Arisztotelész
(Kr. e. 384-322) Görög filozófus. A makedón Alexandrosz (Nagy Sándor) tanítója. A lét legáltalánosabb, minden tudományterületen érvényes magyarázó elveit kívánta feltárni, az első tudományos logikai rendszer felépítője. Költészetre vonatkozó elemző, felt
konfliktus
a műalkotásban ábrázolt, egymással szemben álló erők összeütközése, összecsapása .
paradosz
prológus
(gör=előbeszéd) A cselekményt bevezető szöveg a színmű elején. Szerepe, hogy ismertté teszi a darab megértéséhez szükséges előzményeket, felvilágosítást ad a történet helyszínéről, szereplőiről. Célja pl. a hallgatóság hangulatának felfokozása lehet.
sztaszimon
Kardalok a görög tragédiában a bevonuló és a kivonuló kardalt kivéve. Ritmusuk változatos.
komikum
Ábrázolási mód; célja nevetséges hatás kiváltása, ez rendszerint bírálattal kapcsolódik össze (pl. a pozitív érték hiányának eltitkolása majd lelepleződése).
komédia
A dráma egyik műfaja; a helyzet- és jellemkomikum eszközeivel éri el célját, a nevettetést. Általában kisszerű emberek, kicsinyes tulajdonságok ütköznek össze. De komikus hatású az is, ha a kisszerű célok megvalósításához nagyarányú eszközöket használ a k
orkesztra
A görög színház félkör alakú tere (színpad), ahol a kórus mozog.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)