A középkori egyházi irodalomban és a közéletben jelentős szerepe van a szóbeliségnek és a szóbeli műfajoknak. Az egyetemi képzést nagyrészt a szóbeli vitára, érvelésre építették, a tankönyvek, tudományos értekezések alapformája – az ókorhoz hasonlóan – a dialógus maradt. A vita igen sok területen – jog, közigazgatás, egyházi, teológiai kérdések – az ítélkezés, döntéshozatal alapja volt. A retorika, a szónoklattan az ókori hagyományokra támaszkodott. Tananyag volt az ókor nagy szónokainak minden beszéde, olvasni, írni, helyes mondatokat alkotni Cicero, Seneca szövegein keresztül tanultak. Az egyház képviselői – világi papok, szerzetesek – retorikai ismereteiket, képességeiket a beszédekben, prédikációkban kamatoztathatták. A különböző prédikációgyűjtemények a későbbiekben mintává, tananyaggá váltak.

dialógus: párbeszéd (gör.); főképp a drámai művekre jellemző közlésforma, de epikai művekben is megtalálható.

retorika: szónoklattan, a szónoklás tudománya; később a prózai műfajok elméletével foglalkozó tudomány.

prédikácó: 1. egyházi beszéd; 2. intelem, tanító beszéd.

prédikációs irodalom: vallásos jellegű, tanító szándékú írások összessége.