Beowulf

Láta majd fegyvert, fenséges szablyát,

góliátok ősrégi, erős élű kardját,

bajnok büszkeségét. Becses hadiszerszám,

alkalmatos, ékes, óriás-mü vala,

sokkalta nagyobb ám semhogy emberfia

bárki más bajvíni bírhatá csatákon.

S harcnak haragodván hőse scyldingeknek

megkapá markolatát, majd a gyűrűs vassal

keserűlve életét odasújta szörnyen:

nyakát megnyitá, nyaka csontját szegé;

átveré az acél átkozott testét.

Lerogy az legottan; lőn veres a penge;

meg– is megörüle művében a férfi.

Világosság vala, világola bévül,

mint derült mennybolton midőn kigyullad

amaz égi fáklya. Felméré a termet;

fal iránt fordula; s fogójánál fogvást

Hygelac thánja hatalmas haraggal

forgatá a kardot. Nem vala a fegyver

hasztalan a hősnek, hanem egyszeriben

feltevé magában megtorolni Grendel

nagy-sok mészárlását, melyeket nem egyszer

a nyugati dánok népe közt mívelt,

midőn álmukban meggyilkolta Hrothgar

szíve-szeretteit: szörnyű áldozatként

tizenöt dán férfit felfalt közülük

midön szunnyadtanak; sőt sokkalta többet

elragadott egykor. Megvevé akkor bosszúját

a haragos harcos hirtelen meglátván

fekünni Grendelt gyötrötten a bajtól,

élettelen immár, mert hogy elcsigázta

heoroti harca. Holtának utána

fogadván egy sújtást, súlyos csata-vágást,

tágra nyílott teste. A thán majd fejét vevé.

Vigyázván a vizet sok vénülő férfi

Hrothgarnak mellette megpillantá akkor,

hogy a hullám vértől vereslik a mélyben

összezavarodván. Ősz hajú vének

mondják is egy szájból ama híres úrnak,

hogy vissza se várják vitézüket immár,

mert hiszen győztesen megtérne már bízvást

hercege elébe. Úgy is tetsze sokaknak,

a tengeri farkas felkoncolta őtet.

Kilenc óra eltelt. Elhagyák a partot

hősi scyldingek; hazamén maga is

a bajnokok barátja. Üle bár a többi;

keserű szívvel kémlelvén a tóra

vágyván vágyakoztak: szeretett vezérüket

megest megláthassák.

S lőn, hogy megindula

ama harci penge, hatalmas-nagy szablya

a csorgó vértől. Roppant csoda vala:

megolvada jégként, mint midőn az Atya

folyóknak bilincsét, békóját a fagynak

megoldozza rendre. Mert bizony Úr Ő;

évszakokon, időn ereje van néki.

Wederek, geatok vezére kincsével

nem gondolt a helynek, noha sokat láta,

mindössze a fejet s ékköves markolatot

hozá magával. Megolvadt a penge,

meg ám verett vasa: a vér oly hő vala,

s mérges a rossz lélek, mely vele pusztula.

Úszni láta akkor, az ki ellenségei

elestét megérte, átszöke a vizen.

S megtisztula menten a vizeknek árja,

hatalmas tanyája, hol a gonosz lélek

megvált életétől, e mulandó léttől.

Majd a merész lelkű megtére a partra;

tengerjárók őre örvendeze méltán

szörnyű terhében, szerzett zsákmányában.

Sietnek is elébe sok derék thánok;

megvidultak menten; magasztalják Istent

hercegüket egészségben, épségben látván.

Sisakot sebtiben szerelnek le, vértet,

ama hős emberről; a tó meg elnyugodék

viadal vérétől vereslő vizével.;

Majd megindul mind örömmel,

mennek mesgyén, mérik az utat,

ismert ösvényt. Erős férfiak,

nagy üggyel-bajjal bírák csak elvinni.

Grendelnek fejét fokától a partnak,

megküszköde mind bár. Mind az arany-csarnokig

nagy-sok nehézséggel négy derék férfi

harci kopján hordá a hatalmas fejet.

Végre valahára a vitéz geatok

(mindössze tizennégy) megérkezének

az arany-csarnokba; ott vala vezérük,

rendületlen álla övéi körében.

Eljöve akkor az erős férfi,

hírrel híresült, nagy hőse csatáknak,

hercege thánoknak, hogy Hrothgart köszöntse.

Grendelnek fejét felhozák akkor,

az arany-csarnokban kitevék csodára;

elszörnyedvén attól az urak s a királyné,

mindenek méltán megdöbbenve láták.