A reneszánsz-manierista, kora barokk líra legjelesebb képviselője a Balassi-tanítvány Rimay János (1570 k.–1631). Költői pályája az 1590-es években indult, 1596 táján adta ki Balassi epicediumát, a költő-mester, valamint öccse halálára írt versciklust. Minden szempontból Balassit követi, sőt Balassi utolsó versét (Végtelen irgalmú...) is beépíti az egyik költeménybe.

Balassi nemcsak minta és példa volt számára, hosszú időn át kísérletezett verseinek megjelentetésével is. A tervezett kötet előszavából kiderül, hogy Rimay egy minél teljesebb Balassi-kiadást szeretett volna megjelentetni. A költő szerelmes verseinek védelmében az alkotó szabadságára, Dantéra, Boccaccióra, Petrarcára hivatkozik.

Balassi követéseRimay saját költészetének tematikájában is követte mesterét: istenes (Könyörülj én rajtam..., Az jó hitű ember szelíd ezvilágon...), szerelmes (Én édes Ilonám, tizedik bölcs Muzsám...) és vitézi-hazafias (Katonák hadnagya, Istennek jobb kardja...) verseket írt. Költeményeinek egy része elveszett (egy utazás alkalmával a Tiszába estek), legtöbb műve másolatokban maradt fenn.

Udvari költészet Az udvari költészet lírai hagyománya még a reneszánsz korból ered, de kiteljesedése a barokkban következett be. A főúri udvarokban gyakran megfordultak művészek, s jó néhány nemesúr és -hölgy (pl. Petrőczi Kata Szidónia, Bethlen Kata) is írogatott.

A barokk udvari líra európai mintája Marino költészete. Zrínyi Miklós is tőle merített, amikor lírai verseit írta. Zrínyi ismertebb alkotásai – két Idillium(idill; 1643–45), Fantasia poetica, Arianna sírása (1645), Orpheus keserve, Orpheus Plutonál (1650) – szerelmes versek, melyeket Draskovich Mária Eusebiához írt, az utóbbi kettőt hitvese halála után.

epicedium: gyászversfüzér