Hésziodosz a Munkák és napokban a világ történetét mitologikus korszakokra osztja. A világ kezdetén még nem léteztek emberek, csak istenek, majd Kronosz uralma alatt elérkezett az aranykor: a béke, harmónia, az örök tavasz időszaka, melyben a halandók sorsa a békés, nyugalmas, boldog élet és a könnyű halál. A következő korszak az ezüstkor, ahol a halandók már nem élnek olyan harmonikus körülmények közt, mint elődeik, életük hosszú és értelmetlen, haláluk gyors, az életük ritmusát a négy évszak határozza meg. Az ezüstkor halandóit a bronzkor (rézkor) alakjai követik. Kegyetlenek, vérengzők, lételemük a harc, a háborúskodás, magukat pusztítják el. A következő korszak a héroszok, az isteni hősök kora, amelynek emlékét a thébai, attikai, trójai mondák is megőrizték. Az utolsó korszak a vaskor,Hésziodosz kora. Leírása fájdalmas fölkiáltással kezdődik:

„Csak ne születtem volna e most élő ötödik rend
embereként, meghalni előbb, vagy a messze jövőben
élni szeretnék, mert melyben mi vagyunk, ez a vaskor.”

(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

Ez a fájdalmas személyesség jellemzi az egész művet. Hésziodosz szerint az ember ki van szolgáltatva a természeti, társadalmi körülményeknek, az isteneknek és a végzetnek. A földi élet keserves szenvedés, állandó munka, küzdelem. A világ fölött uralkodó istenek igen szűkre szabják az ember lehetőségeit. Épp ezért mértékletesen kell élni, a munkát szeretni kell, egyetlen célja lehet az embernek: megfelelni a természet és az istenek szabta törvényeknek. Az emberek halálra vannak ítélve, végzetük beteljesedését nem kerülhetik el. A végzet(anagké) beteljesedését az istenek sem tudják megakadályozni, legfeljebb módosítani tudják a véget.