Odüsszeusz története az V. énekben kezdődik. Zeusz Hermésszel üzen Kalüpszónak, hogy haza kell engednie a „tűrőlelkű” Odüsszeuszt. Homérosz antropomorf istenábrázolásának szép példája a nimfa panasza, féltékenysége, aki irigységgel vádolja az isteneket.

„Szívtelenek vagytok, s minden másnál irigyebbek,
istenek, és haragusztok az istennőkre, ha nyíltan
kedves férjjé téve egy embert, ágyba fogadják...” V. 118–120. sor

Az útnak induló Odüsszeuszt azonban Poszeidón (aki Polüphémosz megvakítása miatt haragszik Odüsszeuszra) viharral sújtja, s csak nagy nehézségek árán sikerül partot érnie a phaiákok földjén. Igaz, segítője is akad Pallasz Athéné személyében. Az ő közbenjárásával kerül a tengerpartra Nauszikaa, aki megpillantja az alélt Odüsszeuszt. Alkinoosz király ígéretet tesz, hogy segíteni fogja a vándort hazatérésében, bár Odüsszeusz eltitkolja nevét a vendéglátói elől. Viszontagságos utazásáról is csak részben mesél: csupán a Kalüpszónál töltött évekről és a hajótörésről szól. Miközben a phaiákok Odüsszeusz hajóját készítik fel az útra, addig Alkinoosz király búcsúlakomát rendez vendégének, amelyen Démodokosz, az énekmondó Trója ostromáról énekel. Odüsszeuszban felidéződik a múlt, nem tudja tovább titkolni kilétét. A versenyjátékokon még csak utalásokból, az esti lakomán azonban már Odüszszeusz szavaiból tárul föl a múlt. Az eposz harmadik egysége, a IX–XII. ének közé eső egyes szám első személyű elbeszélés Odüsszeusz a trójai győzelemtől a jelenig tartó kalandjait adja elő.