A reneszánsz kor költészetét a magyar verselés forradalmaként is szokták említeni. Az ekkori költemények ritmikája már bizonyos szabályok, formák jelenlétét bizonyíthatja.

A magyaros verselés alapja a hangsúly, a magyaros ritmus tehát hangsúlyos ritmus, mivel nyelvünkben a szóhangsúly, mondathangsúly elve érvényesül. A magyar nyelvben általában mondat és szó elején szerepel erősebb hangsúlynyomaték, ezért a versritmus is ehhez kötődik. Ez persze nem jelenti azt, hogy magyar nyelven ne keletkezett volna időmértékes ritmusú vers, de a költemények túlnyomó többségénél a magyaros, hangsúlyos ritmus figyelhető meg.

Különböző sorfajták, sortípusok és strófák alakultak ki a reneszánsz kor költészetében. Az epikus művek hosszú sora mellett a lírai költészetben a rövidebb, kisebb szótagszámú sorok dominálnak, bár az írásmódban, sortagolásban ez még nem mindig jelenik meg.

A leggyakoribb sorok:

• a felező, illetve négyütemű tizenkettes,

• a (felező) nyolcas és hatos,

• a háromütemű kilences és tízes,

• a kétütemű hetes.

Igen gyakran előfordul, hogy a költők egy versben vagy egy strófán belül is többféle sort variálnak (pl. hatos és hetes sorok), illetve egyes költők – például Balassi – önálló strófákat is alkottak (Balassi-strófa).

A hangsúlyos verselés alapja, ritmusegysége az ütem. Az ütemet egy hangsúlyos szótag alkotja, mellette maximum három hangsúlytalan szótag lehet. (A magyar költészetben – az esetek döntő többségében – az első szótagra esik a hangsúly (az ettől való eltérés ritka). Korai költészetünkben a strófák sorszáma még ingadozó (két, három, négy, néha több), később a páros sorszámú (négy, hat, nyolc) strófák váltak elterjedtebbé, bár a már említett Balassi-strófa eredetileg kilenc sorból állt.

A reneszánsz kori magyar líra nemcsak a formában, hanem a költői eszközrendszer más területein is fejlődést mutat. Míg az epikában a rímtechnika igen kezdetlegesnek mondható (gyakori a ragrím alkalmazása), addig a lírai költészetben már tiszta és bonyolultabb rímképletekkel is találkozunk, s költői nyelvhasználat, képiség terén is jelentős az előrelépés.

Ütemhangsúlyos verselés: a hangsúlyos vagy magyaros verselés elnevezése; elve: a szavakban rendszerint az első szótag a hangsúlyos, a sorok kötött szótagszámúak, a sorok vége és a sorokat tagoló sormetszetek után mindig hangsúlyos szótag áll, s a periodikusan visszatérő hangsúlyos szótagok lüktetése teremti meg a ritmust. Hosszabb szó esetén a szó belsejében is lehet ütem, ilyenkor általában a hosszú szótag kap hangsúlyt. Alapegysége az ütem, egy hangsúlyos és több hangsúlytalan szótag kapcsolata (bár létezik egy szótagos ütem is). Gyakori sorfajtája a magyar költészetben a kétütemű (felező) nyolcas (a magyar népdal alapformája is), tízes, tizenkettes; jelölése: 4/4, 5/5,6/6 stb., de eltérő szótagszámú egységek is előfordulnak, pl. 3/4, 4/3, 4/2, illetőleg háromütemű sorok is léteznek, pl. háromütemű tízes: 4/4/2. Az ütemhangsúlyos verselés általában rímes sorokból építkezik.