A Tartuffe kétségtelenül a szerző egyik legismertebb alkotása. Az öt felvonásból álló mű első változata még csak három felvonásból állt, bár egyes vélemények szerint az első változat még nem a teljes dráma volt, csupán az addig elkészült első három felvonást mutatták be. Az viszont biztos, hogy a dráma cselekményének bonyolításában és magában a történetben is jelentős változtatásokat hajtott végre a szerző (pl. Tartuffe kiléte, foglalkozása, Mariane és Valér szerelme, Tartuffe és Mariane Orgon által tervezett házassága; a második bemutatón a darab címe és a címszereplő neve is más volt). Az 1664-es első bemutatón Orgon szerepét a szerző, Elmira szerepét felesége, Armande alakította, s ebben a szereposztásban játszották a hivatalos bemutatón is.

A drámát többen is lefordították magyar nyelvre, teljes címe magyarul, Vas István fordításában: Tartuffe, avagy a képmutató.

A komédia története viszonylag könnyen összegezhető: egy jómódú és hiszékeny polgár (Orgon) párizsi házába befurakodik egy álszent csaló (Tartuffe), s szállásadójának és házigazdája anyjának (Pernelle asszony) butaságát kihasználva minden vagyonából kiforgatja a családot. Hiába leplezik le Tartuffe-öt néhányan (Damis, Mariane, Elmira,Dorine), Orgonék vaksága és Tartuffe cselszövése végképp tönkretenné őket, ha nem avatkozna közbe és oldaná meg a helyzetet a király képviselője (rendőrtiszt). A cselekmény végig Orgon házában egyetlen nap leforgása alatt (reggeltől estig) játszódik le.

A komédián belüli műfaji meghatározás már nehezebb, leginkább jellemvígjátéknak nevezhető, de ez a meghatározás kissé félrevezető. A komikus jellemek ugyanis inkább a főszereplő áldozatai (Orgon, Pernelle asszony), a címszereplő jellemében a komikus elemek másodlagosnak tűnnek.

Vörös Imre: Moliere: Tartuffe, Akkord, Bp., 2001.

Spiró György: Csirkefej: Darabok (benne: Az imposztor c. darab), Magvető, Bp., 1987.