltöztette a régi történeteket, és a XVII. századból a francia La Fontaine. Magyarországon inkább az utóbbi ismert, illetve Aiszoposz meséi is az ő átdolgozásában lettek közismertté és népszerűvé. (L. a Kikaparja a gesztenyét szólásnál.)
A savanyú a szőlő... kedvelt mondás, általában az irigykedőkre használjuk (lehetőleg a hátuk mögött), vagy azokra, akik, ha nem kapnak meg valamit, inkább lekicsinylik és azt mondják, már nem is kell.

Savanyú a szőlő