Horatius az ókor egyik legolvasottabb és legnagyobb hatású költője. A későbbi korok számára az antik költői eszmény megtestesítője. Műveit négy csoportra oszthatjuk műfajuk szerint: epodusok, szatírák, carmenek és episztolák.
Az epodusok a polgárháború korát elevenítik meg. Az epodus a változatos, könnyed versbeszéd formája, illetve műfaja: egy hosszabb és egy rövidebb ritmusegységből (egy hexameterből és egy jambikus sor-, illetve sorpárokból) áll.
16. epodus (részlet)
„Második itt ez a kor, mit a belső harc dühe őröl,
Rómát saját hatalma semmisíti meg!”
Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása
A szatíra eredetileg egyveleget jelentett, olyan tematikailag meg nem határozott költői megnyilvánulást, amely verses formában íródott. Horatiusnál gúnyos, komikus hatású ábrázolásmód, írói szemlélet. Kritikus hangvételű írás, a leleplezés eszköze. A hexameteres formájú művek sokszor párbeszédesek, erkölcsi és filozófiai problémákat boncolgatnak. Horatius a római társadalom hibáit, irodalmi ellenfeleinek gyengeségeit kritizálja ezekben a művekben. Babits Mihály ezt írja róla: „Kifigurázza a parvenüt, a parazitát, a pazarló örököst, az elpuhult s dologtalan városi életet; de kifigurázza az erényt pózoló filozófusokat és erkölcscsőszöket is. A világról az a véleménye, hogy mindenki bolond egy kicsit.”
Egy tolakodóról
„Éppen a Sacra Vián sétáltam, mint a szokásom,
mit tudom én, mi bohó gondokba merülve egészen;
elkap egy ember, akit csak névről ismerek eddig,
s megkaparintva kezem: „Hogy-mint vagy, drága barátom?”–
„Most remekül – mondom –, mit néked szinte kivánok.”
Erre utánam jön.” Bede Anna fordítása
Az istenszobor emlékezései című versében a költő a boszorkányokat gúnyolja ki, alighanem túllépve az illendőség határán.
A carmenek (a latin szó jelentése: dal, Horatius az óda megnevezésére használta, de jelent költeményt is) Horatius költészetének legjelentősebb csoportját alkotják. A görög líra dicsőítő verstípusát (óda) eleveníti fel bennük. Az első három könyvben még nincs Augustust dicsőítő vers. Költészetének tárgya itt is a társadalmi válság és az erkölcsi kérdések. A sztoikus és epikureista filozófia tanításainak felidézésével igyekszik Horatius túllendülni a jelen válságának kiábrándító voltán. A „hitvány nemzedék még bűnösebb utódait” látta saját világában. A jövőről alkotott képzetei is elkeseredett hangvételűek. Talán ezért is szólal meg filozófiájában az „arany középszert” hirdető, a megbékélést szorgalmazó életszemlélet.
A harmadik könyv 1-től 6-ig tartó ódáit római ódáknak nevezik. Az emberek különféle törekvéseiről című vers első szakaszát idézi majd Babits Mihály In Horatium című versében költői hitvallása megfogalmazásakor. Ódáinak negyedik könyve Augustus családját dicsőítő versekből áll.
Az episztola (epistulae) görög eredetű szó, költői levelet, küldeményt jelent. A versforma itt is hexameter. A téma sokféle, kiemelkedik közülük a kor irodalmi kérdéseiről szóló Ars poetica(A Pisókhoz).
parvenü: (fr.) felkapaszkodott, az előkelő körök szokásait majmoló ember
epodus: „hozzáénekelt” (gör.); egy hosszabb és egy rövidebb ritmusegységből álló versforma. Horatius verseinek egyik csoportjának (epodus) is ez az elnevezése (ott jambikus sorokból álló versforma)
ars poetica: költészettan, költői mesterség (lat.) szóból; 1. olyan műalkotás, amely a költészetre vonatkozó szabályokat foglalja össze 2. olyan műalkotás, amelyben a költő a költészethez fűződő viszonyáról, az irodalom és művészet feladatáról vall
szatíra: a társadalmi visszásságokat és emberi gyengeségeket gúnyoló irodalmi mű