Balassi vitézi költészete - Egy katonaének

A negyedik mű Balassi egyik leghíresebb verse: az Egy katonaének – Végek dicsérete(In laudem confiniorum) az egyetlen valódi katonaéneke a költőnek. Műfaja életkép. A vers keletkezési éve 1589, Balassi nem sokkal később Lengyelországba „bujdosott”. A Balassi-strófákban írt költemény a katonaélet szépségeit, a vitézi feladatokat magasztalja, e küzdelmes életet az összegzi.

A vers kompozíciójára a hármas tagolás és a szimmetrikus szerkesztésmód jellemző. Az első, az ötödik és a kilencedik szakasz a vers három alappillére. Az első strófa kérdésfeltevése s a rá azonnal megadott válasz a felütés: tavasz, madarak éneke, a természet illatai, szépség és idill, rajongás, lelkesültség jellemzik. Az ötödik szakasz a vers „szimmetriatengelye”. Itt fogalmazza meg a költő a vitézi élet, a végvári élet lényegét: hírnév, tisztesség, emberség, vitézség. A katonaélet értékei határozzák meg az itteni életet, ebből a szempontból igen sajátos, hogy a nyilvánvaló vitézség, bátorság, virtus mellett ott a helye a humanista alapértéknek, a hírnévnek. Balassi fölértékeli ezeket a fogalmakat:

„...Emberségről példát, vitézségről formát

mindeneknek ők adnak...”

A végvári katonákat mindenki számára példaként állítja, mert mindent föláldoznak ezekért a célokért. A kilencedik szakasz, a zárlat dicséret, felmagasztalás és búcsúzás. A közeli távozására is gondoló költő Isten áldását kéri bajtársaira.

A „pillérek” közötti szakaszok expresszívképekben, mozgalmas, látványos jelenetekben mutatják be ezt az életformát: a második–negyedik szakasz az „ellenség hírére” díszes ruhákban (hisz ünnepre, a halálra készülnek!), zászlókkal hadba vonuló, harcra kész vitézeket láttatja, akik fáradságot nem ismerve űzik az ellenséget.

A hatodik–nyolcadik versszak témái a csata, a bajvívás és a hősi halál. A negyedik és nyolcadik versszak képei ellentét-párhuzamok: az alvó katonák és a halottak látványa ugyanabban a környezetben.

A vers egyik legfontosabb motívuma a természet, a mező, a csillagos ég. A vitézi élet igazi gyönyörűségét ez a környezet jelenti. A vallásos himnuszköltészetben (pl. Szent Ferenc: Naphimnusz) és a humanista-reneszánsz költészetben is jelen lévő természetimádat kapcsolódik itt össze a katonaélet „szépségeivel”. Mintha a hősi halál – pusztán a környezet, a természet miatt – valamiféle kegyes, értelmes halál lenne, az értékrend legmagasabb pontján ennélfogva a halál áll. Balassi tehát nem elégedett meg azzal, hogy megénekelje a katonaélet szépségeit, versének filozófiai üzenete is van: a vitézi élet számára a szabadság és természetesség szimbóluma.

életkép: valamilyen mindennapi, ismétlődő, állandó jellegű jelenet lírai ábrázolása