Giovanni Boccaccio (1313–1375) az itáliai reneszánsz, azon belül is a trecento alkotója. Az ő életművében is jelen van az a kettősség, hogy az új, a reneszánsz felé mutató jellegzetességek mellett mind a nyelv, mind a témák terén megmaradnak a középkoriak, s a reneszánsz-humanista szellem mellett a középkori szellemiség.
Boccaccio a reneszánsz-humanista tudós-író alaptípusa, aki már részben az írásaiból, művészi és tudományos munkájából él úgy, hogy nincs mögötte gazdag támogató, mecénás – ugyanis polgárként, értelmiségiként végzi hivatását. Műveinek jelentős hányadát olasz nyelven írta, művészetével hozzájárult az olasz nyelvű irodalom fejlődéséhez, a latin nyelvtől való elszakadáshoz.
Egy gazdag firenzei kereskedő törvénytelen fiaként valószínűleg Certaldóban született. Először kereskedőmesterséget tanult Nápolyban, majd egyházjoggal kezdett foglalkozni, végül az irodalmi és tudományos pályát választotta. N
agy szerelme, múzsája Maria dei Conti d'Aquino – mint Danténak Beatrice – volt, akit később műveiben Fiamettának nevezett. Apja csődje után visszatért Firenzébe. Mély barátság fűzte Petrarcához, s hozzá hasonlóan maga is megpróbált udvari költőként, tudósként alkotni, de törekvéseit nem kísérte szerencse, csak néha kapott kisebb-nagyobb jelentőségű megbízatásokat (pl. Firenze követeként járt a pápai udvarban). 1362-ben meghasonlott önmagával, vallásos bűntudata miatt még fő művét, a Dekameront is el akarta égetni. Élete utolsó évtizedében elsősorban a tanítás és a tudományos munka foglalkoztatta. Firenze városának megbízásából megírta Dante életrajzát, s előadásokat tartott az Isteni színjátékról. Az általa készített Dante-kommentárok a legjelentősebb forrásai az Isteni színjáték értelmezésének. Firenzében ő szervezte meg az első humanista tudós-értelmiségi kört. Ünnepelt és tisztelt – bár sokat nélkülöző, anyagi gondokkal küszködő – tudósként halt meg, tanítványai körében.kommentár: tudományos igényű, filológiai kutatáson alapuló magyarázat