Gilgames, Uruk város királya A mítoszoknak – tematikai szempontból – egyik leggazdagabb csoportját a teremtéstörténetek alkotják. Minden nép őriz olyan ősi képzeteket, melyek a világ keletkezését vagy az emberi faj megjelenését magyarázzák. A néphagyományban, másrészt a művészetben azok az európai népek is, akik kereszténnyé lettek és elfogadták a keresztény világmagyarázatot, megőrizték ősi világképüket. Ezek az ősi hiedelmek és elképzelések sok esetben jó néhány évszázados „kollektív feledés” után kerültek elő, váltak részévé az adott nép kultúrájának.

A magyar néphagyomány leginkább mesékben, mondákban őrizte meg az ősi képzeteket. Az ősi, ókori civilizáció mitologikus világmagyarázatai vagy régészeti emlékeken, kőtáblákon, vagy írásos formában, könyvekben maradtak fenn. Az ókor emlékeit sok esetben a közvetítő kultúrák (pl. az arab civilizáció a középkorban) őrizték meg.

A világ meghódítása, az új világrészek fölfedezése távoli népek, civilizációk mitologikus hagyományainak fölfedezését is jelentették. Ezek a fölfedezések alkalmat adtak arra is, hogy a különböző ősképzeteket összehasonlítsák. Így derült fény bizonyos alapvető azonosságokra, egyezésekre, vándortémákra, vándormotívumokra is. Az összehasonlító kultúrantropológia a múlt század végén fejlődött önálló tudományággá, s ma már igen jelentős eredményeket tud felmutatni. A mitologikus hagyományok összehasonlítása során arra a következtetésre jutottak, hogy az ősképzetek, ősi vallásos szertartások, mitologikus hagyományok között szoros a kapcsolat. Ez azt jelzi, hogy függetlenül a földrajzi, természeti adottságoktól, társadalmi, civilizációs fejlettségtől minden kultúrában ugyanazok vagy nagyon hasonló ősképzetek jöttek létre.