1717-ben, Törökországba érkezésük után kezdte el a P. E. grófnőnek címzett fiktív levelek sorozatát. Az első időkben évente tíz levelet is írt a kitalált levelezőtársnak, szinte naplószerűen rögzítve élményeit, benyomásait, meglátásait a számára új, idegen környezet jelenségeiről, szokásairól, szereplőiről (pl. 3., 4., 13., 37. levél). Korabeli francia irodalmi példák (pl. Mme de Sévigné lányának szóló levelei) alapján dönthetett úgy, hogy napló helyett a társalgóhangnemben fogalmazott, könnyed, novellisztikus, elmélkedő, az érzelmi-lelki rezdülések kifejezésére alkalmas levélformában ír. A forma arra is lehetőséget adott az évek során egyre növekvő honvággyal küzdő Mikes számára, hogy fenntartsa a hazájával, szűkebb szülőföldjével való kapcsolatlátszatát az erdélyi nénjével folytatott „levelezés” által. (Valójában csak 1758-ban kapott engedélyt arra az osztrák udvartól, hogy háromszéki rokonainak levelet írjon – ekkor abba is hagyta fiktív leveleinek írását – 207. levél.)

Az 1720-as évek közepétől már csak két-három levelet írt évente, aztán újra nekilendült. A fejedelem halála (1735) teljesen összetörte, elkeserítette. Elkomorodik leveleinek hangvétele is (112., 113. levél). A kezdeti újszerű élmények megritkultak, ezért olvasmányélményeket, anekdotákat, novellisztikus elemeket épített be későbbi leveleibe, de könnyed előadásmódja, választékos, egyszersmind természetes nyelvhasználata mindvégig megmaradt.

Összesen 207 fiktív levelet írt 41 év alatt. Ezekben Mikes a legváltozatosabb témákat tárgyalja: a bujdosók mindennapjait (pl. 37. levél) és a velük megtörtént különös eseteket; a fejedelem portréját, szokásait, foglalatosságait, lelkivilágát; a megismert népek szokásait, hagyományait (pl. 83., 181., 187., 188. levél); aktuális eseményeket és ezekből kiinduló elmélkedéseket (pl. 67., 82. levél). Örökké visszatérő témája a szülőföldje iránti vágyódása („A való, nehéz Zágon nélkül ellenni...” – 13. levél; „...úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.” – 37. levél).

Leveleinek alaphangját mindvégig meghatározza az általa megteremtett beszédhelyzet: gáláns hangon udvarolva, évődve társalog a rokon hölggyel, aki egyben földije is – szülőföldje hangulatainak, színeinek, nyelvének, gondolkodásmódjának, erkölcseinek képviselője. Rokokó szemléletű prózája (kiélezett, rövid történetek; tipikus és elsősorban lélektani helyzetek) ötvözi a könnyeden csevegő franciás beszédmódot és a szemléletes, az idegen földön is tisztán megőrzött erdélyi gondolkodásmódot és nyelvet.

„Törökországból nincs hazatérés” – írta 1741-ben, hazatérési kérelme elutasításakor. A Rákóczival kibujdosottak közül ő élt a legtovább, 71 éves korában halt meg Rodostóban. A Törökországi levelek még nem tisztázott körülmények között került Magyarországra a Mikes halálát követő évtizedekben. Először 1794-ben jelent meg nyomtatásban. Levelezése magyar írók számára az érzékletes szépirodalmi nyelv és stílus példája lett, alakja pedig a számkivetettek magányának és a fejedelem iránti hűséges ragaszkodásnak a jelképévé vált. A Nyugat című irodalmi folyóirat emblémája is őt ábrázolja.

„Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel.” E mondatokkal kezdődik a 112. levél, mely a fejedelem haláláról tudósít. A levél tartalma tudósítás a fejedelem haláláról. Különössége az, hogy Mikes számára a maga teremtette szerep most egyáltalán nem lenne kötelező érvényű. A játék komollyá, valósággá válik, de a vérbeli író tudja, hogy szerepét nem adhatja vissza. Megtartja tehát a keretet („...tudom, hogy örömest kívánnád tudni, mint esett szegénynek halála...”), udvariasan elnézést kér zaklatottsága miatti összeszedetlenségéért. A forma azonban itt valóban csak keret, s a tudósítói, tájékoztatói szerep most arra alkalmas, hogy teljes őszinteséggel nyíljon meg a levélíró.

A levél kulcsszava az árvaság. Aki meghalt, nem kell sajnálni, akik itt maradtak, azokat érte iszonyú veszteség („...magonkat sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk.”). Megrázó őszinteséggel úgy ír a fejedelemről, mint mindannyiuk szeretett apjáról, de hangsúlyt kap Rákóczi nemes viselkedése, nagysága is (pl. a szenvedések tűrése).

A levél maga is keretes szerkezetű, a bevezető sorok és a levél zárlata is a fejedelem haláláról szólnak. Mesteri módon köti össze a szerző a valóságos eseménysort (Rákóczi végnapjainak történéseit) a húsvét valóság adta párhuzamával. A fejedelem szenvedéstörténete virágvasárnap kezdődik, Jézus Jeruzsálembe vonulásának ünnepnapján, s nagypéntek reggelén, Krisztus halála napján hal meg. A párhuzam őszinte bizakodással tölti el a szerzőt, talán ezért is hangsúlyozza saját és társai reménytelen fájdalmát, szomorúságát.

levél: a személyes találkozást pótoló írásos szövegtípus, jellegét a levélíró és a címzett viszonya határozza meg; jellemzője általában a közvetlen kifejezésmód, de hivatalos formáiban tartalmi és formai kötöttségei vannak. Speciális fajtája a nyílt levél, amely általában közérdekű témáról szól, s ha van is konkrét címzettje, mindig egy nagyobb közönséghez szól. Az irodalomban önálló műfaj; formája lehet verses (episztola) vagy prózai, címzettje valóságos vagy kitalált személy (fiktív levél). Az előbbire az Arany-Petőfi-Tompa levelezése, az utóbbira Mikes Kelemen levelei lehetnek példák. Az irodalmi levelezés stiláris és formai konvencióit az adott kor ízlése határozta meg.