A szentek (mártírok, remeték, uralkodók, fontos egyházi személyek) életét földolgozó legendák, acták(acta =jegyzőkönyv), viták(vitae = életrajz) lejegyzését már az ókeresztény írók megkezdték. A egyházi epika legelterjedtebb műfaja a legenda. A l egendák általában prózai művek, de verses változatok is léteznek. A leghíresebb legendárium a Legenda Aurea, amelynek összeállítója Jacobus de Voragine (1230–1298) volt. Az egyházi epika műfajai a Bibliához és az ókeresztény irodalom hagyományaihoz kapcsolódnak.A középkori szerzetesek a műfaj alapjait megteremtő ókeresztény írók (pl. Szent Jeromos) hagyományait folytatták, és az újonnan keletkező legendákat írták, másolták. A másolat gyakran eltért az eredetitől, egy-egy ügyesebb kezű másoló sokszor alakított, változtatott a történet szerkezetén, kiegészítette az eredetit, összekapcsolta más történetekkel, motívumokat vett át más legendákból (kompilálás), vagy egy ismert legenda motívumaira építve szerkesztette meg a történetet. A szöveg részletessége, teljessége alapján az irodalomtörténeti szakkönyvek nagyobb és kisebb legendákat, illetve legendaváltozatokat különböztetnek meg (pl. magyarországi változat). A kutatók számára filológiai feladatot jelent az eredeti szövegek azonosítása, az őslegendák megtalálása.

Egy-egy legenda elterjedését a főszereplő személye is befolyásolta. Gyorsan, számos változatban terjedtek el, a nagyobb kultusszal övezett, Európa-szerte ismert szentek legendái. Egy-egy nép védőszentjéről szóló történet több változatban is elterjedt az adott országban.

kompilálás: összeszerkesztés

legenda: (lat.) jelentése: „olvasásra szánt”; vallásos tárgyú írás, rendszerint szentek életéről szóló történet, középkori műfaj; erényes magatartásra vezérlő kalauz, célja a példák követésére, utánzására sarkallás